Komáromi cég tervezi a KFC új stadionját

A szlovák országos labdarúgóliga másodosztályának őszi küzdelmei nemrég értek véget, a komáromi csapat pedig az utolsó négy fordulóban szerzett 7 pontjának köszönhetően a 11. helyen várhatja a folytatást. Úgy tudni, nagyobb játékosmozgásra számíthatunk, értesüléseink szerint pedig a stadion felújításával kapcsolatban is történtek előrelépések. Így a 2013 óta a KFC klubelnöki tisztségét ellátó Baráth Györggyel bőven volt miről beszélgetnünk.


• Ön a KFC történetének legsikeresebb elnöke, hiszen korábban sosem fordult még elő, hogy a komáromi felnőtt futballcsapat három egymást követő szezonban is a másodosztályban rúgja a bőrt. Mi a siker titka?

– Azt gondolom, a történet legfontosabb összetevője a polgári társulásunk, mely a klubot működteti. Ezen belül sok ember még több véleményt fogalmaz meg, a vezetőség pedig mindenkit meghallgat. Ez pedig nagyon fontos, hiszen hirtelen felindulásból sosem hozunk meg döntéseket. Számunkra az első a KFC, minden egyéb másodlagos. Ha más is hasonlóan gondolja, azzal akadnak közös témáink, aki pedig nem, azzal nem nagyon állunk szóba. Persze nem mindenki ért velünk egyet, de ez normális dolog. Ettől függetlenül a vezetőségben nagyon sokat dolgozunk a klubért, fizetést pedig nem kérünk cserébe, csupán a kiadásainkat számoljuk el.

kfc

• Nem vitatva az érdemeit, nem gondolja úgy, hogy mindezek mellett jókor kellett lenni jó helyen?

– Sejtem, mire akar kilyukadni. Természetesen nagyon fontos, hogy a magyar állam is besegít, mert pénz nélkül nem sokra vinnénk. Ez nemcsak a fociban, hanem sok más sportágban is így van. Emlékszem, amikor 2013-ban elnök lettem, nagyon kellemetlen napjaim is akadtak, hiszen sok helyen gyakran aprópénzekért is kuncsorogni kellett. Nagyon sokszor álltam zárt kapukkal szemben, és olyan is előfordult, hogy azt tanácsolták nekem, hagyjam a fenébe a focit, menjek inkább vadászni. Nekem azonban az is fontos szempont volt, hogy a rengeteg nálunk focizó fiatal ne kallódjon el, és hogy legyen jövőjük. Meg lehet nézni, jelen pillanatban az összes korosztályos csapatunk, valamint a hölgyek is a második ligában játszanak. Erre még nem volt példa. Szóval, elismerem, nagyon kellett a külföldi segítség, de azért a mai sikerekhez több kellett annál, hogy jókor legyünk jó helyen.

• Hogyan értékeli a felnőtt csapat őszi szezonját?

– Nem vagyok elégedett. Persze, sok volt a sérült, de igazság szerint a nyári igazolási időszakból sem jöttünk ki jól. Több játékos is megígérte, hogy marad, majd később elhagyott minket, valamint olyanok is akadtak, akik szavukat adták, hogy jönnek, végül pedig nem jöttek. Nurkovič személyében elment a leggólerősebb csatárunk, Mészáros András az első osztályba igazolt, volt tehát gondunk bőven. Ennek ellenére úgy érzem, ősszel jobb eredményt is elérhettünk volna.

• Ez volt az oka, hogy Olejník edző végül távozott Komáromból?

– A kommunikáció a csapat és az edző között már nem volt tökéletes, így Jozef arra a következtetésre jutott, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha ő távozik. Mi pedig nem marasztaltuk, mert éreztük, hogy váltani kell. Jelenleg Szijjártó István viszi a csapatot, hiszen rendelkezik a megfelelő képesítéssel, és elképzelhető, hogy tavasszal is ő ül majd a kispadon. Tárgyaltunk ugyan másokkal, de jelen pillanatban ez a kérdés nem aktuális. Lehet, hogy visszatérünk még erre a témára, de az is, hogy nem. Meglátjuk.

76706904_2530821227004743_3486944408429920256_o

• Milyen mozgás várható a csapaton belül a téli szünetben?

– Elég nagy változásokkal számolunk. Több olyan játékosunk is van, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeinket, ezért elbúcsúzunk egymástól. Ezzel egyidőben természetesen vannak olyan kiszemeltjeink, akikkel tárgyalunk. Többen közülük próbajátékra érkeznek hozzánk, és aki elnyeri a szakmai stáb és a vezetőség tetszését, itt marad. Szeretnénk tavasszal a kieső zónától minél messzebb kerülni, és ha lehet, megismételni az előző két év eredményét, ami az ötödik, hatodik hely környéke.

• Nemrég jelentette be a klub, hogy a kameruni csatárunk, Bayemi végre visszatért Komáromba. Mesélne nekünk az ő történetéről?

– Magyarországi vízummal rendelkezett, ami lejárt, ezért sajnos a harmadik forduló után távozni kényszerült. A bürökrácia miatt sajnos nem tudtuk elintézni a tartózkodási engedélyét. Ekkor hazautazott és újra kérvényezte a vízumot. Őszintén mondom, senki sem tudta pontosan, hogy melyik országban melyik szerv mit kér, ezért roppant nehézkesen haladt a papírmunka. Végül sportolói vízumot kapott, de sajnos elég sokáig tartott elintézni.

• Saláta Kornél?

– Ha első ligás ajánlatot kap, távozik, ha nem, akkor marad. Röviden ennyi.

74243348_3058870830806644_673637346607890432_o

• Egy sokakat érdeklő kérdés: mi a helyzet a stadionnal?

– Örömmel mondhatom, a tervezési munkára kiírt közbeszerzés lezárult, a komáromi AKVADRÁT Kft. nyerte meg. Ők voltak egyébként azok, akik az első vizualizációkat is készítették. Nyolc érdeklődő is akadt, végül hárman adták be a pályázatukat. Közülük nyert ez a komáromi cég, a tervezés pedig már gőzerővel zajlik. Reményeim szerint február végére a teljes anyag elkészül, így az építési munkálatokra is kiírhatjuk a közbeszerzést. Ha minden a tervek szerint halad, akkor jövő nyáron, legkésőbb ősszel megjelenhetnek a pálya körül az első munkagépek is.

• Őszintén szólva ezt már korábban is hallottuk…

– Talán túl optimisták voltunk és nem számoltunk azzal, hogy ekörül a fejlesztés körül ennyi papírmunka és utánajárás lesz. Be kell vallani, ekkora horderejű dologhoz még nem volt szerencsénk azelőtt, de a klubban mindenki azért dolgozik, hogy minél hamarabb új stadionnak örvendhessünk.

j0011 (AKVADRÁT Kft.)

• Arról is hallani, hogy a klub további anyagi támogatást kaphat.

– Mivel a magyar állam nagylelkű támogatását forintban kaptuk, az évek során közel 400 ezer eurót veszítettünk csak az árfolyam változása miatt. Szeretnénk továbbá, ha a stadionunk az UEFA előírásai szerint lenne megépítve, ezért további támogatásra lenne szükségünk. Ezen gőzerővel dolgozunk. Elképzelhető az is, hogy a stadion felújítása több részre lesz bontva, ugyanis nekünk az a legfontosabb, hogy a főtribün és a hozzá tartozó részek teljesen megújuljanak. Ebbe olyan dolgok is beletartoznak, mint a fűtés korszerűsítése és még sorolhatnám.

• Az utánpótlásnak külön bázisa lesz?

– Pontosan. Éppen ezért a második számú prioritás a fő lelátóval szemben levő sánc, hiszen ott is tribün lesz, és szeretnénk, ha az utánpótlás otthona is ott lenne. Értem ezalatt az öltözőket és a szociális helyiségeket. Sajnos úgy néz ki, hogy ez a két dolog ki is meríti majd a rendelkezésre álló keretet, ezért a kapuk mögötti lelátók ügye még húzódhat. Hátul egy olyan füves pálya lesz, amin szintén bajnoki meccseket lehet majd rendezni, a strandröplabda pálya helyén pedig további gyakorlópályák lesznek. A kemping helye még egy nagy kérdőjel. Először meg kell találni azt a helyet a városban, ahová a karavánnal érkezők a jövőben leparkolhatnak, és a régi területet csak utána tudjuk felszabadítani, illetve további edzőpályák kialakítására felhasználni.

j0001(AKVADRÁT Kft.)

• A stadion felújítását követően a labdarúgó klub fogja működtetni a Panoráma hotelt is. Vannak ezzel kapcsolatos különleges tervek?

– Mivel a pályánk a talajfűtésnek köszönhetően télen is használható lesz, szeretnénk, ha ebben az időszakban más csapatok is nálunk készülnének. Addigra már megfelelőek lesznek a körülmények ahhoz, hogy ez a tervünk is valóra váljon. Ha sokan fognak Komáromban edzőtáborozni, az plusz bevételt jelent majd, és mi minden lehetőséget meg szeretnénk ragadni ahhoz, hogy gazdaságilag is elfogadható módon működtessük a hotelt.

• A magyarországi támogatásból mennyi pénz jelent meg eddig a klub számláján?

– Eddig nagyjából 300 ezer euró érkezett, amit a tervezésre és az előkészítésre fordítunk.

• A klub idén működésre is kapott nagyjából egymillió eurót. Várható ilyen támogatás a jövőben is?

– Nagyon jó lenne, de ez csak decemberben fog eldőlni. Mindenesetre akárhogy is alakul ez a dolog a jövőben, a magyar államnak már most is nagyon hálásak vagyunk, hiszen rengeteget segítettek nekünk.

Kovács Dávid
(látványtervek: AKVADRÁT Kft.)

Zöldet kapott az új komáromi stadion

Újabb félmillió a komáromi focira

Látványos stadion épül

Top