Merre tovább?

A következő évek egyik legnagyobb kihívását egészen biztosan a demográfiai trendek változása jelenti. Az egyre kevesebb újszülött mellett egyre inkább elöregedik a közösségünk – térségünkben és a szélesebb régióban. Nemcsak az oktatásban jelent majd ez fejtörést, hanem ilyen arányok mellett néhány év múlva az is kérdéses lesz, miből fizetik majd ki a nyugdíjakat. A kedvezőtlen születési adatokat pedig tovább súlyosbítja a migráció, amelyre egyre nagyobb kihívás megfelelő válaszokat adni.

Az egyre kevesebb újszülött okozta kihívást már néhány éven belül kénytelenek kezelni az egyes települések. Már 2024-ben bezárt két kisiskola a járásunkban, de – akármilyen kényelmetlen kimondani – még sok nehéz döntés vár az önkormányzatokra. Minden település (jogosan) ragaszkodik az iskolájához, de be kell vallanunk, hogy a helyi elérhetőség mellett a minőségnek legalább ilyen fontos szempontnak kell maradnia. Az ijesztő számokhoz – vagyis ahhoz, hogy az elmúlt hat évben született gyermekek mennek majd iskolába – igazodni kell, ezért a településeknek együtt kell keresniük a megoldásokat. A környező háborúk, a bizonytalanság és a gazdasági konszolidáció egészen biztosan nem segítenek változtatni a mostani demográfiai trendeken, ráadásul más generációkhoz képest nagyon alacsony a szülni képes nők aránya is, így biztosan nem várhatunk csodát.

Tovább nehezíti a helyzetet a migráció. Nem elsősorban a távolról érkező bevándorlókra kell itt gondolnunk, hanem a helyi lakosok mozgására. Bár az érkezőkre is nagy szüksége van a helyi gazdaságnak, hiszen több szektor teljesen megbénulna nélkülük. Vannak ágazatok, ahonnan, ha kivennénk a külföldi munkavállalókat, teljesen leállnának. Komáromban jelenleg több mint ötezer külföldi lakos él, ami a lakosság közel 15 százaléka, és szerepük a jövőben egyre meghatározóbb lesz.

A migráció esetében még fontosabb az országon belüli, illetve a városból kiinduló mozgás. Mennyien költöznek ide más régiókból, maradnak itt, családot alapítanak (például a Selye Egyetemen végző hallgatók), és mennyien mennek el a városunkból. Az utóbbi esetben a számok szlovákiai viszonylatban is aggasztóak. A jelenlegi statisztikák szerint minden ötödik Szlovákiában érettségiző diák külföldön folytatja a tanulmányait, ráadásul a 40 százalékuk nem is tér vissza a szülőföldjére. Ez az arány az Európai Unióban is az egyik legmagasabb. Még rosszabb a helyzet a térségben a szlovákiai magyar intézmények esetében. Míg néhány évtizede a Selye Gimnázium diákjainak mintegy 10–20 százaléka ment Magyarországra tanulni, addig mára ez az arány 50 százalék fölé emelkedett. Sajnos ezeknek a diákoknak jelentős része már nem tér vissza, így a helyi közösség ennyivel is csökken.

A demográfiai trendek és az ilyen jellegű migráció nemcsak az oktatásra lesz hatással, hanem a gazdaságra is. Az egyik legnépesebb korosztály 10–15 év múlva készül nyugdíjba, de kérdés, hogy miként lesz így számukra biztosított a nyugdíj. Az egyik oldalon egyre tovább élnek az idősek, és egyre nagyobb létszámban mennek nyugdíjba, miközben egyre kevesebb lesz az a tömeg, amely aktív a társadalomban, és hozzájárul a szociális kiadások finanszírozásához.

A sok kedvezőtlen trend mellett azonban Komárom előre tervez. Nemcsak az oktatás területén készít hosszabb távú koncepciót, hanem következetesen építi a családbarát programokat és szervezi a közösségi lehetőségeket is. Legyen szó sportról, oktatásról vagy az idősekről való gondoskodásról, számtalan fejlesztésen keresztül próbál a város választ adni a kor kihívásaira. Komárom egyre jobb hely az életre, talán egyre többen választják majd letelepedésre. Lehet, hogy a pozsonyi politikusok mulasztásait a város nem tudja mindig orvosolni, de mégis egy olyan hely lehet, ahol jó élni ebben a mai bizonytalan világban.

Szénássy Tímea

Kapcsolódó cikkeink:
Demográfiai kihívások előtt a régió oktatása
Beíratások Komáromban: kevés a gyerek
Kedvezőtlen népesedési tendenciák városainkban
Riasztó népességi adatok
Ha nem lesz gyerek, további iskolák zárnak be

Top