Egy csipetnyi Gömör Komáromban

Június 12-éig látogatható a Limes Galériában a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSzE) által szervezett kiállítás, amely a hanvai László Ottó mesterkovács alkotásait tárja elénk. Műveivel Szlovákiától kezdve Magyarországon át Barcelonáig már számos helyen megismerkedhettek a látogatók. Komáromban most először állít ki.

A magával ragadó tárlat a művész nagyobb szobrait, kisplasztikáit és domborműveit vonultatja fel, köztük az Angyali fogatot, amely a galéria terében szinte életre kel. Balla Rita kurátor, művészeti menedzser beszédében kiemelte, hogy László Ottó mostani kiállítása a fémművesség hagyományaira épül, ugyanakkor erőteljesen személyes világot mutat be. Munkái sok esetben megrendelésre készülnek, de hangsúlyos szerepet kapnak azok a témák is, amelyek különösen közel állnak hozzá: Európa történeti és szellemi sorsa, szülőhelyének öröksége, valamint a magyar kultúra jelképrendszere. A megnyitón Nagy Ferenc versmondó László Ottó A vas dallama című könyvének előszavát olvasta fel, Badin Ádám bábművész, aki a kiállításra írt meséjét adta elő, Korpás Éva pedig gömöri dalokat énekelt. Balla Rita megköszönte Bódi Kovács Klára tanárnő kiemelkedő művészeti menedzseri munkáját, amely nagyban hozzájárult a kiállítás létrejöttéhez. A művészt a Gömöri Kézművesek Társulásának több tagja is elkísérte.

A tárlat három egységből áll, az elsőt a nagy léptékű alkotások adják, olyan művekkel, mint a Minótaurosz, a Szent Korona, a Csodaszarvas, vagy az Angyali fogat, amelyek mitologikus és történeti utalásokkal élnek. A második több mint húsz kisplasztikából áll, amelyek intimebb, organikusabb formavilágot képviselnek. A kovácsolt fém mellett színezett felületek, arany, bronz és kék árnyalatok jelennek meg. A harmadik egységet a domborművek alkotják, amelyek a Limes Galéria hajójának oldalain kaptak helyet, szinte építészeti környezetbe ágyazva a műveket.

A mesterkovács életútját Orosz Örs, Nyitra megyei és komáromi városi képviselő méltatta. „Ma Gömör érkezett közénk – mégpedig vasból, tűzből, kalapácsütésekből és emberi tartásból formálva. Gömör nem csupán egy földrajzi térség, hanem külön lelkiállapot: egy táj, ahol még súlya van a kézfogásnak, a mesterségnek, a kimondott szónak és a kétkezi munkának. És talán nincs is annál gömöribb mesterség, mint a kovácsé” – mondta. Felidézte, hogy László Ottó nem egyszerűen kovácsmester, hanem díszműkovács, iparművész, formatervező, aki a vasban nem az anyagot, hanem a lehetőséget látja. Tanulmányai – Prágától Budapesten át Pécsig – ritka találkozását adják a műszaki tudásnak, a történeti műveltségnek és az alkotói érzékenységnek.

A hivatalos megnyitót követően a látogatók még hosszú ideig időztek a templom szakrális tereivel harmonikusan összefonódó kiállításon, elmélyülten szemlélve a részletgazdag, szemet gyönyörködtető alkotásokat.

JN.

Top