Megjelent a vírus a Komáromi járásban

Régió. Múlt héten megjelent a koronavírus a Komáromi járásban is. Értesüléseink szerint egy Ímelyen élő, de Pozsonyban dolgozó egészségügyi alkalmazott tesztje lett pozitív. Március 20-án újra megnyitották a komáromi határátkelőt a naponta ingázó munkavállalók számára, vagyis munkáltatói igazolás felmutatása után átmehetnek és visszajöhetnek a határ túloldalán dolgozók.

Az elmúlt egy hétben további intézkedéseket hozott a pénteken leköszönt Pellegrini-kormány a koronavírus-veszéllyel kapcsolatban. Régiónkat leginkább a határzárral kapcsolatos döntések érintették.

Az ingázók átmehetnek a határon

Március 17-től Szlovákia és Magyarország között előbb csak 2-2 határátkelő maradt nyitva a személy-, illetve teherforgalom számára, a hét folyamán aztán néhány továbbit is újranyitottak, így múlt péntektől – március 20-tól – a komáromit is. Személyforgalom esetén azon szlovák és magyar állampolgárok mehetnek át az Erzsébet hídon mindkét irányban, akik a másik államban lévő munkahelyükre igyekeznek, mely 30 kilométeres határsávon belül található. Érvényes személyi igazolványuk, illetve munkáltatójuktól kapott igazolásuk felmutatását követően léphetik át a határt oda-vissza. Észak-Komárom polgármestere, Keszegh Béla hangsúlyozta, minden ingázó dolgozót arra kérnek, hogy csakis munkába igyekezve lépjék át a határt, és csakis a munkavégzés helyén álljanak meg – minden egyéb találkozást kerüljenek.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter – aki egyébként dél-komáromi születésű – pénteken személyesen is ellátogatott Komáromba, ahol az Erzsébet hídon Keszegh Bélával is egyeztetett. A magyar diplomácia vezetője közölte: a magyar-szlovák határ mindkét oldalán nagyon komoly gyárak, ipari kapacitások jöttek létre, és a határ két oldaláról folyamatosan járnak át az emberek dolgozni. Elmondta azt is, a két Komárom polgármestere kezdeményezte a határ újranyitását, ami a szlovák féllel folytatott tárgyalás nyomán megtörtént.

Az első fertőzött járásunkban

Értesüléseink szerint egy Ímelyen élő, de a pozsonyi Kramáre kórházban dolgozó egészségügyi alkalmazott koronavírus-tesztje pozitív lett. A fiatal férfit azonban az országos statisztikákban nem komáromi járásbeli fertőzöttként tartják nyilván. Információink szerint Ímelyen élő hozzátartozói is otthoni karanténba kerültek. Denisa Masárová, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal vezetője nem cáfolta értesüléseinket, ám vasárnapi közlése szerint a részletekről csak hétfőn – lapzártánk után – tud hivatalosan tájékoztatni. (FRISS: Helena Uríčková, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi részlegének vezetője hétfői válaszában közölte, az ímelyi férfi állandó lakhelye az Érsekújvári járásban található, így ottani lakosként van nyilvántartva. Megerősítette, családjával együtt jelenleg is Ímelyen tartózkodik otthoni karanténban.)

Országosan eddig – vasárnap estig – 3489 személyt teszteltek az új koronavírusra. 3304 teszt lett negatív, ugyanakkor a pozitív esetek száma már 185. Továbbra is a Pozsonyban és környékén élők körében fertőz a vírus a legnagyobb arányban, de például az Érsekújvári járában 3 bizonyított fertőzés történt, míg a Dunaszerdahelyi járásban már 7-en fertőződtek meg – az egyik beteg a járásunk tőszomszédságában lévő Nagymegyeren lakik.

Matovič: üres raktárak

Pénteken hivatalosan is leköszönt a Pellegrini-kormány és szombaton megalakult az új, Igor Matovič vezette kabinet. Hivatalba lépése után nem sokkal Igor Matovič élesen bírálta az előző kormányt, mondván, csak a médiaszereplésben jeleskedtek, miközben a háttérben súlyos hiányosságok vannak. „Peter Pellegrini kormánya üres raktárakat hagyott maga után“ – jelentette ki az új miniszterelnök vasárnap délelőtt, miután felkereste az Állami Tartalékalap raktárait. Mint mondta, a raktárakban nincs sem reszpirációs maszk (FFP2 és FFP3 típusúak), sem védőruha, sem védőszemüveg, ezért kezdeményezi a tartalékalap igazgatójának leváltását. Beszélt arról is, hogy Szlovákiában jelenleg csak 3 ezer speciális koronavírus-teszt érhető el, ami legfeljebb március 27-ig elegendő – ráadásul, az eddigieknél sokkal több embert kellene tesztelni, mivel szerinte a tapasztalatok azt mutatják, így lehet hatékonyan harcolni a vírus ellen. Matovič bírálta elődjét azért is, mert Szlovákiában először csak február 27-én ülésezett az országos válságstáb a koronavírus miatt, szerinte addig Pellegriniék csak a választási kampánnyal törődtek.

Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap vezetője úgy érzi, mindent megtett, amit megtehetett. Hangsúlyozta, az egyes védőeszközök beszerzésére az egészségügyi minisztérium adott utasítást, ezután léptek is, de már ezt megelőzően is voltak raktáron bizonyos védőeszközök, amelyeket viszont azóta már felhasználtak. Peter Pellegrini úgy reagált, a héten további tesztek érkeznek, ugyanakkor szerinte nincs szükség arra, hogy sokkal több embert teszteljenek a koronavírusra. Hozzátette, az egész Európai Unióban gondot jelent a védőmaszkok és a reszpirációs eszközök beszerzése.

Igor Matovič vasárnap leszögezte, biztosítani fogják a hiányzó, illetve fogyóban lévő védőfelszereléseket és teszteket. Az új kormány további óvintézkedéseket, illetve gazdaságmentő lépéseket is tervez. Hangsúlyozta, az élelmiszerüzleteket biztosan nem zárják be, továbbá mindent megtesz azért, hogy az iskolákat még a nyári szünet előtt újra meg lehessen nyitni.

(csaba)

(Cikkünk a Delta március 23-i számában jelent meg.)

Top