Második világháborús hadijáték harmadszor

Dél-Komárom. Remek családi programnak ígérkezik szeptember utolsó hétvégéjén a második világháborús hadijáték a dél-komáromi Monostori Erődben. Pastorek Róbert főszervezőt, az erőd ügyvezető-helyettesét a részletekről, az idei újdonságokról faggattuk.

Hetzer

„Szeptember 29-én, szombaton és 30-án vasárnap ismételten várjuk a haditechnika szerelmeseit” – kezdi a főszervező. „280 hagyományőr közreműködésével két alkalommal élő csatarekonstrukció keretében mutatjuk be a korabeli haditechnika fegyvereit, csapatmozgásait, eszközeit. A résztvevő magyar, szlovák, cseh, lengyel hagyományőrök rendszeres csatarésztvevők. A csaták narrátora dr. Négyesi Lajos hadtörténész, a kor avatott szakértője lesz. Szombaton 17 órakor tekinthető meg az 1941-es, elképzelt erőd ostroma, még az eddigieknél is látványosabb haditechnikával, hiszen megdupláztuk a tavalyi járműparkot. Vasárnap 15 órakor a szombati csata viszonttámadására kerül sor, kiegészülve egy légi csatával” – csigázza az érdeklődést riportalanyunk.

A kétnapos családi fesztivál mindkét napon reggeltől kínál programot az érdeklődők részére. 9 órakor egyenruhás tárlatvezetés, 10 órától pedig katonai toborzó és fegyverkiállítás is látható a HM szervezésében.

T-34 6

„Bárki tehet egy kört a BTR-80 típusú páncélozott harci csapatszállítóval, kipróbálhatja a Happycopter helikopter-szimulátort, illetve a Jet Fly repülőgép-szimulátort, illetve a katonai telefonközpont-kiállítás eszközeit. Kirakodóvásárban különféle katonai ereklyéket lehet beszerezni, a Dunán sétahajózni és a Monostori Erődbe érkezik egy különleges attrakció, a kultúrkamion is, amelyben naponta többször tekinthetnek meg másfél órás zenés, szórakoztató műsort. Családi programunkat rossz időjárás esetén is megtartjuk, s a közönség kényelmének fokozására három lelátót is felállítottunk, melyekről kiválóan követhetők az események” – avat a részletekbe Pastorek Róbert.

Elmondja még, hogy a kétnapos hadijáték társrendezője a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hagyomány­őrző Alapítvány és a ZOFI Kft. Fő támogató pedig az idén 25 éves Nemzeti Kulturális Alap.

„Célunk, hogy a nézők testközelből érezzék, milyen brutális egy háború, milyen szörnyűségeket kellett elszenvedniük honfitársainknak a második világháborúban, és azon igyekezzenek, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg ezek a borzalmak” – fogalmaz a főszervező.

A második világháborús hadijáték részletes műsorát ide kattintva nézheti meg.

(X)

Top