Megfelelő a közbiztonság



Biztató számokat mutat a gútai közbiztonságról szóló jelentés és ez mindenképpen pozitívum – számolt be Mészáros Árpád városi rendőrparancsnok.

kozbiztonsag-guta

Úgy fogalmazott, a 2016-os évben nem volt kiemelkedő esemény, amely súlyosan sértette volna a közrendet, valamint egyéb, kedvezőtlen bűnügyi hatással sem találkoztak. Tavaly a városi rendőrök összesen 3 ezer eurónyi bírságot róttak ki. Húsz alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot környezetkárosítás miatt, összesen 430 eurónyit. Csendháborítás, közterületen való szemetelés, illetve rongálás tényét nyolc esetben állapították meg, az elkövetők összesen 140 eurónyi bírságot voltak kénytelenek megfizetni. Gyorshajtókból sincs hiány Gútán, összesen 110 esetet regisztráltak, a vétkesek 2160 euróval gazdagították az államot.

A városi rendőrparancsnok a megelőzés kiemelt fontosságát hangsúlyozta. Ennek érdekében számos iskolai előadást tartottak, illetve rendszeres ellenőrzéseket tartanak a problémás helyszíneken. Figyelmet fordítanak az iskolások közlekedésére is, a Rákóczi iskola előtti gyalogátkelőnél például reggelente a városi rendőrök figyelik, és szükség esetén irányítják a sűrű forgalmat.

Többen panaszt tettek a városi temetőnél tapasztalt lopásokra, ahol gyertyákat, mécseseket, virágcsokrokat és koszorúkat tulajdonítanak el a sírokról, valamint korábban gyakoriak voltak a gépjármű-feltörések is. Tavaly azonban már nem történt bűncselekmény a sírkert parkolójában, ami a rendszeres járőri tevékenységnek is köszönhető. Mészáros Árpád külön kiemelte az állami rendőrséggel való jó együttműködést, hozzátéve, 60 esetben nyújtottak segítséget. Szúrópróbaszerűen ellenőrizték az italkimérő egységeket, arra fókuszálva, hogy 18 év alattiaknak felszolgálnak-e alkoholt, de az értékelt időszakban nem találkoztak ilyen esettel. Ugyanakkor hét alkalommal iskolakerülőkre derült fény.

Jól teljesít a 2006-ban bevezetésre került kamerarendszer, két forgókamera üzemel a belvárosban, aminek következtében jelentősen visszaszorult a jogsértő magatartás. Az utóbbi időben elszaporodó biciklilopások kapcsán a rendőrparancsnok elmondta, tavaly három alkalommal sikerült kerékpártolvajokat lefülelni. Egy esetben rablót fogtak el, négyszer kábítószer-készítők nyomára bukkantak. Állandó lakossági panasz a kóbor kutyák jelenléte, ezek befogása 2010 óta a városi rendőrség hatásköre. Tavaly harmincöt négylábút fogtak be, mind a pozsonyi állatmentőkhöz kerültek, így nem kellett elaltatni őket.

A közbiztonság megerősítése, főleg a Szent Rozália parkban életvitelszerűen ott tartózkodók visszaszorítása érdekében tovább bővítik a városi kamerarendszert, az említett parkban is kihelyezésre kerülnek kamerák, illetve gyakoribbá válnak a járőri ellenőrzések. Horváth Árpád polgármester megjegyezte, a Dankó Pista telepen is fokozták a rendőri jelenlétet, hogy biztosítsák az ott élők nyugalmát.

Borka Roland
Fűri Gábor felvétele

Top