Naszvad

Kézzel arattak Naszvadon

A régi paraszti világban az év egyik legfontosabb eseménye az aratás volt. Az embert próbáló munka minden egyes mozdulatának megvolt a maga hagyománya, ami apáról fiúra szállt, ahogy a nagy becsben tartott kasza is. Hogy ne merüljön feledésbe ez a minden nehézségével együtt szép hagyomány, a Csemadok Naszvadi Alapszervezete augusztus 13-án második alkalommal tartotta meg

Megszépül a Szent József templom és környéke

Naszvad. Megkezdődtek a Szent József római katolikus plébániatemplom felújítási munkálatai a városban. Az 1792-ben felszentelt templom részben a magyar kormány múlt évben elindított templom-felújítási programjának köszönhetően, részben a település önkormányzatának hozzájárulásából kaphat új külsőt.

Naszvad címere virágokból

Az utóbbi hetekben virágba borult Naszvad. A város vezetősége nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a település ne csupán szebb, de élhetőbb is legyen. A cél elérése érdekében szeretnék minél inkább „zöldíteni” a közterületeket, hiszen a levegő minősége nagyban függ a zöldnövények, fák számától.

Top