Járdák, parkolók épülnek Gútán

Három kisebb beruházás kivitelezése is megkezdődik a napokban Gútán: elkészül a Radnóti utca járdája az úttest mindkét oldalán, parkolókat alakítanak ki a Partizán utcában a kazánház mellett, és állagmegőrző munkálatokat végeznek el a Palkovich utcában lévő egykori tanítólakások épületén.

DSC_1815

Mindezek költségét abból a 250 ezer eurós hitelkeretből fedezi a város, amelynek felvételéről még júniusi ülésükön döntöttek a képviselők. Ebből a forrásból készültek el a nyáron a Városi Szabadidőközpont melletti parkolók is. A felsorolt beruházások kivitelezésére már lezajlott a közbeszerzés, ennek alapján a járdákat és a parkolókat a komáromi Korekt Kft. építi (41-41 ezer euróért), míg a Palkovich utcai ingatlan tetejének rendbetételét (22,4 ezer euró értékben) a gútai Strend Kft. végzi. A Radnóti utca tavaly esett át teljes útfelújításon, ám a projekt nem tartalmazta a járdák rendbetételét. Ezt a hiányosságot több képviselő fel is rótta a hivatalnak és a városvezetésnek. A Partizán utcában egyelőre 24 parkolóhelyet terveztek, amelyeket sorompóval és zárnak le és mágneskártyás beléptető-rendszerrel egészítenek ki. Az elkövetkező hetekben mérik fel, hogy az ott lakók közül hányan igényelnének parkolókártyát. Arról még nem született döntés, mennyibe is kerül majd egy-egy ilyen kártya, de az árából a beruházás részbeni visszatérülését reméli a város.

A képviselők ugyanakkor megszüntették a közbeszerzést két további tervezett beruházás esetében. Az egyik a lakosok és a városi hivatal közti kommunikációt segítő rendszer bevezetésre vonatkozott, a másik konténerállások kiépítésére az Oldalsó utcában. Mindkettőt túl drágának találták. A konténerállások esetében annak tervezett nagyságát is kifogásolták, többen úgy vélték, nincs szükség egy helyre 20 db, egyenként 1100 literes kukát bezsúfolni. A konténerállásokra viszont szükség van, ezért új alternatívák kidolgozásával bízták meg a hivatalt.

(vkm)

Top