Igyekszem mindenben segíteni a sportot

2007-2012-ig volt a KFC elnöke, jelenleg pedig már 6 éve a Komárom város mellett működő Comorra Servis igazgatója. Egyik legfontosabb feladata a városi sportlétesítmények fenntartása, kezelése és fejlesztése, e téren pedig az utóbbi években jelentős változások álltak be. Többek között erről is beszélgettünk Nagy Tamással.

KFCNagy Tamás (balra) a Szlovák Labdarúgó Szövetség elnökével, Ján Kováčikkal

• Volt különösebb oka, hogy anno véget ért a KFC-s történet?

– Nem akarom ezt hosszasan taglalni, a lényeg az, hogy akkoriban sajnos nem tudtam jó szemmel nézni néhány történést a klub körül, így új kihívások után néztem. Azt viszont fontos elmondanom, hogy büszkeséggel tölt el, hogy a klubot a padlóról tudtuk felállítani.

• Miért pont a Comorra Servis?

– A fociklubban való tevékenykedésem során azért figyeltem, mi zajlik a stadion, a strand és az uszoda körül, s mivel elnökként már a focipálya infrastruktúráját is próbáltam foltozgatni – füvesítettük a salakpályát, brigádokat szerveztünk – komáromiként bántott, hogy ezek a létesítmények nagyon el vannak hanyagolva. Mivel a vállalkozásom nem járt kötött munkaidővel, így lehetőségem volt arra, hogy elvállaljak egy ilyen pozíciót. Ajánlottam magamat az akkori polgármesternek, a képviselő-testület pedig megválasztott. Egész éle­temben szerettem a dolgokat helyrehozni, így ez egy remek lehetőség volt számomra.

• Amikor igazgató lett, mik voltak az első égető feladatok, már ami a sportlétesítményeket illeti?

– Egyértelműen az uszoda és a strand. Fiatalként közel állt hozzám a vízilabda, és nagyon jól tudtam, milyen állapotban voltak ezek az ingatlanok. Így hát szépen, sorban felújítottuk a medencék feletti tetőt, majd az oktatómedencét, végül pedig az úszómedencét. Utóbbi komplett cserén esett át, és most már a vízilabdázóknak is megfelel, hiszen a legsekélyebb pontján is 180 centiméter mély.

• Hogy néz ki most egy nap az uszodában?

– Minden hétközben fél háromtól fél nyolcig az úszóké és a vízilabdázóké a terep. Délelőtt pedig többnyire az iskolák látogatják a létesítményt.

• Mik azok az égető problémák, amelyeket még orvosolni kell a sportolók és a látogatók érdekében?

– A tetőzet befejezését, valamint az öltözőket és a zuhanyzókat. Amennyiben a képviselők találnak rá forrást, azonnal megcsináljuk. Remélem már jövőre.

• A strandon mi a helyzet?

– Hosszú idő után az úszómedencét teljesen felújítottuk, a vízipólósok végre jónak mondható körülmények között játszhatják a mérkőzéseiket. Idén a szűrőrendszert is rendberakjuk, így legalább 10 évig nem lesz vele gondunk.

• Van egy jégpályánk is, ahol a komáromi hokicsapat minden évben nemzetközi bajnokságot nyer. Mennyire megfelelőek a körülmények?

– Ahhoz viszonyítva, hogy a jégpálya nincs lefedve, maximálisan ki van használva. Persze, ez időjárás függő, de általában nincs gond. Az utóbbi években lecseréltük a világítást LED-es technológiára, valamint a palánkokat is kicseréltük.

• A sportcsarnokban újabban a kosárlabda mellett extraligás röplabda mérkőzéseket, de akár még ketrecharc-gálákat is rendeznek. Ebből azt szűrhetjük le, hogy nagyon népszerű helyszín a sportolók körében…

– Ez így igaz, de azért el kell mondanom, nem egyszerű mindenkinek megfelelni, mert sokféle kérés érkezik, az anyagi helyzetünk viszont véges. Igyekszem mindenkivel jól kijönni, és törekszem arra, hogy konszenzust találjunk az esetlegesen felmerülő problémákban.

• Futballstadion. Mit hallani a bontásról és az újjáépítésről?

– Fontos elmondanom, hogy a szlovák állam fel szerette volna újítani a mi stadionunkat még akkor, amikor elnök voltam. Pontosabban 700 ezer eurót kínáltak, viszont a városnak is egy jelentős összeggel kellett volna hozzájárulnia, így ebből végül nem lett semmi. Persze, a mostani fejlemények sokkal többről szólnak, és erről még csak álmodni sem lehetett. Más kérdés, hogy még mindig nem indultak be a munkálatok, de optimista vagyok.

• Mi a véleménye a jelenkori komáromi fociról?

– Természetesen nagyon tetszik, hogy második ligát játszunk, és az is, hogy a felsőházban van a csapat. Jelen pillanatban a Comorra Servis is igyekszik a klub minden kérését teljesíteni, ott segítünk, ahol tudunk. Persze, amint megépül az új stadion és a klub azt átveszi, a kettőnk közötti hivatalos együttműködés végleg megszűnik, de azért mindig azon leszek, hogy segítsek, ha ezt kérik.

(KGD)

Mikor kezdődik a stadionfelújítás?

Jobb lesz az idei szezon a komáromi strandon

Megújult a komáromi uszoda nagymedencéje

Top