Motorosok és kerékpárosok a mellrák ellen

Gúta. Negyedik alkalommal szervezték meg a Kerekeken a mellrák ellen felvonulást a belvárosban a Magyar Rákellenes Liga égisze alatt. Németh Iveta főszervező, önkormányzati képviselő elégedett volt a megjelentek számával.

„Mintegy 20 motoros és 60-70 biciklis vett részt a ragyogó őszi napsütésben tartott eseményünkön. Mezőberényben, Gúta testvérvárosában láttam először ilyen akciót, amikor ott jártunk egy küldöttséggel. Annyira megfogott az ügy, hogy együtt vagyunk, a nőkért vonulunk, felhívjuk a figyelmet a mellrákra és főleg a megelőzés lehetőségére, hogy elhatároztam, ezt a városunkban is megvalósítjuk” – tudatta a főszervező, hozzátéve, tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudták megrendezni a felvonulást.

Németh Iveta a gútai motorosokat is megszólította, akik azonnal igent mondtak. Rajtuk kívül dunaszerdahelyi motorosok is érkeztek a városi művelődési központ előtti térre. „Női motorosok is jöttek. Családok érkeztek kerékpárral, egészen kicsi gyermekekkel, akik a felvonulásra ugyan nem tudtak velünk jönni, de ott álltak körben a téren kis biciklikkel, kis kocsikkal. Nagyon aranyosak voltak” – mondta.

Az egybegyűltekhez szintén kerékpárral érkezett Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, a rendezvény fővédnöke, valamint Horváth Árpád, Gúta polgármestere intézett biztató szavakat. Viola Miklós sebész, megyei és önkormányzati képviselő szakmai szempontból beszélt a mellrákról, Németh Iveta pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a járványhelyzet ellenére ismét összefogtak, és ilyen különleges módon is felemelték szavukat egy fontos ügy mellett.

Fellépett a helyi Dance Klub Egyesület mazsorettcsoportja. A résztvevők végül egy szívet alakítottak ki szalagokból a téren, az összefogás jelképeként.

(szél)
fotó: Németh Iveta

Top