Barangolás a csavarGOval

Egyéneket, családokat, valamint iskolai osztályokat ösztönöz nyereményjátékkal egybekötött kirándulásra, természetjárásra a Libertate polgári társulás. Mindez a csavarGO progresszív weboldalon és telefonos alkalmazáson keresztül.

A kultúra, a sport és a környezetvédelem területén tevékenykedő társulás 2020 nyarán, a Covid-járvány első hullámát követően indította el a csavarGO-t. Egyrészt a mozgás, a környezettudatos életmód népszerűsítése céljából, másrészt, hogy ráirányítsa a figyelmet a természeti és kulturális örökségre, továbbá tartalmas kikapcsolódásra, együttlétre buzdítsa a családokat. „Olyan, nem hagyományos turistaútvonalakat ajánlunk a felhasználók figyelmébe, ahol többnyire nincsenek is kijelölt turistautak, amelyek kissé vadregényesek, de azért jól járhatók, gyalogosan, illetve kerékpárral – magyarázta Nyilfa Péter, a Libertate elnöke. – Vannak rövidebb, néhány kilométeres útvonalak, de igényesebb, 20-22 kilométeresek is. Jelenleg több mint két tucat útvonalat jelöltünk ki, elsősorban a Csallóközben és Mátyusföldön, de vannak utak az Érsekújvári járásban és Gömörben is. Ezeket fokozatosan bővítjük. Túráink nem eseményhez kötöttek, bármikor végigjárhatók, a teljesítést pedig a csavarGO alkalmazással kell igazolni.” A Komáromi járásból egyelőre két csicsói körtúra, Holt-Vág körüli túra, valamint egy hosszabb kerékpárúra szerepel a kínálatban.

Mielőtt elindulnánk a távok teljesítésére, regisztrálni kell a csavargo.eu oldalon, ahol a túrák leírását is megtalálják az érdeklődők, csakúgy, mint az útvonal mellett található érdekességekről, nevezetességekről szóló tájékoztatót. Valamennyi útvonalba több ellenőrző pontot iktattak. Annak érdekében, hogy a kisgyermekes családok érdeklődését is minél jobban felkeltsék a túrázás iránt, kiscsavarGo elnevezéssel játékot is indítottak. A számukra kijelölt útvonalak mentén két-két „kincsesládát” helyzetek el, apró meglepetésekkel, és egy túrakalauz füzetecskét is megjelentettek. Egy ökoparkban eltöltött kétnapos tartózkodásért zajlik a verseny, a sorsolásba azok nevezhetnek, akik mind az öt túrát végigjárják, megtalálják az ellenőrzőpontokat és összegyűjtik az ott megtalált jelszavakat. A verseny augusztus 25-én zárul. Másik játékukat iskolai osztályok számára hirdették meg, nekik egy útvonalat kell bejárniuk, nevezni pedig július 5-ig lehet. Akár osztálykirándulásnak is alkalmas egy-egy ilyen túra. A versenybe bekapcsolódók között nyereményeket sorsolnak ki, egy osztály pedig ingyenes belépőt nyer a pozsonyi állatkertbe.

„Bízunk benne, hogy ebben a járványterhelt időszakban, amikor nehézkesebbé vált a külföldi utazás, sokan szűkebb-tágabb régiójuk felé fordulnak, felfedezik azokat az értékeket, amelyek sokszor karnyújtásnyira vannak, de elmegyünk mellettük. Ha pedig ezen túl még egy jót játszunk is, együtt vagyunk barátainkkal, családtagjainkkal, az csak hozzátesz az élményhez” – mutatott rá Nyilfa Péter.

v

Top