Régió

Meggyilkolta falubelijét

Ifjúságfalva. Előbb fizikai erőszakba torkollt két ittas középkorú, helybéli férfi vitája, majd a 47 éves Attila megölte a korábban eszméletét vesztő 46 éves Mariánt. Megpróbálta elrejteni a holttestet, de gyorsan elkapták.

Új pompájában az ekeli katolikus templom

Hosszú évek munkái és megpróbáltatásai után végre új köntösben tündököl a község római katolikus temploma, ahová mindig szeretettel várják a híveket. Újra megmutatkozott, mire képes a közös összefogás ereje, ugyanis a teljes felújítás költségei olyan magasak voltak, hogy szükség volt Magyarország Kormánya, a Nagyszombati Főegyházmegye és a plébánia hozzájárulására is.

Élet a marcelházi állatkórházban

Mielőtt a drogfüggővé vált pati hattyúk kálváriája és mentése kapcsán nem került bele a hírekbe, kevesen tudták, hogy az ország hivatalosan bejegyzett hat madár- és kisállatmentő állomásainak egyike Marcelházán van. Működtetője Bogár János önkéntes állatmentő, az AVES polgári társulás elnöke.

Felszentelték a megújult templomot Marcelházán

Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynök által celebrált ünnepi szentmise keretei közt adták át a felújított Keresztelő Szent János-plébániatemplomot július 7-én Marcelházán. A templom 80 ezer euró értékű teljes külső megújulása a magyar kormánynak, a helyi önkormányzatnak és a hívek hatalmas összefogásának köszönhetően valósulhatott meg.

Top