Komáromi színjátszók a Jókai Napokon

Nem kell sokat izgulniuk a hazai színekben induló diákszínjátszóknak az idei Jókai Napokon, gyorsan utána lesznek. Már az országos színjátszó fesztivál második napján a szakmai zsűri és a közönség elé állnak. Utánajártunk, mit látunk tőlük.

SONY DSC

VISZTA

Az Ipari Szakközépiskola diákszínjátszó csoportja, a Vidám Iparisták Színjátszó Társulata, túl az első tíz éven, Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe című komédiáját játssza Kiss Péntek József rendezésében. „Hihetetlenül szellemes szöveg! Amikor elolvastam, azonnal arra gondoltam, milyen jó lenne megrendezni. Most jött össze a megfelelő karakterekből álló csapat” – nyilatkozta a pedagógus.

A Komáromi Selye János Gimnázium és a Komáromi Városi Művelődési Központ GIMISz Diákszínpadának középső csoportja Ecce Homo című színpadi játéka középpontjában az ember áll, ahogy azt Bajkai Csengel Mónika rendező elárulta. „Magával az emberrel, az emberi érzésekkel, kapcsolatokkal, viszonyokkal foglalkozunk; azzal, honnan indultunk, hova tartunk. Weöres Sándor verseire épül az előadás, amelyet szeptemberben negyvennyolc diákkal kezdtünk próbálni, mára tizenöten maradtak – tudatta.

Gimisz-02GIMISz Diákszínpad

Az idén huszonöt éves az Őrsújfalui ÉS?! Színház, ezt szeptember 22-én ünneplik majd a Komáromi Jókai Színházban. A jövő héten, szombaton 17.00 órai kezdettel a Jókai Napokon, versenyen kívül mutatják be Soóky László: Az önmagát mosdató szerecsen című színművét. Szabó Csillát először arról kérdeztük, miért ezt a darabot választották. „Csak. Persze, ez nem ilyen egyszerű. Soóky László régóta ismer bennünket. Vannak közös projektjeink is. Ő ajánlotta a darabot. Elolvastam és megszerettem. A többiek is. Hát így. Az előadás tere annyira speciálisan kötődik a mi kis rozoga kultúrházunkhoz, hogy nem akartam bevinni egy idegen térbe, mert az már nem ugyanaz” – sorolta a drámapedagógus, rendező.

Orsujfalu-6

ÉS?! Színház

Arra is kíváncsiak voltunk, mi a helyzet most Őrsújfalu kultúrházával. „Két hete kaptuk a hírt, hogy sikerült elrendezni a kultúrház tulajdonjogi viszonyát. Tulajdonképpen most már bérbe vehetnénk, hiszen öt éve kértük. Azóta azonban eltelt öt esztendő. Öt éve voltak ígéreteink, kapcsolataink. Az épület állaga sokat romlott ez idő alatt, annak ellenére, hogy részben segítséggel, részben saját erőből a belső tereiben történtek javítások. Az önkormányzattal és a kultúrház fenntartójával, a városi művelődési központtal meg fogjuk találni azt a leghatékonyabb jogi formát, amely lehetővé teszi a pályázati lehetőségek legelőnyösebb kihasználását annak érdekében, hogy fel tudjuk újítani az épületet. Hát most itt tartunk. Nagyon sajnálom, hogy ez a dolog eddig húzódott, és hogy az önkormányzat eddig nem szavazott meg egy fillért sem arra, hogy az állagát legalább megőrizzük, és hogy tisztességes szociális helyiségeket alakítsunk ki. A többségnek, köztük Őrsújfalu képviselőjének nem volt fontos, pedig egy városrész kulturális életét szervezzük civil szervezetként” – mondta búcsúzóul Szabó Csilla.

Bárány János, fotó: a szerző


55. Jókai Napok, június 12-17.

jk

Június 12. kedd

18.00 – Tiszti pavilon, Ünnepélyes megnyitó;

20.00 – városi művelődési központ-kamara, Anton Pavlovics Csehov: Leánykérés, tréfa egy felvonásban, (Pinceszínpad, Kassa) – rendezte: Havasi Péter.

Június 13. szerda

10.00 – Ipari Szakközépiskola, Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe komédia, (VISZTA, Vidám Iparisták Színjátszó Társulata, Komárom), rendezte: Kiss Péntek József;

13.00 – városi művelődési központ-kamara Ecce Homo, színpadi játék Weöres Sándor versei nyomán, (GIMISz Diák­színpad, Komárom) rendezte: Bajkai Csengel Mónika;

17.00 – városi művelődési központ – konferencia-terem, a Csemadok dokumentumfilm vetítése, rendező, operatőr: Kurucz Sándor;

19.30 – városi művelődési központ-kamara, Don Šajn alebo Márnotratný syn (Don Juan átirat – szlovák nyelvű előadás) bábjáték, (Tyjátr Bábszínház, Nyitra), rendezte: Ivan Gontko;

21.00 – RÉV, Fesztiválklub, Itt és Most (ugrik a majom a vízbe), a hetényi Csavar Színház improvizációs műsora.

Június 14. csütörtök

10.00 – városi művelődési központ, Volt egyszer egy popfesztivál, musical (KGSzT Diákszínpad, Kassa), rendezte: Bodon Andrea;

13.00 – városi művelődési központ, Arisztophanész: Lüszisztraté, színjáték (Apropó Kisszínpad, Fülek), rendezte: Szvorák Zsuzsa;

17.00 – városi művelődési központ-kamara ; Svěrák – Smoljak: A látnok, játék, (Nánai Színjátszócsoport), rendezte: Lengyelfalusy Juhász Mária;

20.00 – városi művelődési központ-kamara, Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül, mesélőszínház, előadja: Lajos András,

22.00 – RÉV, Fesztiválklub – IV. Jókai Slam Poetry Bajnokság.

Június 15. péntek

10.00 – városi művelődési központ-kamara Shakespeare: Ahogy tetszik – komédia (Sycorax Diákszínpad, Királyhelmec) rendezte: Pekárovics Marianna,

13.00 – városi művelődési központ-kamara N. Tóth Anikó és a csoport: Bizalom etűdök emberi kapcsolatokra (SzondySokk, Szondy György Gimnázium, Ipolyság) rendezte: Köteles Judit és N. Tóth Anikó,

17.00 – Tiszti pavilon – klub Múzeumi Szalon, a vendégszékben: A 65. évadát ünneplő Komáromi Jókai Színház képviselői, beszélgetőtárs: Miklósi Péter

18.00 – városi művelődési központ Michel Tremblay: BINGÓ, (a Sógornők című dráma nyomán) zenés komédia, (Kármán József Színház, Losonc) rendezte: Máthé Krisztián

Június 16. szombat

10.00 – városi művelődési központ-kamara Állati színház avagy Színészfarm George Orwell Állatfarm című műve által inspirált szerkesztett játék, (Novus Ortus Diákszínpad, Dunaszerdahely), rendezte: Takács Tímea;

13.00 – városi művelődési központ Kata, a makrancos adaptáció William Shakespeare A makrancos hölgy című műve alapján, (Fókusz Diákszínpad, Dunaszerdahely), rendezte: Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin,

17.00 – Kultúrház, Őrsújfalu, Soóky László: Az önmagát mosdató szerecsen, tragédia?, (ÉS?! Színház, Őrsújfalu) rendezte: Szabó Csilla;

19.00 – Múzeumkert – Jókai Mór szobrának megkoszorúzása.

20.00 – városi művelődési központ-kamara Tasnádi István: A fajok eredete (Nézőművészeti Kft, Budapest), rendezte: Dömötör András.

Június 17. vasárnap

10.00 – városi művelődési központ – Ünnepélyes díjkiosztás.

A belépés minden előadásra díjtalan!


A Delta a fesztivál médiapartnere.

Top