Komoly elismerés Virtnek

A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján, április 12-én megtisztelő kitüntetést adományozott Virt községnek a Rákóczi Szövetség. A Budapesten tartott megemlékezésen közel 80 olyan szlovákiai magyarlakta települést tüntettek ki, ahol az elmúlt tíz évben nőtt a magyarok száma és a számaránya. Virt község díját Lengyel László polgármester vette át.

Az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Urbán Jánosné Forró Gizella, Felvidékről kitelepített nyugdíjas tanárnő.

Lengyel László, a jelenleg 320 lélekszámú Virt község polgármestere elmondta, rendkívül nagyra becsüli a díjat, ami többek közt azt is mutatja, hogy jó irányba tart a falu fejlődése. „Amikor 2019-ben átvettem a polgármesteri tisztséget, a község lakosságának a száma már hosszú ideje 270-280 körül stagnált. Kitűzött céljaim közt szerepelt, hogy Virtből egy olyan fejlődő és élhető falut teremtsünk, ahová a nyugdíjas korosztály mellett, akik körében egyre kedveltebb, a fiatalok is örömmel költözzenek ide. Három év alatt 15%-os lakosságnövekedést sikerült elérnünk, s ezzel a magyar nemzetiségű lakosság száma 40-nel (összesen 223-ra) emelkedett a 2011-es népszámlálás eredményéhez viszonyítva.”

A polgármestertől megtudhattuk, hogy az elmúlt években nagy figyelmet fordítottak az infrastruktúra kiépítésére, főként az óvoda működtetésére, felújítására és színvonalának emelésére. Az elmúlt három évben az intézményt látogató kisgyermekek száma 9-ről 17-re emelkedett, s ezzel lassan eléri maximális kapacitását. Helyre pedig szükség lesz, mivel a közelmúltban két fiatal család is a falut választotta lakhelyéül. Emellett pedig az elmúlt hónapokban három kisbabával gyarapodott Virt lakosainak a száma és további kettő világrajövetele várható.

A község vezetősége azon dolgozik, hogy a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott, nyugalmas kis község jelenlegi és jövendőbeli lakosai számára minél magasabb életszínvonalat tudjanak teremteni.

(janković)

Népszámlálás: rejtőzködő komáromiak

Top