Sport

Hetényi fiú a Corgoň Ligában

  • 2012.7.16

Örömteli hír kapott szárnyra régiónk labdarúgásával kapcsolatosan. A hetényi illetőségű, 23 éves Marek Szabó, ez év július 12-től a Corgoň Ligás FC Nitra játékosa lett. Azonnal a hír nyomába eredtünk, és megkerestük úgy Marekot, valamint a Hetény FC elnökét, Svarba Ferencet.

Marek Szabó: „A hír igaz, valóban a nyitrai csapat játékosa vagyok. Érdekesen alakult eddigi pályafutásom, de talán most kezd beérni eddigi munkám gyümölcse. Hatévesen kezdtem focizni az ógyallai kölyökcsapatban, majd a diákcsapaton át a serdülőbe vezetett az utam. Mivel Pozsonyban látogattam a középiskolát, az Inter ificsapatához kerültem, amely az I. ligában játszott. A csapatba hamar beküzdöttem magamat, így állandó kezdő voltam, egészen 19 éves koromig. Ekkor nagy törés állt be az Inter életében, ezzel együtt az enyémben is. Az Inter mint olyan megszűnt létezni, és a csapatot Senicára irányították át, ahol viszont a szakvezetés nem tartott igényt játékomra. Ekkor úgy döntöttem, kipróbálom külföldön, és kértem kölcsönadásomat egy idény erejéig a Hannich Péter edző vezette Mosonmagyaróvárhoz, amely a harmadik vonalban játszott. Ott csatárként szerepeltem, és az egy ott töltött idényben a csapat második legsikeresebb góllövője voltam.  2008-ban az Érsekújvár keresett meg, ott egy évig fociztam, majd 2009-től a Somorja játékosa voltam, amelyet Pinte Attila irányított. Az itt mutatott játékomat látva, a losonci LAFC keresett meg, ahol aztán 2012. június végéig minden mérkőzésen pályára léptem. Amikor lejárt a szerződésem, anyaegyesületem, az FK Senica továbbra sem tartott igényt játékomra, és akkor Ladislav Jurkemik, az FC Nitra vezetőedzője keresett meg engem és régi-új klubomat a Hetényi FC-t. Szinte percek alatt megállapodás született, így a legmagasabb osztályban folytathatom pályafutásomat” – mondta el lapunknak a rokonszenves hetényi fiú.   Svarba Ferenc, a Hetény FC elnöke: „Marek egy nagyon tehetséges focista, akinek egy percet nem szabad játszania alacsonyabb bajnokságokban. Mi, mint egykori klubja, visszavásároltuk játékjogát a Senicától, bár az meg sem fordult a fejünkben, hogy a Területi Bajnokságban kellene játszania. Amikor megkeresett az FC Nitra vezetőedzője Ladislav Jurkemik, egy pillanatig nem volt kérdéses a megállapodás. Nagyon büszkék vagyunk, hogy a mi kis klubunkból egy ilyen nagy tehetség indulhat útjára a legmagasabb bajnokságban. Mi sem természetesebb, valamennyien szurkolunk Mareknak, és nagy odafigyeléssel fogjuk követni pályafutásának további alakulását” – mondta el a hetényi klubelnök.
Nos, sok sikert a Corgoň Ligában Marek, az egész Komáromi régió büszke rád, és sikeres szereplést kíván!

Aranyoson landolt a Szuperkupa is

  • 2012.7.9

Kis híján négy évtizednek, egészen pontosan 36 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a csallóközi községben ismét bajnoki címet ünnepelhessenek. Ha belegondolunk, egy ma már középkorú generáció nőtt fel azóta, és bizony egyre jobban kezdenek elsárgulni az akkor készült fotók. Igaz, utána még volt egy járási kupagyőzelem, és bár az is óriási sikernek számított, messze nem ért fel egy igazi bajnoki címmel. Aztán felnőtt egy újabb aranyosi focigeneráció, és megszületett a hőn áhított újabb bajnoki cím. A teljes boldogsághoz azonban még hiányzott egy utolsó lépés, amelyet múlt szombaton, hazai pályán kellett megtenniük. A Szuperkupáért kiírt mérkőzésen a II. osztály bajnokát, Tanyt fogadták, amely ugyan kissé viharos körülmények között, de nem érdemtelenül lett járásunk „kisbajnoka“.

Egy órával a találkozó megkezdése előtt egy nagyobb erejű záporeső söpört végig Csallóközaranyoson, de a találkozó kezdetéig az égiek megkönyörültek és úgy döntöttek, nem lesznek ünneprontók, így remek időben, egészen kiváló minőségű pálya fogadta a csapatokat. Egy örömteli, majd egy nagyon szomorú esemény előzte meg magát a találkozót. A TLSZ vezérkara, élén Nagy Ferenc elnökkel itt adta át a II. osztály bajnokának kijáró bajnoki serleget és az aranyérmeket. A találkozó megkezdése előtt a csapatok valamint a szurkolók egy perces néma csenddel adóztak a nemrég elhunyt id. Tamási Sándor emlékének. Tamási Sándor, huzamosabb ideig elnökként vezette a tanyi egyesületet, de utána is nagy részt vállalt a helyi labdarúgás felvirágoztatásában. Tisztelet emlékének!
Ami magát a mérkőzést illeti, nos a tikkasztó hőségben talán többet nem is lehetett elvárni a csapatoktól. A mérkőzés nagyobb részében az aranyosiak játszottak fölényben, bár a vendégektől sem lehetett megvonni az igyekezetet és lelkesedést. Az azonban végig érezhető volt, hogy a „nagybajnok“ lényegesen messzebb tart az új bajnoki idényre való felkészülésben. Ami dicséretes volt még ezen a találkozón, az a hazai szurkolótábor egy csoportja, amely szinte végigszurkolta, dobolta, énekelte a találkozót. A nagyon sportszerű légkörben lejátszott mérkőzés után a vendégek gratuláltak a kupagyőztesnek, és két hét leforgása alatt másodszor is kitört az ünneplés Csallóközaranyoson. Jogosan!
A mérkőzés statisztikája:
Csallóközaranyos – Tany 6:0 (2:0)
Nézők: 200
Játékvezetők: Chmela – Mogyorósi, Jakubáč
Góllövők: Jandás és Turza 2-2, Berecz, Susík
Csallóközaranyos: Győri, Molnár, Jakab Zs., Szoboszlai, Szabó A., Olajos, Gál, Jakab G., Jandás, Turza, Berecz, Susík, Fekete, Kurcsík, Mészáros, Bohos, Lelkes T., (Lelkes B. sérülése miatt nem léphetett pályára).  Edző: Horváth Tibor
Tany: Molnár, Patócs L., Patócs Sz., Keszegh, Cseh, Halász G., Kósa, Buday, Koton P., Halász Zs., Kollár, Tamási S., Adamik, Polák, Parádi, Tamási N., Vida, Velsicz. Edző: Adamik T.

A 2011-es év legsikeresebb komáromi sportolói

  • 2012.3.12

A komáromi Tiszti pavilonban múlt szerdán, immár hagyományosan átadták az Év Sportolója címet azoknak a komáromi sportolóknak, akik az előző évben kimagasló eredményeket értek el országos és nemzetközi versenyeken. A díjakat MUDr. Anton Marek polgármester, Szabó Béla és Novák Béla Tamás alpolgármesterek, valamint Héder Ágnes, a városi önkormányzat mellett működő sportbizottság elnöke adták át az arra érdemes sportolóknak. Ami újdonság, hogy külön kategóriában díjazták az ifjúsági és felnőtt sportolókat.

Ifjúságiak

Csonka Márió – a komáromi Spartak ökölvívója, de a fiatal tehetségek sportközpontjába is beválogatták. Ötszörös szlovák bajnok diák és ifjúsági kategóriákban. Részt vett a kadettok 2011-es Európa-bajnokságán, az Olimpiai reménységek versenyén a döntőbe jutott.
Edzője: Peter Jachman
Hulman Nikolas – a komáromi Spartacus birkózója. A 11 éves sportoló 2011-ben hatodik lett az országos bajnokságon, öt nemzetközi versenyen pedig aranyérmet szerzett.
Edzője: Kúr Károly
Kanozsay Máté – a komáromi Kempo Klub tagja. 2011-ben országos bajnokságot nyert, és Magyarország nyílt bajnokságán sem talált legyőzőre.
Edzője: Szayka Róbert
Kósa Tamás – a komáromi ABC Car Karate Klub tagja. 2011-ben a kerületi bajnokságon 5 arany, egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett. A Szlovák Kupa versenyein három arany- és két ezüstérmet sikerült kiharcolnia.
Edzője: Peter Máťa
Lenka Stará – a komáromi KomKo Úszoklub tagja. A nagyszombati országos bajnokságon ezüstérmet szerzett 50 méteres gyorsúszásban, a kerületi bajnokságon pedig egy arany-, és három-három ezüst, illetve bronzérem volt igyekezetének eredménye.
Edzője: Štefan Peťkovský
Szabó Sandra – a szlovák kadett röplabda válogatott tagja. 2011-ben a válogatottal részt vett a Közép-európai Kupa maribori tornáján, valamint a belgrádi Eb-n. Három nemzetközi versenyen  a legjobban leütő játékosnak értékelték ki.
Edzői: Óváry Ondrej és  Milan Žibrita
Szép Emese – A Lodiar Vízimotoros Egyesület tagja. Mindössze 11 éves, de 2011-ben már országos bajnoki címet szerzett. Részt vett három nemzetközi versenyen is, amelyeken kétszer arany- és egyszer ezüstérmet akasztottak a nyakába.
Edzője: Szép Csaba

Felnőttek

Csente Márió – a JMP Racing Team autóversenyzője. A 2011-es Szlovák Rally bajnokságon végig esélyes volt a végső győzelem megszerzésére, Egerben az első helyen végzett, Rzeszowban másodikként ért célba, majd a hazai Lubeníkben ismét a dobogó legfelső fokán fogadta a gratulációkat. Az utolsó, kassai futamon azonban sajnálatos technikai problémák miatt a Csente – Tešinský (navigátor) páros a végső második helyen végzett.
Demin Viktor – a Komáromi Kajak – Kenu Klub tagja. Többszörös országos bajnok, de a tavalyi évben egészen kiemelkedőt nyújtott, hiszen úgy az Eb-n, mint a vb-n aranyérmet szerzett a kajak párosok 500 méteres versenyében, míg az 1000 méteres versenyeken ezüstérmes lett. Viktor nemcsak kiváló sportoló, de remek tanuló is, aki a klubban is nagy közkedveltségnek örvend.
Edzője: Polhammer László
Édes Zsófia – a Komáromi Sakk Klub tagja. 2011-ben országos bajnoki címet szerzett a junior lányok versenyében, majd ezt a sikerét Szencen megismételte, amivel jogot szerzett az idei görögországi vb-n való részvételre. Remekül szerepelt a junior lányok indiai világbajnokságán.
Edzője: Kukel Imre
Jonathon Jones  – Az MBK Rieker kiváló kosarasa. Az Oaklandi Egyetem egykori osztogatója 2010-től tagja a komáromi csapatnak. Több mutató alapján is a TOP 10-es lista legjobbjai közé tartozik. A tavalyi idényben a bajnokság legjobb osztogatójának hirdették ki, az alapszakaszban pedig a hárompontos dobások tekintetében a második helyen végzett. A komáromi szurkolók kedvence, egy igazi sportember, aki nemcsak a sportpályán, de azon kívül is példával jár elöl.
Edzője: František Rón
Németh Zsolt – A Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem Röplabda Klubjának tagja. Nagymértékben hozzájárult csapata bronzérméhez a kadettok bajnokságában. Úgyszintén tagja a szlovák kadett válogatottnak.
Edzői: Német Ödön és Jobbágy Lajos
Paksi Patrik – A Komáromi Vízilabda Klub tagja. Csapata tavaly ezüstérmet szerzett a szlovák bajnokságban. Az U17 válogatottal a 10. helyet szerezte meg a nagyon erős mezőnyt felvonultató horvátországi Eb-n.
Edzője: Fazekas István
Roberta Pelantová – A Komáromi Kajak – Kenu Klub tagja. A tavalyi, Pőstyénben megrendezett országos bajnokságon négy számban is aranyérmet szerzett, a zágrábi Eb-n hatodikként ért célba az 1000 méteres távon. A brandenburgi vb-n bronzérmet szerzett. Tavalyi kiemelkedő eredményeiért megkapta Nyitra megye elismerő oklevelét.
Edzője: Vojtech Halmo
Rajko René – a Bástya Ökölvívó Klub tagja. Edzője elmondása szerint, az utóbbi két évtized legnagyobb komáromi ökölvívó tehetsége. Tavaly egyéniben országos bajnok lett az 52 kg-os súlycsoportban, de az országos ökölvívó liga mezőnyében sem talált legyőzőre. Részt vett a Bakuban megrendezett világbajnokságon.
Edzője: Kurdi György
Rigó Richárd – a komáromi birkózósport neveltje, jelenleg a besztercebányai Dukla Katonai Sportközpont tagja. Kötöttfogásban országos bajnok. Tagja a szlovák válogatottnak, tavaly részt vett az Eb-n és a vb-n.
Komáromi edzője: Lengyel Károly
ŠKB Spartak Ökölvívó Klub – A 2011-es évben Szlovákiát képviselve megnyerte a BoxingOne nemzetközi ökölvívó bajnokságot. Ezen a sikeren túl, részt vett valamennyi, a Szlovák Amatőr Ökölvívó Szövetség által rendezett megmérettetésen. Hazai csarnokban számos ökölvívó rendezvényt szervezett nagy sikerrel.
A klub vezetőedzője: Győrfi György
Daniel Štumpf – A 21 esztendős komáromi jégkorongozó Érsekújvárott kezdte pályafutását. A tavalyi év első negyedében még Nyitrán játszott, ahol több éven át bizonyította tehetségét. Júliustól a Junoszty Minszk játékosa, amely a legmagasabb rangú orosz junior bajnokságban, az MHL-ben szerepel. Ebben a bajnokságban 28 orosz csapat mellett 4 külföldi csapat is szerepel, mindössze 5 szlovák hokissal. Daniel sokáig a bajnokság ötödik legsikeresebb gólvágója volt, a verseny során a kanadai pontozásban állandó tagja a TOP 10-nek.

Peter Štefankovič – A Kormorán Vízimotoros Klub tehetséges versenyzője. A tavalyi évben második lett a szlovák bajnokságban és Szlovák Kupában egyaránt. Az Eb-n ezüstérmet szerzett, a vb-n pedig bronzérmet akasztottak a nyakába.
Edzője: ifj. Miroslav Bazinský
Vladimír Urban – az erős emberek háromtusájának többszörös országos bajnoka, Európa- és világbajnok. A tavalyi országos bajnokságon 250 kilogrammos teljesítménnyel szerzett bajnoki címet, majd a lengyelországi WUAP Eb-n és a magyarországi GPC Eb-n is megismételte kiváló teljesítményét. Az írországi vb-n még jobban teljesített, hiszen 270 kilogrammal nyerte a vb-t. A fekve-nyomás 90 kilogrammos súlycsoportjában országos és világcsúcstartó.
Edzőtársa: Ján Habardík
Demin Viktor és Daniel Štumpf nem tudtak részt venni a díjátadáson, a díjakat szüleik vették át.

Elment Nagy Ferenc, a „Putyur”

  • 2012.2.27

Részlet a KFC 111 című könyvből: „Igen, az 50-es évek. Amikor a komáromiak „Aranycsapatról” beszélnek, nem feltétlenül a világverő magyar válogatottra kell gondolni. Komáromnak is volt egy ilyen csapata, és bár a későbbiekben talán még tőle is nagyobb sikereket érnek el a lila-fehérek, ez a megtisztelő elnevezés kétségkívül a „Hámori korszak” csapatát illeti meg. Igen, az egy olyan korszak volt, amikor igencsak nehéz feltételek mellett, sikerült egy olyan csapatot összerakni, amely ezreket vonzott a ráckerti pálya nézőterére. Az akkori, nagyon erős divízió egyik legjobbja volt. Ma már szinte legendaként vannak említve a nevek: Šudák, Kosiba, Hámory, Jónás, Gaál, Szenczi, Žiška, Kerepecky, Kádár, Moravčík I., Moravčík II., Vrečič, Kádek, Kovács, Szórád, Schlett, Uhrín, Šebesta, Vasas, Korínek, Mészáros, Dobrovolsky, Fekete, Jány, Kacz, Nagy F.,  Zentai, Drozd, Strapek, Kukoda“.

Szomorú hírt kellett tudomásul venniük a családtagoknak és KFC szurkolóknak. Éle­-tének 93. évében elhunyt Nagy Ferenc, akit a barátok és szurkolók „Putyur” becenéven ismertek. Hosszú pályafutása során annak a csapatnak is tagja volt, amelyet a múlt évszázad 50-es éveiben a szurkolók joggal neveztek el komáromi „Aranycsapatnak”. Aktív pályafutásának befejezése után játékvezetőként folytatta, miközben kinevezték a ráckerti pálya gondnokává. Ezt a munkáját a pálya bezárásáig, 1961-ig végezte úgy, ahogy azt egy szívbéli labdarúgó végezheti. Rend, tisztaság és fegyelem honolt a ráckertben. Mindemellett, személye nagy tekintélynek örvendett klubvezetőknél, játékosoknál és szurkolóknál egyaránt, akik nagyon szerették és tisztelték. Ez a szeretet és tisztelet maradjon meg ezután is.
Nagy Ferencet múlt pénteken a gútai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Nyugodjon békében, Feri bácsi!

Bangha Dezső két éremért úszott

  • 2012.2.13

A budaőrsi, 25 méteres medencével ellátott fedett uszodában rendezték meg a 2012. évi rövidpályás nyílt országos szenior bajnokságot. A bajnokságba hat ország 360 versenyzője nevezett be 13 korcsoportban, köztük a komáromi úszósport minden idők legjobbja, Bangha Dezső is. És ahol ő rajtkőre áll, ott csak egyfajta meglepetés születhet: ha érem nélkül fejezi be a versenyt. Szerencsére, ilyen meglepetésről évek óta nem hallottunk  veterán úszónkkal kapcsolatosan, így most is csak a klasszikus, szenzációmentes hírt tudjuk közölni.

Bangha Dezső két versenyszámban szerepelt a 75-79 évesek kategóriájában. Az 50 méteres távon bronz-, míg 200 méteren ezüstérmet szerzett.
Eredmények:
50 méteres gyorsúszás
1. Fábián Béla (Eger) 0:35,00
2. Varga Ferenc (Újbuda) 0:39,03
3. Bangha Dezső (Komárom) 0:45,88
200 méteres gyorsúszás
1. Varga Ferenc (Újbuda) 3:41,14
2. Bangha Dezső (Komárom) 3:50,75
3. Sielski Richard (Varsó) 4:01,06

A kategória leggyorsabb magyarországi úszói az 50 méteres távon Jobbra Bangha Dezső

Nemzetközi sakktorna

  • 2012.1.9

A Duna-parti községben immár tizenhetedik alkalommal rendeztek nemzetközi sakkversenyt lábatlani, tokodi, muzslai és helyi amatőr sakkozók részvételével. A tizenhat résztvevőt és kísérőiket a község polgármestere, Duka Gábor köszöntötte, majd a verseny főbírója Szomjú Péter ismertette a verseny lebonyolítási rendjét.

A szervezők a „svájci versenymódot“ alkalmazták, ami azt jelenti, hogy a versenyzőket négy csoportba osztották, ahol mindeneki játszott mindenkivel. Az egyes játszmák 15 percig tartottak. A csoportok első három helyezettjeit ismét két csoportba osztották, s a csoportgyőztesek játszottak az első helyért, ezek után alakult ki a végeredmény: az idei győztes a tokodaltárói sakkör vezetője, Szomjú Péter lett, a második helyen Hrabos Gábor, a karvai sakkör vezetője végzett, míg a harmadik helyet lábatlani versenyző, Nagy Gábor szerezte meg.
A sakktorna legfiatalabb versenyzője a muzslai Szalai Zoltán volt, míg a legidősebb a karvai Michal Kováč.
(miriák)

Japánba utazik a gútai négyes

Újra Gúta adott otthont a teremkerékpárosok Szlovák Bajnokságának, melyet október 1-jén rendeztek meg a helyi sportcsarnokban. A bajnokságon a helyi klub sportolóin kívül cseh és magyarországi versenyzők is részt vettek.


Először a kerékpárlabda virtuózai léptek pályára, ezután következett a művészi teremkerékpár megmérettetés. A kerékpárlabda mérkőzéseken a Lengyel Szilárd – Varga Nikolas páros, idősebb diákok kategóriájában harmadik lett.

A művészi teremkerékpárosok is hozták a tőlük elvárható eredményeket. Hajdú Andrea edző elégedett lehetett versenyzőivel, hiszen sokat dolgoztak ezekért az eredményekért. Magasra kellett tenni a lécet, hiszen a hónap végén a Japánban megrendezésre kerülő vb-re való felkészülés jegyében is zajlott ez a bajnokság.

Gútai eredmények:

Iskolás lány D – egyéni:

2. Domin Anasztázia

3. Fördős Nikoletta

Iskolás lány C – egyéni:

2. Mihalics Panna

3. Zibrita Natália

6. Rákócza Dóra

8. Kulich Eszter

Iskolás lány C – páros:

1. Mihalics P./Žibrita N.

2. Domin H./Rákócza D.

4. Domin N./Kulich E.

Iskolás lány B – egyéni:

6. Mészáros Kinga

8. Domin Henrietta

Junior lány – páros:

1. Glofák V./Molnár A.

Női négyes:

1. Vincze Alica-Csente Viktória-Szabó Dóra-Vas Korina

Ancsin Marek amatőr országos bajnok

  • 2011.10.3

Szép komáromi sikerrel zárult a Magyar Kerékpáros Amatőr Országos Bajnokság.  A 13 versenyből álló sorozat végén a komáromi MaMa Trek versenyzője, Ancsin Marek, a juniorok versenyében felállhatott a dobogó legfelső fokára. A fiatal versenyző összetettben az előkelő 6. helyet szerezte meg.


Az utolsó, Esztergomban lebonyolított futamban, a IV. Pilis Kupa hegyi futamán 15 kilométeres távot teljesített a 180 versenyző. Mi sem természetesebb, a MaMa Trek népes tábora végig buzdította csapattársát, hiszen az amatőr országos bajnoki cím volt a tét. Marek azonban most is remekül teljesített, és bajnoki címéhez egy pillanatig nem férhetett semmi kétség.
A felnőttek versenyében is született szép komáromi siker, hiszen a PIKO S.K. versenyzője, Viszlai Igor, a 40-50 évesek kategóriájában a végső 6. helyet szerezte meg. Mindezt úgy, hogy az utolsó hét versenyt egészségügyi okokból ki kellett hagynia. A két versenyzőn kívül természetesen többen is képviselték régiónkat hazai és külföldi kerékpárversenyeken. Az ógyallai Semsei László, a komáromi Paraska István és Ancsin Róbert, a MaMa Trek versenyzője kiválóan szerepeltek ezeken a versenyeken, és tovább öregbítették a komáromi kerékpározás jó hírnevét.

Köles Balázs sikere a junior vb-n

  • 2011.9.19

A lengyelországi Kielce-ben rendezték meg a juniorok világbajnokságát, amelyen a komáromi Köles Balázs nagyszerű teljesítményt nyújtva, az előkelő kilencedik helyen fejezte be a versenyt. Sőt, ez az eredmény minden eddigi idők legnagyobb sikere a Szlovák Biliárd Szövetség 18 éves történelme folyamán. És mindez éppen egy komáromi fiatalember nevéhez fűződik.
Mivel a vb-re egyenes ágon csak a kontinensbajnokok szereztek jogot, a szlovákiai versenyzőknek selejtezőtornán adatott meg a lehetőség az esetleges részvételre. A pozsonyi 1. BC Karloff versenyzője, Jakub Koniar és a komáromi 1. BC versenyzője, Köles Zsolt vehettek részt a 43 versenyzőt felvonultató selejtezőn, amelyről az első három helyen végzett versenyző utazhatott ki a kielcei vb-re.  Míg a komáromi versenyző vereség nélkül vette az akadályt, addig a pozsonyi fiú csak a 17. helyen fejezte be a versenyt, ami a világranglista 49. helyét jelentette. Így történt, hogy a vb-n Köles Balázs egyedüli versenyzőként képviselte Szlovákiát.
A vb első fordulójában az amerikai Brendon Crockett ellen győzött 11:8 arányban, majd következett a kétszeres Európa-bajnok orosz Pavlucskin, akitől viszont Balázs 11:2 arányban kikapott. A versenykiírás szerint még a vigaszágon volt esélye a továbbjutásra, ehhez azonban mindenképpen győznie kellett a kóreai Teak Dong Ima ellen. Remek játékkal, Balázs 11:3 arányban nyerte a találkozót. Az amerikai Dany Olson ellen 11:9 arányban ismét győzött, így következett a legjobb nyolc közé való jutásért való küzdelme a szintén kétszeres Európa bajnok, orosz Daniel Maslov ellen. Bár a találkozó eleje kiegyensúlyozott volt, az orosz fiúnak sikerült néhány tiszta játszmát hoznia, ami eleve nem engedte szóhoz jutni a komáromi fiút. Ezt a mérkőzést az orosz versenyző 11:4 arányban nyerte, így Köles Balázs leszorult a végső kilencedik helyre.

Ez az év mindenképpen kedvezett a szlovák junior válogatottnak, hiszen júniusban a Koniar, Köles, Kováč, Latyka összetételű csapat ezüstérmet szerzett egy Budapesten megrendezett nagyszabású nemzetközi versenyen, majd jött a komáromi fiú sikere a vb-n. A tavalyi Eb csapat-bronzérem után, egy újabb siker, amelynek komáromi résztvevője is volt.

Nyolcvanéves a keszegfalvai labdarúgás

  • 2011.9.12

Hosszú és rögös volt az út, amelyen a keszegfalvai labdarúgás eljutott mai állapotáig. A megalakulásnál nagyon nagy szerepet játszott Komárom és Gúta közelsége is, hiszen ezekben a városokban már magas szinten űzték a labdarúgást. Mi sem természetesebb tehát, hogy a kezdetek szorosan összefüggenek a két szomszéd labdarúgásával. Komáromnak akkor már több csapata is volt, amelyek kizárólag barátságos mérkőzéseket játszottak, így nem volt különösebb gond az ellenfél bebiztosításával. Kothay József, községi tanító, aki rendszeres látogatója volt a KFC mérkőzéseinek, jött elő az ötlettel, hogy Keszegfalván is útjára kellene indítani ezt a szép sportot. És az ötletet tettek is követték. Érdeklődő volt bőven Keszegfalván, csak össze kellett fogni őket, és egy klubba tömöríteni. Kothay József ezt megtette, és elindult örök útjára a bőrlabda.

Bővebben a DELTA 37. számában

Elhunyt Csermák Mihály

  • 2011.8.30

Életének 66. évében elhunyt az ismert labdarúgó szakember, Csermák Mihály. Edző pályafutása tulajdonképpen a kikötői diákcsapatnál (ČSPD-Prístav) kezdődött, amellyel kimagasló eredményeket ért el. Sőt, egyik alapítója volt ennek a kiváló komáromi csapatnak. Később rövid ideig a KFC-nél tevékenykedett, az utánpótlás nevelését tekintette fő feladatának. Ezután hosszabb ideig szüneteltette edzői tevékenységét, majd Keszegfalvára hívták, ahol ismét remek csapatot épített fel. Az utóbbi négy esztendőben Őrsújfalun lendítette fel az ifjúsági labdarúgást, aminek az ötödik ligában való szereplés lett a jutalma.
Az Őrsújfalui Dynamo a jövő évtől rendszeresen meg kívánja rendezni a Csermák Mihály Emléktornát, ezzel is adózva a remek edző és ember emlékének.
Nyugodjál békében, Mihály!

Erik Vlček frappáns válasza

  • 2011.8.22

Amint arról egyik júniusi számunkban beszámoltunk, a belgrádi Síkvízi Kajak-kenu Eb után eléggé kemény szóváltás keletkezett a kajaknégyesben ülő versenyzők közt. Ennek „eredményeként” a négyes edzője, Soós Tibor lemondott posztjáról, szerepét Likér Péter edző vette át. Az Eb-n ugyanis Erik K2-ben rajtolt Gelle Péterrel, a párkányi illetőségű, jelenleg a trencséni Duklában versenyző kiváló kajakossal. A négyes tagjai azon félelmüknek adtak hangot, miszerint Erik energiáját felemészti a K2-es verseny, így veszélyben foroghat a kajaknégyes jövő évi, londoni olimpián való részvétele. Nos, a múlt hétvégi szegedi Síkvízi Világbajnokságon aztán minden a „helyére zökkent”, Erik Vlček megnyugtató választ adott társainak.

A Gelle Péter – Erik Vlček páros, az 1000 méteres verseny döntőjében fantasztikus teljesítményt nyújtva, maga mögött hagyta az „egész világot”, és néhány perc múlva a szervezők már akasztották is nyakukba a világbajnoki aranyérmet. Az egyik nagy öröm már megvolt, következhetett a bizonyítás kajaknégyesben. Az is meglett! A hetedik legjobb idővel eveztek be a fiúk a döntőbe, ami egyben azt is jelentette, hogy megkezdhetik az olimpiára való felkészülést, hiszen „zsebükben tudhatták” az olimpiai kvótát.  A négyesek szombati döntőjében aztán még szebb lett a kép. Bár sokáig a harmadik helyen haladtak, végül „csak” negyedikként értek célba, ami viszont az előző két év világversenyeken való eredménytelensége után, szinte balzsamként hatott magukra a versenyzőkre és a népes szurkolótáborra egyaránt. Még akkor is, ha a csúcssportolók nem különösen szeretik a dobogóról való „éppen csak” lemaradást. A jelenlegi helyzetben ez mégis nagy sikernek számít. Egy nagy és nyomasztó teher esett le a fiúk válláról, nyugodtan lehet készülni a londoni olimpiára. És hogy a siker és sikertelenség is megszakad egyszer, arra talán legjobb bizonyíték, hogy a szegedi vb döntőjébe nem jutott be sem a pekingi olimpiai győztes fehérorosz, sem a frissensült Európa-bajnok portugál egység.

Eredmények:
K2 – 1000 m:
1. Gelle – Vlček (Szlovákia)
2. Oscarsson – Nilsson (Svédország)
3. Jurcsenko – Pogreban (Oroszország)

K4 – 1000 m:
1. Németország
2. Ausztrália
3. Oroszország
4. Szlovákia  (Riszdorfer R., Riszdorfer M., Vlček E., Tarr Gy.)

-bör-

I. Czanik Károly Emléktorna

  • 2011.8.8

Elsőízben rendezték meg az egy évvel ezelőtt váratlanul elhunyt KFC-s edző, Czanik Károly emlékét megőrizni hivatott emléktorna első évfolyamát. A szervezésből különösen a szülők vették ki részüket, de köszönet illeti azokat a támogatókat is, akik anyagi hozzájárulásukkal segítették az emléktorna létrejöttét. Csicsó Péter, a C.B.C.G. Pékség tulajdonosa, id. Csintalan Tivadar, Zakál Ferenc és Kádár Krisztián voltak azok, akiknek a gyerkőcök nagy hálával tartoznak. Ezekben az ínséges időkben is készségesen segítik a gyermekfoci fejlődését, ezzel is hozzájárulva a srácok sportolási lehetőségeinek javításához. A komáromi csapat egyben búcsúzott ifj. Csintalan Tivadar edzőtől is, aki lapunk megjelenésekor már Ausztráliában kezdi berendezni új életét.
A 7 és 8 éves gyerkőcökből kialakított csapat, Ehrenberger Erik és ifj. Csintalan Tivadar edzők vezetésével ugyan második mérkőzésén súlyos vereséget szenvedett a Győri ETO FC csapatától, de mint az később kiderült, a tornagyőztes senkit nem kímélt, és magabiztosan vette az összes akadályt. Valamennyi találkozót Ferenczi József játékvezető irányította, a résztvevő csapatok legnagyobb megelégedettségére.

Eredmények:
KFC – Nagymegyer 10:2
Győri ETO FC – Nyárasd 4:1
KFC – Győri ETO FC 1:11
Nyárasd – Nagymegyer 10:1
KFC – Nyárasd 5:1
Győri ETO FC – Nagymegyer 9:0
A torna gólkirálya:
Rátonyi Soma (Győri ETO FC)
A torna legjobb játékosa:
Csomor Áron (KFC)
A torna legjobb kapusa:
Nagy Kristóf (Nyárasd)
Gyuricsek László felvétele

Lacko Tibor Eb ezüstérmes

  • 2011.8.8

Asztalitenisz

A csehországi Liberecben rendezték meg a veterán asztaliteniszezők Európa-bajnokságát.  A 70 év felettiek kategóriájában a komáromi Lacko Tibor ezüstérmet szerzett. A döntőben német ellenfelétől szenvedett vereséget 3:2 arányban. Csak megjegyezzük, hogy a jelenleg nemesócsai színekben még aktívan szereplő sportolónak ez a második Eb érme, hiszen párosban már szerzett aranyérmet Eb-n.

Ismét haraptak a Komáromi Cápák

Ökölvívás

Harmadik mérkőzésüket is simán nyerték a komáromi cápák a BoxingOne nemzetközi bajnokságban. Most a Győri Gladiátor otthonába látogattak el, hogy igazolják eddigi remek szereplésüket ebben a neves versengésben. A vendéglátók tekintettel a ragyogó időjárásra, a városháza előtti téren állították fel a szorítót, ami remek húzásnak bizonyult, hiszen óriási tömeg látogatott ki az összecsapásra. A komáromiak mesterének, Győrfi Györgynek, ismét örömöt szereztek a fiúk, hiszen a szép győzelmen túl, újra elvitték mindkét segédpontot is, merthogy sem Káté Gyula, sem Szellő Imre nem hagytak kellő mozgásteret ellenfelüknek.

Győri Gladiátor – Komáromi Cápák 2:14

Eredmények:
56 kg: Könnyű Róbert – Nagy Krisztián 0:2
60 kg: Rácz Sándor – Varga Miklós 0:2
64 kg: Nyéki George – Káté Gyula 0:3
69 kg: Zámbó Dániel – Zöld Tamás 2:0
75 kg: Szabó László – Harcsa Norbert 0:2
81 kg: Portéka Tibor – Szellő Imre 0:3
91 kg: Bognár Gábor – Darmos József 0:2

Két fronton is komáromi sikerek

Kerékpározás

Az elmúlt héten úgy az országúti kerékpározóknak, mint a hegyi bringásoknak Magyarországon rendeztek versenyeket, amelyekről nem hiányozhattak a komáromi résztvevők sem. A hegyi kerékpározók a visegrádi MTB Maratonon, míg az országúti versenyek szerelmesei a Tatabányán megrendezett Amatőr Kupasorozat kilencedik futamán adtak egymásnak randevút.


A visegrádi hegyi maraton már évek óta nagy népszerűségnek örvend, a most megrendezett 12. évfolyamon is 10 ország 1200 versenyzője vágott neki a 32, illetve a 68 kilométeres távnak. Régiónkat a komáromi Piko S.E. két versenyzője, Kurdi István (68 km) és Kovács Kamill (32 km) képviselte. Mindketten a 10. helyen fejezték be a versenyt saját kategóriájukban.
A tatabányai Amatőr Kupa kilencedik, Turul Kupa futamán 109 versenyző küzdött a 83 kilométeres távval és a nagy hőséggel. Régiónkat három versenyző képviselte, Ancsin Marek és Ancsin Róbert a MaMa-Trek S.E. képviseletében, míg Semsei László, Ógyalla Város kerékpározásának jó hírét vitte el Tatabányára.

Eredmények:
Ancsin Marek – kategóriájában 3., összetettben 17.
Ancsin Róbert – kategóriájában 10., összetettben 47.
Semsei László – kategóriájában 20., összetettben 50.

Győrfi György 65 éves

A komáromi ökölvívás kétségkívül egyik legnagyobb egyénisége. Neve már sok évtizede szerepel az egyik legférfiasabb sportág kapcsán, bár az utóbbi években éppen neki köszönhetően, a hölgyek is utat törnek maguknak az európai elit felé.

A komáromi Spartak színeiben kezdett bunyózni az 51 kilogrammos súlycsoportban, két évig az akkori Csehszlovákia egyik legerősebb csapatát, a Dukla Kroměřížt erősítette. Edzőként 1973-óta tevékenykedik, végig Komáromban. Előbb Jády Károly segédjeként kóstolt bele a nem könnyű edzői szakmába, de később már egyedül is boldogult a szorítón kívül. Kétszer nyert a komáromi felnőtt csapattal országos bajnokságot, az ifjúságiakkal többször is volt Szlovák bajnok. Olyan személyiségeket nevelt fel, mint Ladislav Čiliak, Ambrus Ferenc, Nyitrai Péter, Ferenczy József (Pulyka), a Várhegyi fivérek – közülük Vlado Vb bronzérmes volt –, Hencz   Gábor, Konštatntín Flachbart, Holub István, vagy éppen Škuliba Dániel. Persze a neveket még sokáig lehetne sorolni, hiszen annyi siker övezte egykoron a komáromi ökölvívást, hogy akár több tízes nagyságrendben is lehetne említeni a kiváló öklözőket.
Amint már említettük, a hölgyek érdeklődését a sportág iránt is megértéssel fogadta és azonnal munkához látott a lányokkal. Neveltjei nem sokkal később kiléphettek a nemzetközi porondra, és nem eredménytelenül. Vida Ágika világkupa győztes lett Debrecenben, de sikeresen szerepelt az amatőr Eb-n is. Petra Jachmanová az ország legjobbja volt súlycsoportjában, de nyomul előre a legfiatalabb korosztály is. Diana Kulinová nagyszerűen helytállt a nem régi, törökországi Vb-n, amelyre természetszerűen mestere kísérte el.
Rendszerváltás után újra szabad teret kapott tájainkon a profi ökölvívás, és Győrfi György nem habozott. Remek szakmai ráérzéssel olyan ökölvívókat küldött a profi szorítóba, akikre azonnal felfigyelt Európa. Sőt, a világ is. Andrzej Shark Sárközi az IBC világbajnoka lett, de névrokona, Sárközi János teljesítményeire is felfigyelt a szakma. Ő három amatőr országos bajnoki cím után lépett a profik világába, jelenleg Győrfi György egyik asszisztense.
Győrfi György, ma is az ökölvívócsarnokban tölti a nap legnagyobb részét. Jachman Péter és Sárközi János segítségével a fiatalok nevelésének szentelik minden idejüket és tudá­sukat. Most éppen egy újabb nagy tehetség, Csonka Márió útját egyengetik a közelgő junior Eb előtt. Mert neki még vannak merész tervei a komáromi ökölvívás jövőjét illetően.

Isten éltessen Gyuri bácsi!

Egy próbát megér

Kedves Szülők!

Szeretnék, hogy gyermekük egészséges, életerős, kitartó, fegyelmezett, tisztelettudó és kisportolt legyen? Példaként nézzék meg a 2004-ben készült csapatképet, amikor a srácok 8-11 évesek voltak, és összehasonlításnak nézzék meg a 2010-ben készült képet ugyanazokról a srácokról. Azt hiszem, első látásra már nagy különbségeket lehet felfedezni. Sajnos, sok kissrácot látok Komáromban céltalanul bolyongani a városban, a lakótelepeken, a parkok padjain csak úgy céltalanul ücsörögni. Ha gyermeke hiperaktív, túlsúlyos, fegyelmezetlen, és ha valamit szeretne tenni gyermeke egészségéért, szabadidejének hasznos kihasználása érdekében, akkor itt az alkalom. El kell hozni gyermekét a birkózók edzéseire, ahol fegyelemre, kitartásra, egészséges életmódra vannak tanítva.  Azt hiszem, ez egy próbát mindenképpen megér.

JUDr. Kúr Károly  A Komáromi Spartacus BK elnöke

Jó kis bajnokság volt

Szentpéteren rendezték meg a Shinkyoku-shin Karate nyílt országos bajnokságát, amely az év legnagyobb eseményének számít a sportág honi berkeiben. Négy ország – Magyarország, Románia, Lengyelország és Szlovákia – képviseltette magát mintegy 150 versenyzővel, győzteseket 22 kategóriában hirdettek. A szlovákiai versenyzők közül ketten állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

A legsikeresebb szlovákiai versenyzők:
65 kg – nők: 1. Hupian Kristína
(Seishin Keszegfalva)
+75 kg – junior fiúk: 1. Martin Maťašovský (Wasabi Naszvad), 2. Bíró Balázs (Seishin Ekecs)
60 kg – junior lányok: 3. Kužela Krisztina (Wasabi Szentpéter)
70 kg – férfiak: 3. Szabó Norbert
(Seishin Keszegfalva)
Különdíjak:
Legharcosabb női versenyző:
Hupian Kristína (Seishin Keszegfalva)
Legharcosabb férfi versenyző:
Martin Maťašovský (Wasabi Naszvad)
Legtechnikásabb női versenyző: Mezősi Marína (Fight Team Nyíregyháza)
Legtechnikásabb férfi versenyző:
Balogh Zsolt (Victory Martfű)

-bör-

Nem rossz évadnyitó – nyolc országos bajnoki cím

Kajak-kenu

Remekül szerepeltek a Komáromi Kajak-Kenu Klub versenyzői a Nyitranovákiban megrendezett hosszú távú országos bajnokságon. Az 5000 méteres távon nyolc országos bajnoki címet, három ezüst- és négy bronzérmet harcoltak ki az ország kétségkívül legsikeresebb klubjának képviselői. És a klubba újabb és újabb gyerkőcök érkeznek, akikkel magas szintű szakmai munkát végez a kiváló edzői gárda.

Roberta Pelantová (középen) és Katarína Horváthová (balra), a junior lányok K1-es versenyének első két helyezettje. K2-ben viszont már mindketten felállhattak a dobogó legmagasabb fokára

K2 – 13-14 éves lányok: 3. Krkošková A. – Tollaová M. 4. Szépe V. – Szabó V.
K1 – 13 éves fiúk: 1. Keszan V. – országos bajnok
C1 – 13 éves fiúk 1. Kara M. – országos bajnok, 2. Koczkás D.
K1 – 14 éves fiúk: 1. Botek A. – országos bajnok, 5. Szabó M., 10. Farkas P.
K1 – férfiak: 9. Petruš M. 10. Tóth A., 12. Kráľ  R.
K2 – junior fiúk: 1. Pálmay D. – Janča M. – országos bajnokok, 3. Dobosi R. – Šramko Š.,
5. Malík Z. – Lőrincz B.
K1 – junior lányok: 1. Pelantová R. – országos bajnok, 2. Horváthová K.
K2 – 13-14 éves fiúk: 1.Botek A. – Szabó M. – országos bajnokok, 5. Keszan V. – Farkas P.
C2 – 13-14 éves fiúk: 2. Kara M. – Koczkás D.
K1 – 14 éves lányok: 3. Szépe V., 5. Szabó V.
K2 – junior lányok: 1. Pelantová R. – Horváthová K. – országos bajnokok
K2 – férfiak: 4. Kráľ R. – Petruš M., 5. Tóth A. – Stano T.
K1 – junior fiúk: 1. Pálmay D. – országos bajnok, 3. Dobosi R., 6. Lőrincz B. 7. Malík Z.
Iveta Petrušová

Értékelték az év legjobb sportolóit

Gúta

A Gúta Város Önkormányzata mellett működő Sport- és Ifjúságnevelési Bizottság döntése alapján a 2010-es év legsikeresebb sportolóinak, csapatainak kiértékelésére került sor a helyi Művelődési Központban, melyre meghívást kaptak a sportklubok, sportolók, szüleik, a város vezetése, önkormányzati képviselők és minden sportkedvelő.

A sportolók izgatottan várták, hogy ki lesz majd az év sportolója, amit az eredmények alapján már sejteni lehetett. A sportbizottság döntése a következőképpen alakult:

Egyéni versenyzők – fiatalabb korosztály, 15 éves korig:
1. Lakatos Igor – A helyi sportklub birkózószakosztályának tagja, a fiatalabb diákok korosztályában, a szlovák válogatott keret tagja a diákok kategóriájában – edzője: Ing. Gőgh Mihály
2. Bagita Dániel – A Taiyó karateklub diák korosztályának tagja, szlovák ifjúsági bajnok – edzője Kiss Tibor
3. Szabó Bálint – A helyi sportklub cselgáncs szakosztá­lyának tagja,  ifjúsági korosztályban a szlovák ifjúsági válogatott keret tagja – edzője Vincze Ferenc

Egyéni versenyzők – felnőtt korosztály, 15 év felettiek:
1. Balázs Zoltán – A Taiyó karateklub felnőtt korosztá­lyának tagja, a szlovák válogatott keret tagja, a 2010-es podgoricai vb, valamint a Belgrádi Eb résztvevője, edzője Kiss Tibor
2. Kasznár Norbert – a helyi sportklub cselgáncs szakosztályának ifjúsági versenyzője,
a szlovák válogatott  keret tagja a 60 kg súlycsoportban – edzője Vincze Ferenc
3. Bagita Roland – A Taiyó karateklub ifjúsági korosztá­lyának versenyzője, a szlovák válogatott keret tagja ifjúsági korosztályban, A 2010-es izmiri Eb résztvevője – edzője Kiss Tibor

Csapatok:
1. A helyi sportklub cselgáncs szakosztályának férfi csapata: Kasznár Norbert, Szabó Ákos, Fekete Ákos, Uhrin Róbert, Csütörtöki Marián, Kárpáty Ernő, Kollár Richard, Péntek Zoltán, Urbán Gergő, Molnár Zsolt – edzőjük Vincze Ferenc
2. A teremkerékpáros szakosztály felnőtt női négyes csapata: Lengyel Krisztina, Alica Vinczeová, Csente Viktória, Szabó Dóra, A stuttgarti vb finálé 4. helyezettjei – edző Hajdú Andrea
3. A helyi labdarúgó szakosztály ifjúsági csapata: Molnár József, Borka Ádám, Molnár Ádám, Kádek Szabolcs, Őszi Sándor, Jancsó Zsolt, Puss Sándor, Bak Márk, Keszeli Gergely, Szulcsányi Adrián, Leckési Zoltán, Šógor Ervin, Lengyel István, Sladky Richard, Piliši Pál, Czompó Kevin, Rohoška Marek, Az 5. liga keleti csoportjában 1. helyezettek és feljutottak a kerületi bajnokság 4. ligájába – edzőjük Mgr. Máté Zsolt
További eredményes sportolók: Gogola Vivien – kézilabda, Bogár Dominika – karate, Murányi Gábor – cselgáncs, Keszeli Krisztián – foci, Banda Stanislav – birkózás, Lakatos Éva – kézilabda, Szabó Dóra – teremkerékpár, Fekete Ákos – cselgáncs, Mgr. Máté Zsolt – foci, Kárpáty Ernő – cselgáncs.
-csóka-

Ötvenéves a komáromi stadion

A 111 éves KFC eddigi fennállása alatt több olyan esemény is történt, amelyeket akár történelmi mérföldkőnek is nevezhetünk. Az egyik ilyen 1905. augusztus 20-a volt, amikor nagy ünnepség és neves személyiségek részvétele mellett átadták a KFC akkori büszkeségét, a vidék egyik legkorszerűbb sporttelepét, a ráckerti pályát. A komáromi szurkolók által a mai napig is nagy tisztelettel emlegetett sporttelep 56 évig szolgálta a város sportját. Ezen a pályán egykoron világhírű sportolókat, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok egész sorát láthatta élőben a komáromi közönség, de a kor legnépszerűbb sportágává mégis a foci nőtte ki magát ebben a városban is. Közép-Európa leghíresebb osztrák és magyar csapatai fordultak itt meg, amelyeknek mérkőzéseit szinte minden esetben teltházas nézőtér fogadta. A haladás azonban itt is megállíthatatlannak bizonyult. Új, korszerűbb létesítmény megépítését vette tervbe az akkori városvezetés, és a ráckert lassan átadta helyét az Ipari Iskolának. Az idősebb komáromiak viszont még ma is érezni vélik a híres ráckerti orgonák illatát, és érzelmektől sem mentesen emlékeznek vissza a ráckert sajátos varázsára.

További részletek a DELTA április 26. számában.

Két aranyérem a Világkupán

KEMPO

Remekül szerepeltek a komáromi kempósok a Budapesten megrendezett IX. Juhász Ferenc Emlékversenyen, amely egyben Nyílt Kempo Világkupa is volt. Szayka Róbert edző növendékei közül különösen Angyal Gábor teljesített nagyot, hiszen két aranyéremmel, egy ezüst- és egy bronzéremmel a nyakában fejezte be a versenyeket. Nagyszerűen teljesítettek azonban a klubtársak is, akiknek szereplését a legnagyobb elismeréssel nyugtázta edzőjük.

Eredmények:
Štefan Mészáros – 2. hely Full contact
Angyal Gábor – 1. hely Chikare küzdelem, 1. hely Light contact, 2. hely Fegyveres formagyakorlat és 3. hely Formagyakorlat
Nikker Ronald – 4. hely Light contact
Kádár Filip – 4. hely Light contact

Országos bajnokság Madaron

A Szlovák Birkózó Szövetség ebben az évben a Madari Birkózó Klubot bízta meg az ifjabb diákok kötöttfogású egyéni országos bajnokságának megrendezésével. A bajnokságra 16 klub nevezte be 87 versenyzőjét, akik közül nem hiányoztak járásunk képviselői, a Madari Birkózó Klub, a Gútai Birkózó Klub és a Komáromi Spartacus Birkózó Klub tehetséges versenyzői sem.
Mint tudjuk, a madari egyesület a marcelházi iskolaközpont, míg a Spartacus a naszvadi szabadidőközpont mellett működő Birkózó Sportkör birkózóit vette védőszárnyai alá, ahol a fiatal tehetségek egyre jobb eredményeket érnek el. Ennek ékes bizonyítéka a Madaron megrendezett országos bajnokság is, amelyen a Spartacus színekben induló naszvadi fiúk két országos bajnoki címet is szereztek.

Borka Kevin, a 35 kg-os súlycsoport
országos bajnoka

A pályán döntetlen, emberségből viszont győzelem

Ötödik alkalommal rendezték meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Kajakosok – Rendőrök jótékonysági focimérkőzést a Komáromi Városi Sportcsarnokban. A két csapat játékosai már hagyományosan, a komáromi kórház gyermekosztályának ajánlják fel a mérkőzés teljes bevételét. Ebben az évben a jótékonysági találkozó megdöntött minden eddigi csúcsot. A nézőtéren mintegy 600 néző foglalt helyet a tavalyi 400 nézővel szemben, míg a tavalyi 1.871 € helyett, most 2.374 €-s csekket vehetett át a sportolóktól MUDr. Mário Kochan, a gyermekosztály főorvosa. A vendégek között ott volt kpt. Mgr. Dionýz Holocsy, komáromi rendőrkapitány, valamint Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó is.

A jótékonysági focimérkőzés házigazdájának a neves szlovák humoristát Jozef  Pročkot sikerült megnyerniük a szervezőknek, aki tulajdonképpen az egész este kiváló humorával és közvetlenségével szórakoztatta a közönséget. A mérkőzések hagyományos bemondóját, Michal Pekaríkot is elvétve engedte csak szóhoz jutni, amin remekül szórakozott a közönség, de maga a bemondó is. A mérkőzés alatt és annak szünetében temérdek ajándékot osztott ki a nézőtéren helyet foglaló gyermekeknek, amelyeket rögtönzött kvízekkel és játékokkal kellett kiérdemelni. A kispadon helyet foglaló sportolók is „megkapták a magukét”, hiszen állandó élcelődésnek voltak kitéve. Egyszóval, Jozef Pročko nem hazudtolta meg önmagát, azt nyújtotta, amit a nézők általában elvárnak tőle.

A találkozó szünetében – Jozef Pročko állandó beszólásai közepette – igencsak látványos dolgok történtek. Fellépett a Komáromi Művészeti Alapiskola mellett működő Comorra tánccsoport, amely a Show Dance stílust képviseli. A Hodek Andrea által vezetett csoport, a tavalyi, Kaposvárott megrendezett Eb-n aranyérmet szerzett kategóriájában. Ugyancsak élményszámba ment a H2F Break – tánccsoport bemutatója, amely már-már a legnagyobb sportteljesítményekkel is vetekszik. Talán a legnagyobb tapsot mégis, egy 18 éves dunaszerdahelyi fiatalember érdemelte ki mutatványával. Szipőcs József, aki Szlovákiát képviseli az idei, Abu Dabí-ban megrendezésre kerülő Street Football világbajnokság döntőjében, kétperces bemutatót tartott, amellyel teljesen elkápráztatta a közönséget. A legrutinosabb labdazsonglőrök is megcsodálták volna, amit ez a fiú bemutatott. És még valami. Azért volt kénytelen kétpercesre szűkíteni bemutatóját, mert 40 fokos lázzal érkezett Komáromba, de semmiképpen nem akart csalódást okozni a szervezőknek és nézőknek. És egy ilyen srácnak kell támogatókat keresnie, hogy sikeres lehessen a Vb-n(!?) Nagyon fogunk neki szurkolni, hiszen aki látta mit tud, az a szívébe zárta ezt a mosolygós, de nagyon szerény sportolót.

Ami magát a mérkőzést illeti, nos látványban ott sem volt hiány. A kajakosok már az első támadásukból vezetést szereztek és úgy nézett ki, hogy megfizetni készülnek tavalyi, 4:6-os vereségükért. A zsaruk azonban beerősítettek és végig kiegyenlített maradt a találkozó. A rendőrök kapujába néhány percre beállt Gergely István is, amit a közönség kitörő örömmel fogadott. Csapatukban különösen Miloš Kraslan volt elemében, ahogy megtudtuk, nagyon komoly oka volt ekkora örömmel száguldozni a pályán. Múlt hétfőn ugyanis felesége Katka, a komáromi kórházban megszülte Hanah nevű kislányukat.

Amikor Peter Šimon játékvezető véget vetett a találkozónak, szűnni nem akaró taps fogadta az asszisztensnők által behozott csekket, amelyre 2.374 € volt ráírva. A két csapatkapitány közösen adta át a gyermekosztály főorvosának, MUDr. Mário Kochannak, aki meghatódva köszönte meg a sportolóknak, szervezőknek és nézőknek a nemes célt szolgáló estét. Ő is hozott ajándékot, mégpedig mindkét csapatkapitány, egy-egy csodaszép rajzot vehetett át a főorvos kezéből, amelyeket az osztály kis páciensei készítettek.

Sportolóink és rendőreink tehát ismét nagy emberi tettnek adták tanúbizonyságát. De azok a nézők is, akik a legjobb szándéktól vezérelve eljöttek, hogy egyrészt jól szórakozzanak, másrészt, hogy ezzel is segítsenek az arra rászoruló gyermekeknek. Részvételükkel nemcsak maguknak, de másoknak is egy felejthetetlen estét szereztek.

Kajakosok – Rendőrök 9:9 (6:5)

Kajakosok: Magyarics Ferenc, Szabó A., Szabó Z., Riszdorfer Mihály, Riszdorfer Richárd, Krajčí Ladislav, Bukovský Tibor, Hodúr Tomáš, Tarr György, Ďurčo Marek, Broczky László, Hluško Marek.

Rendőrök: Demáček, Tóth, Kmeť, Fekete, Lipták, Podlucký, Pásztor, Cséplő, Káplócky, Macek, Kraslan. Edző: Horváth Tibor, asszisztens: Bényi Zoltán, csapatorvos: Július Pavlík.

Játékvezető: Peter Šimon

-bör-

Szlovákiai jegesúszók találkozója hetedszer

Immár hetedik alkalommal rendeztek találkozót a gútai „Rozmárok“ a szlovákiai jegesúszók számára.  Idén vettek részt a legtöbben a téli úszáson, összesen ötvenöten mártóztak meg a 0,8 fokos vízben -3 fokos levegőhőmérséklet mellett.

A Vág töltésén rengeteg érdeklődő gyűlt össze, hogy hátborzongva legyen tanúja a merész vállalkozók teljesítményének. Miután csoportba gyűltek az úszók, Huszárik Károly intézett hozzájuk köszöntő szavakat, üdvözölve a pozsonyi egyesület képviselőit, a lévai, nyitrai, besztercebányai, dunaszerdahelyi, szenici, garamkovácsi egyesületek úszóit. A jegesmedvék és rozmárok egy lapáttal még tettek a látottakra azzal, hogy az úszás előtt még jóízűen jégkrémet is fogyasztottak, persze mindezt egyszál fürdőruhában. A nézősereg mindezen csak szörnyűlködött és nagy tapssal jutalmazta a nem mindennapi „mutatványt”. Horváth Árpád polgármester is köszöntötte a téli úszókat és továbbra is hitegette a csoportot, hogy majd egyszer kipróbálja ezt a rendkívül egészségesnek vélt sportot. A téli úszók himnusza után mindenki elindult az általa választott táv rajthelyszínéhez, majd valamennyien nagyot csobbantak a jeges vízbe. A vállalt táv ezúttal ezer, ötszáz és kétszázötven méter volt. Az úszókat a parton meleg teával várták, majd következett az elismerő oklevelek átadása, de ez már fedett helyszínen, jó melegben. Minden résztvevő oklevelet és emléktárgyat is kapott a 7. gútai találkozóról.

Kép és szöveg: csr

A speciális iskolák megmérkőztek

Ógyalla – Naszvad

Az ógyallai Speciális Alapiskola és a naszvadi Szabadidőközpont harmadik alkalommal rendezte meg a Farsangi Kispályás Nemzetközi Labdarúgó-tornát a naszvadi Vlahy Jenő Sportcsarnokban.

A vendéglátókon kívül a lenti Móricz Zsigmond Általános Iskola és Diákotthon, a mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthon, az aranyosmaróti (Zlaté Moravce) Speciális Alapiskola és a komáromi Speciális Alapiskola együttesei mérték össze erejüket. A sportnap fő célja a speciális alapiskolák közötti baráti kapcsolatok ápolása. A találkozók során minden csapat megmérkőzött egymással.
A mérkőzéseket követően aztán papírforma eredmény született, hiszen az esélyesebb ógyallai Speciális Alapiskola csapata – Karvai István, Karvai Marek, Karvai Károly, Duráč Zoltán, Duráč Richárd, Lakatos Dávid és Zsittnyan Aurél felkészítő pedagógus – győzött a maximális 12 ponttal. A második helyen Mosonmagyaróvár végzett, harmadik Lenti csapata, míg a negyedik megosztva Komárom és Aranyosmarót csapata lett. A kupán kívül ezúttal is számos díjat osztottak ki a szervezők. A gólkirályi címet az ógyallai Karvai István kapta. A legjobb kapusnak járó elismerést a lenti Orsós Tamás kapta. A legjobb mezőnyjátékosnak a mosonmagyaróvári Tormási Sándort választották. Az elismerő okleveleket és az ajándékokat Misák Zoltán, az ógyallai Speciális Alapiskola és Alföldi Károly, a naszvadi Szabadidőközpont igazgatója adta át.
(miriák)
A szerző felvétele

Komáromiak rivaldafényben

Megannyi kitüntetésben volt már része a komáromi vízimotorozásnak, de ha lehet, a 2010-es idény talán felülmúlta nemcsak a várakozásokat, de a komáromi klubok lehetőségeit is. A Szlovák Vízimotoros Szövetség évértékelő közgyűlésén, amelyet a medvei Művelődési Házban tartottak meg, nagyon jó érzés volt komárominak lenni. Ami az OSY 400 kategóriában ugyanis begyűjthető, azt a két komáromi klub, a Kormorán Vízimotoros Egyesület és a Lodiar Vízimotoros Egyesület tagjai be is gyűjtötték.

Vegyük azonban sorjába a közgyűlésen történteket, az úgynevezett komáromi kategóriában, az OSY 400-ban. A 2010-es év országos bajnoka a Lodiar versenyzője Szép Csaba lett, aki a Szlovák Kupában is dobogóra állhatott, mégpedig a kupagyőztes Peter Štefankovič mögött, aki viszont második lett az országos bajnok Szép Csaba mögött az országos bajnokságon. A Malacky-i illetőségű, de a Kormorán színeiben versenyző Peter Štefankovičnál viszont néhány mondat erejéig meg kell állni. Ez a még 18. életévét sem betöltő fiatalember a tavalyi idényben, a már említett kupagyőzelmén és az országos bajnokságon szerzett második helyén kívül, két esetben elhódította az Európa-bajnoki címet is. Egyszer az ifjúságiak versenyén, a Future kategóriában, majd a felnőttek között is az ő nyakába akasztották az Európa-bajnoki aranyérmet. Ezért sem meglepő, hogy az említett kiértékelésen a legjobb szlovákiai vízimotorosnak járó díjat is ő vehette át.

A veterán országos bajnoki cím is Komáromba költözött, id. Szabó Jánosnak köszönhetően. A harmadik helyet a bajai illetőségű, de Kormorán színekben versenyző, egykori vízimotoros kiválóság az O-350 kategóriában, Sarkadi Sándor szerezte meg.

Az értékelés kapcsán még egy dologról nem szabad megfeledkezni, amit a szövetség elnöke ünnepi beszédében is kihangsúlyozott. „Amikor Peter Štefankovič sikereiről beszélünk, az őt támogató szülei mellett feltétlenül meg kell említeni a Bazinský családot, akik a legnagyobb mértékben kovácsai a fiatal tehetség sikereinek” – mondta el a szövetségi elnök. Igen, hiszen a két Bazinský Miroslav közül az idősebbik éjt nappallá téve dolgozik Peter hajóján, hogy az műszakilag a legjobb teljesítményre legyen képes. A fiatalabb Mirko, aki egyébként a kategória Európa- és világbajnoka, a tehetséges versenyző edzője. De hogy ne feledkezzünk meg a család harmadik tagjáról sem, feltétlenül szót érdemel Mirko édesanyja is, aki mosollyal tűri a család két férfi tagjának hobbiját, pedig ez nem kis megerőltetést jelent a család költségvetésének számára. Egyszóval, megszállottjai a sportnak, amilyenek nélkül szinte semmilyen sportág nem működne Komáromban. Ami viszont ledöbbentett bennünket, hogy id. Bazinský Miroslav, a klub kiváló technikusa, civilben hegesztő, huzamosabb ideje nem tud érvényesülni a szakmájában. Jelenleg is munkát keres, de azt még csak elméleti síkon sem engedi meg, hogy a szeretett sportágát feladja, hiszen a komáromi vízimotorozás szempontjából, ennek beláthatatlan következményei lehetnének. Ilyen áldozatra valóban csak azok képesek, akik a sportot életformának és nem szükséges rossznak tekintik. Csak tiszteletet és megbecsülést érdemelnek az ilyen emberek, még ha nem is mindig kapják azt meg úgy, ahogy az megilletné őket.

– böröczky-

Oktattak a hazai öregfiúk

Nagyszerű hangulatban zajlott le a Polgármesteri Kupa 2011 elnevezésű torna a Naszvadi Vlahy Jenő Sportközpontban. A tornára három magyarországi csapatot – Kiskőrös, Nagyigmánd, Felsőszentiván – hívtak meg a szervezők, amit ugyancsak három hazai csapattal toldottak meg. Hazai részről a Naszvadi Öregfiúk, a Naszvadi Slavia, valamint a School Boys csapatai szálltak versenybe a szép serlegért és díjakért.

Az így kialakult hatos mezőnyben mindenki mindenkivel megmérkőzött, a végső elszámolásnál aztán a hazai Öregfiúk csapatának játékosai örülhettek a végső győzelemnek. De nemcsak ők örültek, hiszen maga a torna baráti szelleme áthatotta az egész napot, ami aztán az esti eredményhirdetésénél tovább fokozódott. Igazi barátságok köttettek, ami tulajdonképpen a torna mottója is volt.

A serlegeket és egyéb díjakat Haris József, Naszvad Község polgármestere adta át a csapatoknak.

I. Gútai Vízkereszt Maraton

Ágyúlövéssel rajtolták el az első Gútai Vízkereszt Maratont, amelyen 35 hosszútávfutó vágott neki a Gúta – Kava – Vágfüzes – Gúta útvonalnak. A hazai futók mellett eljött több magyarországi és csehországi futó is, hogy részvételével gazdagítsa a hagyományteremtő gútai kezdeményezést. A verseny legidősebb résztvevője a 70 éves Bozó Pál volt, aki a magyarországi Erdőkertesről érkezett.
A Vág töltésének tövében vezető útvonalon, hideg ellenszélben küzdöttek a távval és saját magukkal a futók. Aki tehette, csoportokat alkotva futott, aki viszont egyéni akcióba kezdett, az igencsak megszenvedte az első 18 kilométert. A frissítő-állomásokon kavai és vágfüzesi önkéntesek segédkeztek nagy odaadással, de a komáromi futók, Puha Zoltán, Rozbroj Szandra és Bényi Zoltán is rendesen kitettek magukért. A maratoni verseny ötletgazdái járásunk neves hosszútávfutói, Kele Géza és Zsélyi Zoltán voltak, a versenybírói és koordinátori teendőket a szímői Morvai Katalin látta el. A versenyt végül a zsitvabesenyői Magyar Imre nyerte, akinek neve országos szinten is igencsak jól hangzik.

Járásunk képviselőinek eredményei:

Kele Géza 3:42,55

– ez volt versenyzőnk 70. sikeres maratonija

Zsélyi Zoltán 3:46,15

Hübsch Norbert 3:57,28

Pitzer Károly 3:57,30

Félmaratoni távon Bényi Zoltán 1:47,21

-bör-

Remek évadzárás

ÚSZÁS

Nagyszerű eredménnyel zárták a 2010-es esztendőt a komáromi Delta Úszóklub versenyzői. A Trencsénben megrendezett  rövidpályás országos bajnokságon ismét remekeltek Michal Knihár edző védencei. Tekintettel a résztvevők számára, az 50 méteres mellúszásban úgy a férfiaknál mint a nőknél, selejtezőket kellett rendezni az „A” döntőbe jutásért, és örömmel nyugtáztuk, hogy mindkét komáromi versenyző sikerrel vette ezt az akadályt. Sőt, Marian Dragúň, a komáromi úszósport legnagyobb tehetsége ismét bizonyította nagyságát, hiszen a 200 méteres távon országos bajnoki címet szerzett. A hölgyek versenyében a nem kevésbé tehetséges Martina Dinušová folytatta egyéni csúcsainak javítását.

Eredmények:

Marian Dragúň

200 m mellúszás:

1. hely, ideje 2:21,84 – országos bajnok

100 m mellúszás: 4. hely, ideje 1:05,98

50 m mellúszás – selejtező:

2. hely, ideje 00:29,91

50 m mellúszás – „A” döntő:

4. hely, ideje 00:29,97
Martina Dinušová

100 m mellúszás: 11. hely, ideje 1:18,23

50 méteres mellúszás – selejtező:

6. hely, ideje 00:35,15

50 méteres mellúszás – „A” döntő:

6. hely, ideje 00:34,87

Sakkbarátság két felvonásban

A Duna–parti községben immár hetedik alkalommal rendeztek nemzetközi sakkversenyt lábatlani, tokodi, muzslai és a helyi „amatőr sakkozók“ részvételével.
A tizenhat résztvevőt és kísérőiket a község polgármestere, Duka Gábor köszöntötte, majd a verseny főbírája, Szomjú Péter ismertette a verseny lebonyolítási rendjét. A szervezők a „svájci versenymódot“ választották, ami azt jelenti, hogy a versenyzőket négy csoportba osztották, ahol mindenki játszott mindenkivel. Az egyes játszmák 15 percig tartottak. A csoportok első három helyezettjeit ismét két csoportba osztották, s a csoportgyőztesek játszottak az első helyért, ezek után alakult ki a végeredmény: az idei győztes a karvai sakk-kör vezetője , Hrabos Gábor lett, a második helyen Varga Péter végzett szintén Karváról, míg a harmadik helyet lábatlani versenyző, Szomjú Péter szerezte meg.
Az eredményhirdetést követően Hrabos Gábor, a karvai sakk-kör elnöke megköszönte a versenyzők részvételét és útravalóul elmondta: a sakk logikus gondolkodásra nevel, erősíti a figyelmet, koncentrációkészséget, fejleszti a memóriát, eredményesebb tanulásra késztet az élet minden területén. Hasznos, mert felébreszti gyermekeink kreativitását. A játék önfegyelemre és az ellenfél tiszteletére nevel, mert a sakkozó ember tudja, hogy egy adott probléma megoldásához számtalan úton juthat el, és az út során hozott döntéseiért bizony vállalnia kell a felelősséget, sőt, szükség esetén el kell tudnia viselni a vereség kellemetlen érzését is. A sakk logikája és filozófiája hasonlít leg­­inkább az élethez.
A nemzetközi sakkverseny közös baráti beszélgetéssel ért véget. A sakkbarátság február második szombatján Muzslán, március elején pedig Lábatlanban folytatódik.
(miriák)

Évértékelő a Seishin Karate Klubban

Ekecsen tartotta meg évértékelő közgyűlését a keszegfalvai Seishin Karate Klub, melynek védőszárnyai alatt további három klub is kifejti tevékenységét: az ekecsi, a dunaszerdahelyi és a nemesócsai. A közgyűlésen vendégként jelen volt Ekecs Község polgármestere Polák László, és Keszegfalva Község polgármestere Milan Lehocky is. Magyarországról is több vendég megjelent, sőt, Csehország is képviseltette magát ezen a rangos összejövetelen.

Közel 130 fő jelent meg a klub évzáróján, amelyen a klubelnök Markovics János igencsak szép sikerekről tudott beszámolni a 2010-es esztendőt illetően. Többek közt elmondta, hogy a klub versenyzői 16 versenyen vettek részt, amelyekből hármat éppen ők szerveztek meg valamennyi résztvevő legnagyobb megelégedettségére. Az év folyamán 13 edzőtáborozáson vettek részt, ezekből öt a keszegfalvai klub szervezésében zajlott. És ami az eredményeiket illeti? Nos, valóban impozáns az év folyamán begyűjtött 53 aranyérem, 55 ezüstérem és 46 bronzérem. Túl az érmeken, a klub versenyzői rengeteg különdíjat is begyűjtöttek egyéni értékelések alapján. Az elnök külön köszönetet mondott a klub segédedzőinek, Bíró Mihálynak és Bíró Balázsnak (Ekecs), Kovács Patriknak és Hupian Krisztinának (Keszegfalva), valamint a nemesócsai Bödők Lórántnak egész évi kitartó munkájukért.
Ezután az összesített egyéni eredmények alapján kiértékelték a klub legsikeresebb versenyzőit, akiket szép tárgyi ajándékok fognak emlékeztetni nemcsak az évzáróra, de a klubban eltöltött egész évre egyaránt.

Legnagyobb részvétel az edzéseken és a klub rendezvényein:
Ekecs: Bajcsi Adrián és Sumina Sofia
Nemesócsa: Cserepes Zoltán és Győri Gergő Bence
Keszegfalva: Markovics Ádám és Hupian Krisztina
Dunaszerdahely: Kocsis Gergő és Németh Márk
Legsikeresebb versenyzők – összesített pontszámok alapján:

Kezdő fiúk:
1. Bankó Dávid (Ekecs), 2. Zsemlye Dávid (Nemesócsa), 3. Lukovics György (Ekecs)
Gyermek I. – lányok:
1. Sumina Sofia (Ekecs)
Gyermek I. – fiúk:
1. Markovics Ádám (Keszegfalva), 2. Kovács Deniss (Nemesócsa), 3. Győri Gergő Bence (Nemesócsa)
Gyermek II. – lányok:
1. Horváth Mónika (Nemesócsa), 2. Kovács Kata Zsófia (Ekecs)
Gyermek II. – fiúk:
1. Bajcsi Adrián (Ekecs), 2. Trenčík Nikolas (Keszegfalva), 3. Baranyovics Tamás (Keszegfalva)
Serdülő lányok:
1. Unyatinszki Tímea (Keszegfalva), 2. Varga Hedvig (Ekecs)
Serdülő fiúk:
1. Végh Balázs (Ekecs)
Ifjúsági fiúk:
1. Bíró Balázs (Ekecs), 2. Kovács Patrik (Nemesócsa), 3. Kagyerják Tamás (Ekecs)
Junior lányok:
1. Hupian Krisztina (Keszegfalva)
Összesített pontverseny – lányok:
1. Hupian Krisztina – 2 arany, 2 ezüst (Európa Kupa győztes)
2. Unyatinszki Tímea – 2 – 4 – 2
3. Varga Hedvig – 1 – 5 – 2
Összesített pontverseny – fiúk:
1. Markovics Ádám – 7 – 2 – 2
2. Bajcsi Adrián – 3 – 7 – 1
3. Trenčík Nikolas – 6 – 2 – 0
Az év szamurája: Markovics Ádám
Legharcosabb amazon: Hupian Krisztina
Az év sikercsapata: Keszegfalva (28 arany,
21 ezüst, 13 bronz, 13 különdíj)
-bör-

Komáromi sikerek az év végi ankéton

KAJAK-KENU

Nem sokkal karácsony előtt Pozsonyban hirdették ki a már hagyományos év végi ankét győzteseit. Mi sem természetesebb, az ünnepélyes eredményhirdetésnél nem hiányozhattak az egész évben szép sikereket elérő Komáromi Kajak-Kenu Klub tagjai sem. Főleg a Szlovák Kupában szereztek értékes pontokat a komáromi versenyzők, így összetettben magabiztosan lettek az ország legjobbjai.
A felnőtteknél megszakadt egy sokéves hagyomány, hiszen az évekig trónon lévő Erik Vlčeket a párkányi származású Gelle Péter váltotta, aki a poznani Vb-n robbant be a nagyok közé. Eriknek így „csak” a második hely jutott, harmadik helyen klubtársa, Riszdorfer Richárd végzett. A kajaknégyeseknél is megtörtént a trónfosztás, hiszen sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne a komáromi kajaknégyes végezzen az első helyen. Most a junior kajaknégyes vitte el a pálmát. Ami különösen öröm számunkra, ennek is van komáromi tagja, a Selye János Gimnázium diákjának, Demin Viktornak személyében, aki egyéniben is sikeres volt, hiszen a második helyet szerezte meg a pozsonyi Marek Krajčovič mögött, akivel egyébként a kajaknégyesben is együtt eveznek.
A Szlovák Kupa idei legjobbjai is a komáromiak voltak, megelőzve a somorjaiakat. Az utánpótlás eredményeinek összesítése után fordított helyzet alakult ki, amikor is a somorjaiak lettek az elsők, megelőzve a Komáromi Kajak-Kenu Klubot. A komáromi klub elnöke Soós Tibor lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy végtelenül büszke a komáromi utánpótlásra, valamint kiemelte az utánpótlás edzőinek egész évi áldozatos munkáját.

A komáromi sikercsapat. Soós Tibor-klubelnök, Ujváriová Katarína, ifj. Dosudil František és Náhlik Pavol edzők, valamint Petrušová, Pelantová, Botek, Szokol és Demin a kiváló versenyzők.

Top