Letették az új tér alapkövét Izsán

Szent Erzsébet térnek nevezik majd Izsa község felújításra kerülő főterét, amelynek tervezője Litomericzky Nándor. Az alapkő, jelen esetben egy márványtábla megszentelésére került sor az elmúlt napokban, amelyet Horváth Róbert izsai plébános végzett.

Domin István polgármester ünnepi beszédében rámutatott, amikor Izsa Önkormányzata 2008-ban elkészítette, majd elfogadta falufejlesztési koncepcióját, közeli és távoli célok egyaránt a mérlegre kerültek a falu épített környezetét illetően. „Megfogalmazódott az igény egy új faluközpont megteremtésére, amely megőrizve a tradíciókat, lehetőséget nyitna a közösségi terek átformálására és egyúttal a megújulásra. Örömmel tapasztaltuk a lakosság részéről, hogy az Izsa szívében lévő egészségügyi központ, katolikus templom és a Faluház határolta terület átformálásával sokan egyetértenek” – mondta a polgármester, hozzátéve, az új tér és a környező terület kialakítását saját erőből és pályázati forrásból valósítják meg.

izsaierzs
„Lassan elkészül az építkezési engedélyeztetése a 2×7 lakásos egységünknek, melyhez a kivitelező saját pénzforrásokat használ és a községet ezáltal nem terheli le hitel felvétele. Még az idén elkészülnek a tervek az egészségügyi központ rekonstrukciójára, hiszen a jelenlegi állapot már nem képes kielégíteni a megnövekedett igényeket. Gondolatban már egy-két évvel előbbre járunk, várjuk, hogy besétáljunk Izsa új terére, amelyet a helyi önkormányzat döntése alapján Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezünk el, aki a szegények és az elesettek védelmezője volt” – zárta ünnepi beszédét Domin István. A tér márványtábláját Kacz László, a lakásokat építő Latti-Extra Kft. ügyvezetője adományozta a községnek.

izsaierzs1
(miriák)

Top