Gyűjtik Felvidék kincseit

Ismeri a Mátyásfát? És a babamúzeumot? Boschán Samu kúriáját? Többek között ezek is bekerültek a felvidéki kincsek közé, amelyeket Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata gyűjtött össze a hajdani Komárom és Esztergom vármegye területéről. Az 50 felvidéki értékről egy imázsfilmet is forgattak.

NagymegyerMátyásfa Nagymegyeren

A Komárom-Esztergom Megyei (KEM) Önkormányzat tavaly a Csemadok közreműködésével nyújtott be egy a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésére, kutatására és népszerűsítésére kiírt pályázatot, melyen végül 3 millió forintot nyertek el – ezt külhoni értékgyűjtésre és a megyei értéktár bővítésére használták fel. A projektzáró rendezvényére az elmúlt héten, a komáromi vár Lőporos termében került sor, amely zsúfolásig megtelt az eseményre.

babamuzeumA búcsi babamúzeum

Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és az Értéktár Bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte, a magyar értékek terén van mire büszkének lennünk Felvidéken is. „Ez a pályázat erősíti a nemzeti összetartozás érzését azáltal, hogy felkutatjuk, megőrizzük azokat a kincseket, melyek összekötnek minket” – mondta. Hozzátette, a hungarikumok ügye nemzeti ügy, amelyet minden magyar magáénak érez, függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalán él. Kiemelte, az értékgyűjtő munkában segítségükre volt a Csemadok Komárom Területi Választmánya és a Gazda Polgári Társulás is. Az eseményen rajta kívül beszédet mondott Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos, dr. Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára is. A korábban megvalósuló pályázatot Veres Zoltán megyei jegyző mutatta be, Bara Zoltán pedig a Pons Danubii EGTC sikeres projektjeiről számolt be. Schulz Daniela, a Komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa szintén az eredményes projekteket sorolta, vasi Emma, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás igazgatója pedig az értékeken alapuló regionális fejlesztések finanszírozási lehetőségeiről tartott előadást.

csillagvizsgalo

A Megyei Értéktárba, mint elhangzott, eddig 59 érték került be, a nemrég zárult projekt keretén belül pedig 50 felvidéki kincset sikerült összegyűjteni – ezek folyamatosan kerülnek fel a megye honlapjára – a kemertektar.hu-n található adatbázisba. A felvidéki értékekről egy imázsfilm is készült, mely Párkánytól egészen Nagymegyerig veszi sorra a települések egyes kincseit.

A rendezvény zárásaként elismerő oklevelet vehettek át azok a szervezetek, intézmények, akik hozzájárultak a Megyei értéktár gyűjtéséhez. Felvidékről hárman kaptak elismerést: Izsa község a határon átnyúló kapcsolatainak ápolásáért, a nemzeti hagyományok megőrzéséért; az Ekelért Jótékonysági Alap, amely Csokonai Vitéz Mihály Lillájának emlékét ápolja; továbbá Karva község az ismert és népszerű Karva-Lábatlan futóverseny szervezéséért.

A munka ezzel azonban nem áll meg, a következő 6 millió forint is megvan a projekt folytatására, amely során többek között a kitelepítéssel, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal, világháborúkkal kapcsolatos emlékeket, értékeket gyűjtenék össze. Petheő Attila zárszavában újabb örvendetes hírt jelentett be: szeptemberben megalakul a Komáromi Értéktár Bizottság, amely majd a Felvidéki Értéktár Bizottság felé igyekszik továbbküldeni a gyűjtött értékeket.

sza

Hungarikumok és értékek a Felvidéken

Top