Ésszerű gazdálkodással fejlesztik a községet

DUNARADVÁNY. A Duna és a Zsitva folyók összefolyásánál fekvő kisközség helyzetének javításában a választott helyi képviselőkre és a döntéshozókra nagy felelősség hárul. A kisközségek sorsa – s ez alól Dunaradvány sem kivétel – talán azon fordul meg, hogy mennyi fantázia és kitartás marad az emberekben.


L. Púchovsky 2 001

Ľubomír Púchovský, polgármester

Kedvenc étel: sült hús, knédli, káposzta
Ital: enyhén szénsavas citromos ásványvíz
Hobbi: sportlövészet és motorozás
Film: A 300 (akciófilm)
Könyv: technikai jellegű


Dunaradvány is részt vett az Eurovelo 6 kerékpárút kiépítésében. Eredményesen kapcsolódott be az Európai Unió által támogatott Tisztább Duna mentéért projektbe is. Hat új autóbuszmegállót kapott a község, az alapiskola szociális helyiségeit és tetőszerkezetét felújították. Átadásra került az új könyvtár, az ifjúsági klub. A zsitvatői temetőben új kerítést és pergolát építettek, a dunaradványi temetőben pedig a halottasház elé helyeztek ki pergolákat. A drótnélküli hangszóró segítségével minden utcába eljut a tájékoztatás. Új információs és üdvözlő/kilépő táblákat helyeztek ki a település végein. Felújításra került a súlyzóterem és új asztalitenisz asztalokat kapott a klub.

„Közös sikereinkre mindannyian büszkék lehetünk. Ezekkel a megvalósult pályázatokkal a falu vagyona közel 1 millió euróval gyarapodott” – értékelte az eddigi beruházásokat Ľubomír Púchovský polgármester, aki az elmúlt év feladatairól és az új falufejlesztési céljaikról is beszélt lapunknak.

„Meg kell említenem a kiértékelésre váró projekteket és tervezeteket. A közvilágítási projekt már csak az állam 10 százalékos hozzájárulására vár. Az iskola, óvoda és községi hivatal épületeinek hőszigetelésére, a nyílászárók és a fűtőrendszerek felújítására is beadtuk a kérvényünket. Az Enviro projekt keretén belül hulladékszállító eszközöket (traktor rakodókanállal, pótkocsi, 2 darab zárt konténer) szeretnénk vásárolni.

Ami a további falufejlesztési céljainkat illeti, szeretnénk teljesen felújítani az egészségügyi központot. Ez egy új, jóváhagyott engedéllyel rendelkező projekt. A kerékpárutat is jó lenne kialakítani úgy, hogy ne az autók között haladjon a bicikliforgalom, továbbá járdákat kialakítani mellette. Nagy szükség lenne a kultúrház épületének bővítésére és felújítására. Igény szerint új szociális bérlakások építése kerül sorra, középmagas standard kivitelezésben. Az alapiskola pincéjében pedig egy 82 négyzetméter nagyságú tornaszobát szeretnénk kialakítani. Új járdát tervezünk Dunaradvány és Zsitvatő között, valamint új kerítést a református temetőbe.

Természetesen továbbra is támogatjuk a községben működő társadalmi és kulturális szervezeteket. Idén is megrendezzük a Baróti Szabó Dávid Napokat, fogadjuk a Felvidéki Huszárokat, köszöntjük a nyugdíjasokat, borversenyt, tűzvédelmi, sport- és kulturális napot is szervezünk, hogy csak a legnagyobb rendezvényeinket említsük” – zárta tájékoztatását a polgármester.

miriák

Top