Két autót előzött, szembe jött a harmadik

Kis híján tragédiába torkollt egy felelőtlen előzési manőver Ógyalla és Komárom között, a 64-es főúton. Július 29-én délután két autó frontálisan ütközött, az útszakaszt egy időre lezárták, a vétlen sofőrt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A rendőrség előzetes megállapítása szerint egy Seat Toledo típusú személyautó két autó előzésébe kezdett, ám a manővert nem tudta befejezni, és frontálisan ütközött a szemközti sávban szabályosan érkező Opel Corsával.

A Seatot vezető 20 éves nő alkoholszondás ellenőrzése és drogtesztje is negatív eredménnyel zárult. A balesetet követően kórházi ellátásra szorult.

A vétlen autó az ütközés következtében lesodródott az úttestről, majd fejtetőre állt. A baleset szemtanúi siettek az Opelben utazók segítségére. A legsúlyosabban a sofőr – egy 43 éves férfi – sérült meg, akit mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Három utastársa – köztük egy 10 és 14 éves gyermek – könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet, őket a helyszínen látták el a kiérkező mentőegységek.

A súlyos baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. „Sofőrök, ne értékeljék túl saját képességeiket, ne siessenek, ne kockáztassanak! Tartsák be a közlekedési szabályokat! Néhány megspórolt perc soha nem ér annyit, mint egy emberi élet!” – áll a rendőrség közleményében.

d

Top