Felvidéki siker a slam poetry bajnokságon

A negyedik alkalommal megrendezett magyarországi országos bajnokságon a füleki származású, Komáromban élő Laboda Róbert két díjat is bezsebelt: a második helyezés mellett a megosztott közönség díjat is hazahozta.

12194958_1049994298344561_3090870259894023105_o

Az október végén megrendezett budapesti döntőbe az előválogatók után 25 versenyző jutott be, köztük három tehetséges felvidéki slammer: Dékány Nikolett, Melecsky Kristóf és Laboda Róbert. Utóbbi tavaly harmadik lett, idén ehhez képest egy hellyel előrébb lépett. A komáromi tanár, költő nem csak a slamben tehetséges, a komáromi Munka utcai alapiskolában a Pogácsakedvelők nevű drámakört vezeti, nemrég megjelent, Túlzások című kötete pedig rövid időn belül a magyarországi eladási listák élére került. Többedmagával ő honosította meg Felvidéken a slam poetry műfajt, amelyet modern költészeti stílusként tartanak számon. Nem versfelolvasás, nem színházi előadás és nem is rap, a slammerek az első hallásra is érthető szövegeket színpadi elemekkel tarkítva többnyire fejből adják elő. Az egyetlen szabály, hogy az aktuális témákról szóló slameket, amelyek olykor rímelnek is, három perc alatt adják elő.

„A slam poetry döntője egy igazi ünnepe a műfajnak, közben mégis egy döntő. Nem harc, hanem inkább egy dömping. Nincs harag a slammerek közt, sokkal inkább barátság. Tavaly harmadik voltam, idén második, s ha ezt a folyamatot követjük, akkor jövőre talán már oda is lehet érni az első helyre. De a lényeg a három percnyi szabadság, az embereket körülvevő energia, az ízig-vérig átjáró morajlás. A közönségdíjat sikerült elhoznom együtt, ugyanannyi szavazattal, mint a bajnok! Szerettek az emberek, hazudnék, ha ez nem töltene fel“ – nyilatkozta lapunknak Laboda.

(sza)

Top