Élhetőbb lesz a hetes lakótelep

Komárom. Több mint 405 ezer euróból válik élhetőbbé a VII-es lakótelep, miután a város 385 ezer eurónyi támogatást nyert el a regiófejlesztési minisztérium által meghirdetett pályázaton. A lakótelep három helyszínén lesznek fejlesztések: új járda és játszótér épül, megújul egy multifunkciós sportpálya, továbbá padokat is kihelyeznek, nem utolsósorban fákat és bokrokat is kiültetnek.

A vissza nem térítendő támogatást az Integrált regionális operatív program (IROP) keretében nyerte el Komárom.

A 405 ezer eurós összköltségű beruházás keretében a Polgár utca mellett, a háztömbök között egy kis játszóteret alakítanak ki, ami magában foglal egy körhintát, valamint egy játszótornyot csúszdával és hintával. Ezen kívül négy padot és kukákat is kihelyeznek ide, továbbá a zöld környezetet is revitalizálják.

Sor kerül a Szent János utca melletti multifunkciós sportpálya teljes felújítására. Megújul a közeli kukatároló, annak környékén a kitaposott parkolóhelyeket vízvisszatartó burkolattal látják el.

Ezeket a helyszíneket érinti a sikeres pályázat

A harmadik helyszín pedig a Seress utca és a Csillag utca által határolt terület: a lakóházak között bővül a játszótér. Az elhasználódott maradványokat elbontják, járda kerül kialakításra, új játszótéri elemekkel és kültéri sporteszközökkel egészül ki a tér. Mindhárom helyszínen tereprendezést is végrehajtanak, valamint bővül a zöld: összesen 35 fát és 158 méternyi sövényt ültetnek ki.

(d)

Top