Jön a KomáLom Gyerkőcfesztivál!

KOMÁROM. Idén kivételesen színes és gazdag lesz a gyereknap a városban. Május utolsó napján, vasárnap délután kalandparkká változik az Anglia park és környéke, tucatnyi izgalmas program és foglalkozás várja majd a gyerekeket, családokat, felnőtteket.

gkomalom

A KomáLom Gyerkőcfesztivál főszervezője a Komáromi Önkéntesek Csoportja, Komárom város a társszervező. Az önkéntesek különböző városszépítési akcióik mellett már tavaly decemberben is megmutatták, képesek színvonalas, sok embert megmozgató programokkal előrukkolni – hozzájuk fűződik A Mi Karácsonyunk című rendezvénysorozat életre hívása. Most a Villa Camarum polgári társulásba tömörülve folytatják munkájukat és igyekeznek tartalmas szórakozást biztosítani a gyerekeknek.

A gyerkőcfesztivál egyes helyszínei az Anglia park környékén csoportosulnak, de a közeli Klapka téren is akad program. Itt a Hillcimb Racing Team jóvoltából versenyautókba ülhetnek be a gyerekek, neves versenyzőkkel is beszélgethetnek, és a motorok is felbőgnek majd. Érkezik majd Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri – és ingyen osztani se szégyelli. Ezen kívül gyerekpolgármestert is választanak, sőt, a városháza kulisszái mögé is benézhetnek az érdeklődők.

A parkban lesz Folkpódium, ahol a Hárompatak zenekar népdalokkal varázsol remek hangulatot, és bárki táncra perdülhet. A következő helyszínen rendőrök, tűzoltók és mentősök várják a gyerekeket, akik a szolgálati kocsikba is beülhetnek. A Mesevárban ismert emberek, többek között a Jókai Színház művészei mesélnek majd, de bárki mesekönyvet ragadhat. Lehetőség lesz arra is, hogy egy fénykép erejéig komáromi kisleánnyá vagy huszárrá váljanak kicsik és nagyok, a Játszószigeten pedig a Matica slovenská táncsulija várja az érdeklődőket. Egy újabb helyszínen gyerekjógázni, az Ezermesterműhelyben gyurmázni, rajzolni, festeni, varrni is lehet majd, ahogy zoknibábokat is készíteni. Ügyességi sportjátékokban sem lesz hiány, köszönhetően a Selye Egyetem testnevelési tanszékének.

Érdekesnek ígérkezik a Szülőmegőrző, ahol az anyukák és apukák is szusszanhatnak egyet, miközben gyerekeik a szomszédos állomáson az őrsújfalusi És?! Színház interaktív, improvizációs játékaiba kapcsolódnak be. A Zenesarokban több órán át szól majd a zene, egymást váltják a fellépők – közös éneklés és karaoke is szerepel a kínálatban.

Kiss Réka főszervező hangsúlyozta, minden program teljesen ingyenes. Az akció az önkéntesség jegyében valósul meg, ugyanakkor a város partnerként viszonyul a kezdeményezéshez. Mint mondta, az összes helyszínen igyekeznek bebiztosítani a kétnyelvűséget, és minél inkább bevonni a dél-komáromi gyerekeket, családokat is. A fesztivál idejére az Anglia park és a Klapka tér közötti rövid útszakaszt lezárják, az autóval érkezők a vár melletti nagy parkolóban hagyhatják kocsijukat, ott biztosan lesz szabad hely.

Május 31-én, vasárnap 13 órától 18 óráig tehát KomáLom Gyerkőcfesztivál, ahová kicsiket és nagyokat is szeretettel várnak a szervezők!

(cs)

Top