Harc a gyerekekért



Már második éve április hónapban zajlanak az alapiskolai beiratkozások országszerte. Komáromban és Gútán már ezen a héten várják az iskolaköteles gyerekeket és szüleiket. Mivel az iskolák a diákok létszámának függvényében kapják az állami pénzeket, évek óta éles harc folyik a leendő elsősökért.

Mivel az alapiskolák az oda járó gyerekek számától függően kapnak normatív állami támogatást, azaz fejpénzt, már évek óta komoly harc van az egyes iskolák között, hiszen minél több elsőssel kezdhetik meg az új tanévet, annál több pénzből gazdálkodhatnak. Örvendetes, hogy a magyar kisiskolák a kormány törvénymódosítása értelmében megmenekültek a bezárás közvetlen veszélyétől, az azonban továbbra sem megoldott, hogy az alacsony diáklétszám miatti kevés állami pénzt milyen forrásból egészítsék ki az iskolák fenntartói – a helyi önkormányzatok. Általánosságban elmondható, nem jók a demográfiai adatok, kevesebb a gyerek.

BBAI-BEIRATKOZÁS-61-GYEREK_07-e1425047246843

Sok iskolának tehát szinte létkérdés, hogy minél több elsőst csábítsanak falaik közé. Ezért az elmúlt években egyre több csatornán igyekeznek felhívni a figyelmet magukra az iskolák, sokszor már nemcsak a beiratkozás előtt, hanem gyakorlatilag egész évben. Nyílt napokat tartanak, amikor a szülők gyermekükkel együtt látogathatnak el az iskolába, hogy felmérjék a körülményeket, betekintsenek az oktatás menetébe, személyesen tehessék fel kérdéseiket. Kevés kivételtől eltekintve már a községi iskolák is kihasználják az internet nyújtotta lehetőségeket, és weboldalukon, illetve a közösségi oldalakon is tájékoztatnak a beiratkozásokról, nyílt napokról, kifejezetten a leendő elsősöket és szüleiket megszólító programokról. Sokszor az óvodák segítségével igyekszenek kapcsolatot teremteni, az ovisok szervezett keretek között látogatnak el egy-egy iskolákba, de legtöbbször a helyi önkormányzatok is tájékoztatnak.

Az anyanyelvi oktatás fontosságára idén is több szervezet igyekszik felhívni a figyelmet. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Via Nova ICS is kampányol azért, hogy a magyar gyerekeket magyar iskolába írassák szüleik, a Rákóczi Szövetség pedig ugyancsak meghirdette hagyományos pályázatát, amelynek köszönhetően a magyar iskolát választó gyermekek ösztöndíjban részesülnek. A pályázati adatlapot a beiratkozáskor tölthetik ki a szülők.

Ne is túl hamar, ne is túl későn

Ha egy gyermek tankötelessé válik, azaz idén szeptember 1-ig betölti 6. életévét, a szülőnek iskolába kell íratnia. Természetesen van lehetőség halasztásra is, pedagógus szakemberek, gyermekpszichológusok ajánlása alapján. Az iskolakezdés fő feltételei, hogy a gyerek beszéde megfelelően fejlett legyen, a hangokat tisztán ejtse és összefüggően mondja el gondolatait, továbbá hogy képes legyen legalább 10-15 percig egy dologra összpontosítani. A szakemberek arra figyelmeztetnek, nem jó a gyermeket túléretten óvodában tartani, mert nem elégül ki a kíváncsisága, viszont ha még nem iskolaérett, a későbbiekben lemaradhat a tanulásban, és nem tud majd megküzdeni a kihívásokkal.

Mi alapján választ a szülő?

A leendő elsősök szüleinek többsége az elmúlt hónapokban bizonyára sokat fontolgatta, melyik iskolát válasszák, főleg, ha több reális alternatíva kínálkozik. Sokan a tanítási nyelven túl a személyes tapasztalatuk alapján döntenek, a nyílt napon látottak, vagy gyerekkori élményeik alapján, de a család véleménye is fontos. Lényeges szempont lehet az iskolában tanító pedagógusok személye, de akár az is, melyik tanintézményben folytatják gyermekük óvodás barátai. Nem ritka, hogy olyan praktikus szempontok is közrejátszanak a döntésben, hogy mennyit tanul meg a gyerek a napköziben, illetve meddig tart a napközi, vagy Komáromban például az, hogy mennyire lehet kényelmesen és biztonságosan leparkolni az iskola előtt a reggeli csúcsforgalomban. (Olvassa el Ádám Zita írását is!)

tablazat

Ha sikerült a választás, a beiratkozáskor az alábbi dokumentumokat kell magával vinnie a szülőknek: a személyi igazolványát, gyermeke születési anyakönyvi kivonatát, de egyre több iskola kéri a kiselsős egészségbiztosítási kártyájának bemutatását is.

Tavaly Komáromban a Munka Utcai Alapiskola volt a legnépszerűbb, míg a legkevesebben a Rozmaring utcai iskolát választották. Gútán az elmúlt egy év eseményeinek tükrében különösen érzékeny téma lesz a beiratkozás. Civilek, az iskolába járó gyerekek szülei külön is kampányolnak azért, hogy minél többen válasszák a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolát, melynek igazgatónőjét – többek között a szülők követelésére – néhány nappal ezelőtt leváltották.

Csaba Ádám

  • Nyomtatott lapunkban közölt táblázatunkban sajnálatos hiba történt, most javítottuk: a gútai városi fenntartású alapiskolák mindegyikében ugyanazokon a napokon és ugyanakkor lesznek a beiratkozások, tehát csütörtökön, pénteken és szombaton, a jelzett időpontokban. Elnézést kérünk!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Felelős döntés előtt

Mi lesz a magyar alapiskolák sorsa Gútán?

Irány az iskola!

Top