dissertation proposal structure essay writing service co uk how to write english essay essay on

Mozaik

Szlovákiában lassabban emelkedik a várható élettartam

A közös csehszlovák állam megszűnése (1993) óta Csehországban gyorsabban emelkedik a várható élettartam, mint Szlovákiában – derül ki abból a népesedési kérdésekkel foglalkozó publikációból, amelyet a szövetségi állam megszűntének 20. évfordulója alkalmából készített közösen a prágai Közgazdasági Főiskola és a pozsonyi Statisztikai és Informatikai Hivatal. Csehországban a születéskor várható élethossz 1992 és 2012 között a

Sörmanufaktúrát alapít a Pannonhalmi Főapátság

A Pannonhalmi Főapátság sörmanufaktúra létrehozásával kívánja bővíteni hagyományos kézműves termékeinek palettáját, rövidesen megkezdik saját márkájú ásványvíz palackozását és forgalmazását is.

Betekinthetünk Ferenc pápa hálószobájába

Olasz internetes portálok felvételeket közöltek kedden a vatikáni Szent Márta-ház 201. számú lakosztályáról, vagyis Ferenc pápa választott otthonáról. Ez az első alkalom, hogy nyilvánosságra kerültek az egyházfő otthonáról készült fényképek.

Viselhető kütyü már gyerekeknek is

A viselhető technikai eszköz – pl. karóra vagy szemüveg formájában – már nem számít újdonságnak. Egy amerikai cég viszont most elsőként a gyerekeket is megcélozta. Az új technikai eszköz fogadtatása felemás, valaki örül a fejlesztésnek, valaki attól tart, hogy az eszköz még inkább elszakítja a kölyköket a hétköznapi világból.

Geotermikus hőenergiára váltanak a győri Audi gyárában

A jövő év végétől geotermikus energiával fedezi jármű- és motorgyára hőszükségletének hatvan százalékát az Audi Hungaria Motor Kft. – hangzott el a társaság hétfői győri technológiai napján. Zentai Zsolt, a cég gyártervezési részlegének vezető mérnöke elmondta: külső partner építi ki a rendszert, amelynek része egy 22,5 megawattos tervezett kapacitású erőmű; ebből évi 82 ezer megawatt/óra

Top