Csak jövőre kezdődik a Vág-híd felújítása

Leghamarabb 2023 elején kezdődhet meg a komáromi Vág-híd teljes körű felújítása. Tévesek azok az információk, melyek szerint már augusztusban indul az építkezés és bevezetik az ezzel járó forgalomkorlátozást.

Téves információk terjednek a közösségi oldalon a Vág-híd felújításával kapcsolatban. Sokan osztották meg a nitranoviny.sk szlovák nyelvű hírportál cikkét, mely szerint már most augusztusban elkezdődik az aládúcolt híd teljes körű felújítása – ám ez nem így van.

Miután a híd az első osztályú 63-as út része, a karbantartása és felújítása is állami hatáskörbe tartozik, pontosabban a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) feladata. Martin Guzi, a vállalat kommunikációs igazgatója közölte, az építkezési engedély kiadása folyamatban van, és szeptemberben válhat jogerőssé. Ezt követően még a felújítás kivitelezőjét is ki kell választani közbeszerzés útján, majd a nyertes pályázóval megkötni a szerződést. Csak ezután kezdődhetnek meg a felújítási munkák, leghamarabb 2023 elején.

A vállalat szóvivője közölte, a munkálatok megkezdése után egy évvel be is kell fejezni a felújítást. A megjelent hírrel ellentétben továbbra is félpályás útlezárás mellett tervezik megvalósítani a beruházást, vagyis nem kerül sor a híd teljes lezárására.

(cs)

Top