Nyár végéig látogatható, a Klapka téren működő Világ kávéi – Kávy sveta kávézóban Kurucz Ottó operatőr és fotográfus, Rendhagyó FOTÓ-MIX című kiállítása. A tárlat már címében is jelzi, hogy nem egységes tematikára épül, hanem egy sokfelé ágazó életút képi lenyomata, amelyben megragadó tájképek, amerikai életérzést idéző pillanatok, portrék és divatfotók sorakoznak egymás mellett, különböző világok, amelyeket mégis összeköt az alkotó sajátos, melankolikus derűvel átszőtt látásmódja.

Kurucz Ottó neve elsősorban a komáromi városi televíziót működtető Com-Média Kft. operatőreként ismert a régióban, ugyanakkor a fotózás mindig meghatározó része maradt az életének. A Prágai Filmművészeti Akadémián szerzett diplomát, dolgozott a Szlovák Televíziónál, majd éveket töltött Los Angelesben, ahol divat- és glamourfotózással foglalkozott. Bár eredetileg New Yorkba készült, végül hazatért Izsára, de az amerikai nagyvárosi világ és az itthoni vidéki közeg a kettőssége óhatatlanul rányomta bélyegét látásmódjára.
Természetfotók és tájképek, folyópart nyugalma, végtelenbe futó víz, vagy éppen a sivatagi tájak különös atmoszférája mind ugyanazzal az érzékenységgel jelennek meg, és úgy ragadják meg a tekintetet, hogy óhatatlanul is eszünkbe juttatják a saját emlékeinket, azokat a pillanatokat, amelyek valamiért megmaradtak bennünk, még ha a helyszín, a fény vagy a hangulat már régen csak bennünk él.
A portrék között ismerős és ismeretlen arcok váltják egymást, régebben készült felvételek, amelyek mégis megőrizték a tekintetek és vonások fiatalságát, azt a fajta időtlen szépséget, amelyet csak a fényképezőgép tud adni az embernek, kegyesen. A képen szereplő lányok és nők örökké fiatalok maradnak – ahogy Sam Shaw Marilyn Monroe-ról készült híres fotója is megőrizte a díva fiatalságát –, csakhogy Kurucz Ottó képein nincs szél, amely belekapna a ruhájukba, nincs drámai mozdulat, nincs harsány gesztus, hanem végtelen nyugalom árad belőlük; az a fajta békés, belső egyensúly, amely a Mestert – ahogy szakmai körökben nevezik – magát is jellemzi.
A Rendhagyó FOTÓ-MIX így jóval több egyszerű fotókiállításnál, inkább egy vizuális önéletrajz, amelyben a különböző korszakok, helyszínek és hangulatok egymás mellé rendeződnek, s egy olyan emberről árulkodnak, aki bejárta a világot, mégis egyfajta melankolikus derűvel, most egy jó kávé mellett nekünk mesél.
JN.