Karácsonyi készülődés Komáromban

Gadóci ezüstfenyő lesz a város karácsonyfája, amelyet a hagyományokhoz híven a Klapka téren állítanak fel. Idén új betlehemmel várja Komárom a karácsonyi ünnepeket, lesz élő adventi naptár, és ha minden jól megy, Mikulás-party a koripályán.

Ilyen lesz az új betlehem

Megkezdődött az ünnepi készülődés a városban, folyamatban van az ünnepi díszkivilágítás kihelyezése a belvárosban és a főút felett – néhány új fénnyel is bővítették a kollekciót. Az elmúlt években több kritika érte a városi betlehem állapotát, így idén egy teljesen új, mutatósabb bibliai istálló kerül a város főterére az Egressy Béni Városi Művelődési Központ közreműködésével. A betlehemet Szlezák Richárd, a Komáromi Jókai Színház díszlettervezője álmodta meg, a bibliai alakok ruháit pedig a Győri Nemzeti Színház varrónője készíti.

A város karácsonyfája

Eldőlt az is, hogy egy sötétzöld árnyalatú, több mint 10 méteres ezüstfenyő lesz a város karácsonyfája, melyet a gadóci Méhes család ajánlott fel. Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta, a járványügyi korlátozások miatt egyelőre sok a bizonytalanság, például azzal kapcsolatban, hogy lehet-e majd egy kisebb karácsonyi vásárt rendezni – néhány ünnepi árusítóhelyet nyitni –, lehetséges-e ételt, italt árusítani, illetve milyen feltételek mellett tartható meg bármilyen rendezvény.

Az biztos, hogy advent első hétvégéjén már teljes pompájában áll majd a karácsonyfa és az új betlehem a Klapka téren, és civilek bevonásával az adventi koszorút is feldíszítik. Hozzátette, szeretnének legalább az egyik hétvégén megtartani egy adventi ünnepséget a belvárosban. Ugyancsak tervben van egy Mikulás-party, amit a megnyíló korcsolyapályán rendeznének december 5-én, vasárnap – azért is itt, mert szabadtéren kisebb a kockázata a fertőzésnek.

Élő adventi naptár

Idén is lesz Élő adventi naptár Komáromban, immár másodszor. Most is Kliment Andrea szervezi az akciót, melynek lényege, hogy az adventi időszakban, december elsejétől szentestéig minden nap más-más komáromi ház, lakás ablakát – vagy éppen kirakatot – díszítenek fel és világítanak ki az ünnepi játékba bekapcsolódó komáromiak. A dekorációban meg kell jelennie az aktuális dátumot jelentő számnak is – a számokat előzetesen kisorsolják a jelentkezők között. Legalább 24 jelentkező szükséges, ám az sem gond, ha kétszer ennyien csatlakoznak.

Kliment Andrea úgy látja, az élő adventi naptár növeli majd az ünnepi hangulatot Komáromban, még akkor is, ha karácsony előtt komoly korlátozásokat vezetnek be, és a korábban megszokott rendezvényeket nem lehet megtartani. A játék egyúttal egy esti családi sétára is alkalmat kínál, hiszen az esemény „Élő adventi naptár, Észak-Komárom“ elnevezésű facebook-oldalán egy térképen minden nap megjelölik, hogy melyik városrészben, körzetben kell keresni az aznapi feldíszített ablakot – az ünnepi kutatás pedig érdekes program lehet a családoknak, gyerekeknek. Azt is szeretnék, ha minél több belvárosi helyszín lenne – néhány üzlet már jelezte csatlakozási szándékát –, ezáltal pedig minél több komáromit csábítanának a sétálóutcákba. „A számkeresők között minden héten kisorsolunk egy nyertest. Ezzel kapcsolatosan minden felajánlott díjat, illetve támogatót üdvözlünk“ – mondta a szervező. Jelentkezni az említett fb-oldalon lehet – itt további információkat, díszítési ötleteket is találhatnak az érdeklődők.

(cs)

Top