Letépte a vihar a szélkakast

Komárom. A február eleji viharos szél környékünkön is okozott kisebb károkat. Többek között lecsavarta a komáromi református templom tetején lévő szélkakast. Szerencsére egészségben nem esett kár – a múlt héten pedig a kakas is visszakerült megszokott helyére.


kakas_végveszélyben

Február első felében többször is orkán erejű szél fújt régiónkban – február 5-én délelőtt is, amikor a szélvihar lerepítette a református templom tetején lévő szélkakast. A fémszobor kissé megsérült, ám azóta helyrehozták, és múlt szerdán ismét rögzítették régi helyén, a templom tetején.

DSC_1843

Farkas Gáspár, a komáromi református egyházközség gondnoka elmondta, a szélkakas 1961-ben készült, azóta egyszer, 10 évvel ezelőtt már letépte a tetőről egy óriási vihar. Kérdésünkre elmondta azt is, még az idén teljesen megújul a templom tornya, a távolabbi jövőben pedig a műemléknek számító épület további részeit – kívül és belül – szeretnék restaurálni. Arra számítanak, hogy igyekezetükhöz sikerül pénzügyi támogatásokat is szerezni. A templom állagának megőrzése szempontjából a legfontosabb, hogy a tetőzet rendben legyen – ennek felújítása egy évtizeddel ezelőtt már megtörtént.

(cs)

(Cikkünk a Delta február 25-i számában jelent meg.)

Top