Lesz gáz az Erzsébet-szigeten?

KOMÁROM. A városvezetés jelezte a környezetvédelmi minisztérium, illetve a beruházni kívánó vállalat illetékeseinek, hogy aggályosnak tartja egy cseppfolyósított gáz átfejtésére szolgáló állomás, egy LNG terminál építését az Erzsébet sziget közelében. Felmerült, hogy a város külterületén, például a Harcsás közelébe tervezett kikökötőnél lehetne alkalmas helyszínt találni a beruházásnak.

kkkIllusztrációs felvétel

Komárom képviselő-testülete még 2014 áprilisában fogadott el egy határozatot, mely szerint nem támogatja, hogy az Erzsébet-sziget közelében (attól kicsivel nyugatra) egy cseppfolyós gáz átfejtő terminált építsen a Danube LNG vállalat. A képviselők kinyilvánították, nem kívánatos a város belterületén ilyen jellegű beruházást megvalósítani. A Danube LNG 2015-ben egy másik helyszínt vetetett fel a városnak, a korábbi közelében, ám ezt a javaslatot gyorsan visszavonta. Idén újra próbálkozott a vállalat, ezúttal már a környezetvédelmi minisztériumnál, és kérték az általuk tervezett beruházás környezeti hatásainak vizsgálatát. Ismét új helyszínt javasoltak, a tulajdonképpeni cseppfolyósított gáztartályokat egy speciális hajón, a Dunán helyeznék el, míg a kiegészítő berendezéseket az Erzsébet-sziget és a vasúti híd közötti partszakaszon, de nem városi telken.

A város a minisztériumtól értesült az újabb tervekről, az ezzel kapcsolatos hirdetményt kifüggesztették a köztáblákra, weboldalra. Bár lakossági észrevétel nem érkezett, a Járási Környezetvédelmi Hivatal, a Közegészségügyi Hivatal és Komárom városa is közölte véleményét. A városvezetés rámutatott: a tervek nincsenek összhangban a területrendezési tervvel, a létesítmény városi kutakra, talajvizekre gyakorolt hatásának mélyebb vizsgálatát kérték, különös tekintettel Komárom ivóvízkészletének megóvására, egy lehetséges árvízhelyzetre, a szeizmikus kockázatokra. Felhívták a figyelmet a negatív közlekedési hatásokra és a 2014-es elutasító határozatra.

Április első felében az érintett felek tárgyalóasztalhoz ültek, ahol a város képviselői szóban is jelezték aggályaikat. Mint azt Knirs Imre alpolgármester elmondta, szó esett arról, hogy a Harcsásra tervezett kikötő esetleg elfogadható helyszín lenne. Ezzel kapcsolatban a Danube LNG képviselői úgy nyilatkoztak, a közeljövőben szeretnék megvizsgálni a harcsási helyszín alkalmasságát. Erre egyelőre nem került sor.

„A város vezetése, a képviselők, de a lakosok nagy része is elutasítja, hogy az Erzsébet-szigeten LNG terminál létesüljön. Ráadásul jelenleg is érvényes a korábbi elutasító határozat“ – foglalta össze Stubendek László polgármester. Hogy esetleg másutt, például Harcsás közelében épül-e gázátfejtő állomás, az a jövő zenéje.

(cs)

(Cikkünk a Delta május 2-i számában jelent meg)

Top