Nemzetközi borverseny Dunamocson

A helyi Szőlészek és Borászok Szövetsége Polgári Társulás 2011-ben alakult, hogy a kor követelményeinek megfelelő módon és minőségben, jogilag is szervezetten képviselhesse a helyi termelők érdekeit. A társulás alapító tagjai: Banai Tóth Pál, Jókai László és Kukola József.

A társulás 28 rendes taggal alakult, első elnöknek Kukola József borosgazdát választották. Ebben az évben a helyi borászok 94, míg a kocsi és süttői borászok 55 bormintával neveztek. A szakmai zsűri a dunamocsi borminták közül 34-et ezüst-, 24-et bronzéremmel értékelt, 24 borminta oklevelet kapott. A legjobb dunamocsi bor, azaz a Champion-díját Sántha Norbert borosgazda vihette haza, melyet 2013-as évjáratú Cabernet Sauvignon boráért érdemelt ki. Aranyérmet kaptak boraikért: Fülöp Péter, Ifj. Hollósi Sándor,
Kukola József, Jókai László, Mogyorósi Gábor, ifj. Szalai Ferenc, Domonkos Tibor, id. Szegi Tibor, Takács Zsolt, ifj. Fülöp Zsigmond. A legjobb vendégborért járó trófeát a süttői Polhammer László nyerte el.

(Miriák)

Top