Füss. Július első hetében befejeződött a közösségi ház felújítása, amit az egykori iskola épületében alakítottak ki. Az önkormányzat egyhangú döntése alapján a közösségi házat és szabadidőközpontot Hideghéty Nándorról, a község egykori legendás pedagógusáról nevezik el, az ünnepélyes névadó szeptemberben várható.

„Ez egy hosszú folyamat volt – mondta Farkas Károly, Füss polgármestere. – Az egykori magyar alapiskola kihasználatlanul álló épületének rendbetételét még 2018-ban kezdtük meg. A külső falak és a tető szigetelésére, valamint a nyílászárók cseréjére a Környezetvédelmi Alapon keresztül kaptunk támogatást. Ez azonban nem fedezte az épület belső részének rekonstrukcióját. Ami nagy munka volt, ugyanis a falak feláztak, szigetelni kellett, a padlóburkolatot is kicseréltük. Nyolc év alatt, apránként, a község büdzséjéből kigazdálkodtuk, amit tudtunk. Sokat jelentett, hogy tavaly a Leader programon keresztül kaptunk 40 ezer eurós támogatást, ezt megtoldottuk 34 ezer euró önrésszel. A szlovák kormány 5 ezer eurós támogatásából pedig, amit 1600 euró önrésszel egészítettünk ki, székeket, asztalokat vettünk. Most már a lakosokon múlik, hogy megtöltsék tartalommal. Mindeddig a községháza 250 személy befogadására alkalmas nagytermét használták a helyi civil és kulturális szervezetek, valamint az ünnepi alkalmak résztvevői.” Múlt hétvégén már könyvbemutatót és kertimozi-estet is tartottak itt.

A középületeket már fokozatosan felújították, még a tűzoltószertár várat magára. A hivatalosan B kategóriás önkéntes tűzoltótestület a község támogatásának köszönhetően a besorolásához képest magasabb szintű felszereléssel rendelkezik. „Szeretnénk egy korszerű tűzoltóautót vásárolni, a meglévő ugyanis lassan muzeális darab, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre figyeljük a pályázati lehetőségeket” – jegyezte meg a polgármester.
A községi hivatal műszaki részlegének munkatársai a napokban kicserélték a Piri utcát a Barak sorral összekötő gyaloghíd padozatát és új padot készítettek a templomi buszmegállóba. „Van három ügyes hölgy a műszaki részlegen és egy nyugdíjas karbantartónk, igazi ezermester, amit csak lehet, igyekszünk önerőből megoldani” – szögezte le Farkas Károly. A buszmegállók felújítását tavaly kezdték, hármat újra cseréltek, Nyitra megye 5000 eurós támogatásából és 2300 euró önrészből finanszírozva. Már csak az Almáspusztán lévő buszmegálló maradt hátra, de iskolakezdésre ez is megújul. Augusztus első felében befejeződik a községi játszótér bővítése is.

„Mint a legtöbb település, mi is küzdünk a lakosság elöregedésével. Amikor 2014-ben átvettem a falu vezetését, 725 lakosa volt, jelenleg 654. Tavaly csupán egy gyermek született községünkben. Mindenképpen szeretnénk visszafordítani ezt a negatív demográfiai irányt, ennek érdekében a legutóbbi testületi ülésünkön határozat született további bérházak építéséről, de magánbefektetők tervei elől sem zárkózunk el” – részletezte. Korábban nem volt lehetőségük arra, hogy új utcákat nyissanak, ezért sok fiatal más községben építkezett. A fiatal családok megtartása, idevonzása érdekében a kidolgozás alatt álló községi területfejlesztési tervben további utcák nyitása is szerepel. Egy magánvállalkozó TRÁWNIK néven rekreációs központot szeretne létrehozni, a három kavicsbánya-tó és a családi házas övezet is zöld utat kaphat. „A falusi turizmust szolgáló beruházásokat örömmel támogatjuk, ipari létesítményeket, például szélerőműveket azonban nem” – szögezte le Farkas Károly.
JN.