Évet értékeltek a szekeresgazdák

Komárom. Részt vett a város számos tavalyi rendezvényén, száz euróval támogatta Egressy Béni szobrának felállítását és már dolgozik az Újvár kaszárnyaépületében kapott három helyiségén a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület. Évzáró közgyűlésüket, amelyen 56 tagjukból 31-en voltak jelen a református kollégium imatermében Roboz Péter kocsi lelkipásztor áldotta meg.

SONY DSC

A komáromi szekeresgazdák a honfoglaló magyarok leszármazottainak vallották magukat, akik már a városalapításnál jelen voltak. Kenyerüket állattenyésztéssel, földműveléssel, valamint fuvarozással és hajóvontatással keresték meg, ez utóbbival szereztek maguknak országos hírnevet.

Farkas Gáspár, a 2014 végén alakult Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület elnöke éves jelentésében hangsúlyozta az ősök tiszteletének szükségét. Megemlítette, hogy nehéz volt az indulás, de haladnak a kitűzött célok felé. Jelenlegi tagjaik bizonyíthatóan szekeresgazda leszármazottak.

„Célunk, hogy a még fellelhető komáromi szekeresgazda utódokat bevonjuk az egyesületbe. Sajnos, 1947-ben, mivel ez egy tehetős rétege volt Komárom lakosságának, a szekeresgazdák 92 százalékát kitelepítették. A kései utódokból 10-12 család, vagy azok leszármazottai maradtak meg” – nyilatkozta a Deltának Farkas Gáspár, akinek unokái, Márton és Imre is jelen voltak.

A szekeresgazda évzáró közgyűlésen meghallgatták és elfogadták az egyesület pénzügyi gazdálkodásáról szóló jelentést, díszokleveleket osztottak, tagoktól búcsúztak és új tagot vettek fel. Idei terveik között szerepel Lengyel Ákos doktoranduszhallgató a komáromi szekeresgazdákról szóló könyvének megjelentetése és az Újvárban a várostól 25 évre megkapott három helyiségük egyikének átadása. Oda kerül majd egy szekeresgada sírkő, illetve néhány további, 1848-49-es honvédsírról származó síremlék. A Komárom-Esztergom Megyei Értéktár után, a Hungarikumok Gyűjteményébe is szeretnének bekerülni.

A vendégek között megjelentek a 2015-ben létrejött Komáromi Magyar Civilek Egyesülése képviselői. Az esemény a Himnusz eléneklésével ért véget.

Bárány János

Top