Az év sportolója a világbajnokságra készül

Az őrsújfalusi Jakubek Ádám Komáromban született és májusban töltötte be a 16. életévét. Hat­éves korában az úszással próbálkozott, de versenyekre sosem jutott el, így három évvel később befejezte. Bár kövér kisfiú volt, Szayka Róbert kezei alatt kempózni kezdett. Szépen lassan jöttek az érmek a különböző versenyekről, de győzni még itt sem tudott. 13 évesen kipróbálta a kajakozást is, ahol megismerkedett a súlyemeléssel, hiszen a konditermet ekkor már gyakran látogatta. A sportág, melyben később korosztályos országos bajnok lett, ekkor ragadta magával.


jakubek

Legutóbb 186 kilós súllyal guggolt, mely világcsúcsnak számít, fekvenyomásban pedig 120 kilót teljesített, ami Európa legjobb teljesítménye lett. Maradt hely még egy további világrekordnak, ami felhúzásban történt: Ádám a földről egy 215 kilós súlyt emelt fel. Fontos tudni, hogy ebben a súlycsoportban a felnőttek 300 kiló körül teljesítenek, ami azért megmutatja a még tini sportoló kvalitásait. Interjú.

• Mikor és hogyan derült ki rólad, hogy nagyobb, erősebb vagy, mint a többiek?

– Azt rögtön leszögezném, hogy nem tartom magamat különbnek más fiataloknál. Amikor befejeztem a kajakozást, egyedül jártam el súlyzózni, és én is minden hibát elkövettem, amit csak lehetett. Először is, nem egészséges minden nap edzeni, én pedig ezt tettem, nem beszélve arról, hogy nagyon rosszul táplálkoztam, mindenfélét összeettem, mert azt hittem, hogy az úgy lesz jó. Később persze egyre jobban beleástam magam a dolgokba, és sok mindent sikerült kiküszöbölnöm, ezáltal pedig javultak az eredményeim is.

• Milyen eredményekről van most szó?

– Akkor még nem versenyeztem, csupán saját magamon láttam, éreztem a fejlődést. Viszont ekkor már elkezdtem játszani a gondolattal, hogy valahol megmérettetném magam.

• Melyik volt az első ilyen versenyed?

– 2015 decemberében az akkori edzőmmel, Svanczár Róberttel mentem Prágába, a világ kupára. Egyéni számban indultam, csak felhúzásban, ahol a korcsoportomban 14 évesen 170 kilós teljesítménnyel abszolút bajnok lettem.

• Érezted már előtte is, hogy egy ilyen szép eredmény összejöhet?

– Akkor még csak bízni tudtam ilyesmiben, de nem számoltam vele. Azt viszont elmondhatom, hogy a világ legjobb érzése volt, amikor kiderült, hogy én nyertem.

• Mi jött ezután?

– Áprilisban az országos csehszlovák bajnokságon próbáltam szerencsét, de ott csak a harmadik helyre voltam elég.

• Motivált ez téged, hogy még jobb légy?

– Őszintén szólva ez egy kicsit letört, de utána a fejembe vettem, hogy egy év múlva mindenképpen én fogok nyerni, és ez végül sikerült is.

• Mesélj nekünk az idei versenyedről!

– Azért volt jó, mert találkoztam a korábbi ellenfeleimmel, akik közül néhányan már az idősebbek között versenyeztek, de én fiatalabbként az ő eredményeiket is túlszárnyaltam, ezért is örülök különösképpen azoknak az aranyérmeknek.

• Hol jártál még ezenkívül?

– Magyarországon több alkalommal is, ezenkívül Lengyelországban, Szerbiában, Ukrajnában és Csehországban is megfordultam. Több, mint egy tucat érmet gyűjtöttem, többségében aranyat.

• Mennyi meló előzi meg az ilyen sikerlistát?

– Elég komoly felkészülést igényel, ami minden verseny előtt 3-4 hónapig tart. Eddig a 100 kilósok között indultam, tehát bátran ehettem, amit csak akartam, mert sosem mentem a súlyhatár fölé. A felkészülés egyébként heti négy súlyzós edzést jelent, ami legalább két órás. Ilyenkor a három fő gyakorlatot erőltetem, vagy­is a guggolást, fekvenyomást és a felhúzást. A felkészülési időszaktól függően változnak a súlyok is, melyekkel dolgozom.

• Van azért szórakoztató része is ezeknek a dolgoknak?

– A versenyeken nagyon tetszik az, hogy nem számít, honnan jöttél, az egész mezőny egy nagy családot alkot. Mindenki jóban van mindenkivel, és remek hangulat jellemző. De az egész felkészülést élvezem, szeretem csinálni. Nem véletlen, hogy végül emellett a sportág mellett döntöttem.

• Mit jelent, hogy azt eszel, amit akarsz? Lelkiismeretfurdalás nélkül habzsolsz minden földi jót?

– Mivel ez nem egy esztétikai sport, nem kell tökéletesen kinéznem, ezért változatosan eszem. Főként vadhúsokat, tejterméket, gyümölcsök, mogyorófélék és persze szénhidrát is kell, úgyhogy a rizs és a tészta sem maradhat el. Nem vagyok oda a cukros üdítőkért, leginkább vizet iszom.

• Kik azok, akik inspirálnak téged?

– Nekem már az is nagy motivációt jelent, ha csapattársaimmal, például Marusinec Dáviddal és Lehotkai Ákossal edzek. Ők állnak hozzám a legközelebb, de a többiekkel is szeretek együtt dolgozni. Ezen kívül a youtube-on nézem a profik videóit, ezekből inspirálódom.

• Idén a város is kitüntetett téged. Korosztályodban te kaptad a 2016-os év legjobb nem olimpiai sportág képviselőjének járó díjat. Hogy érezted magad a komáromi sportcsarnokban, amikor mindenki téged tapsolt?

– Nagyon jó érzés volt, ami nem csoda, hiszen meglehetősen örültem ennek a díjnak. Sokat jelent ez nekem, nem is hittem volna, hogy másfél év sportolás után ezt megkaphatom. Nyilván a világcsúcs is közrejátszott ebben, amit még azért párszor szívesen megdöntenék.

• Vannak Komáromban más sportágból barátaid?

– Többen is vannak, például a focicsapatból, de a kajokosok, kosarasok és röpisek közül is többet ismerek. Ez egy nagyon kicsi város, elkerülhetetlen, hogy az ember megismerkedjen a többiekkel.

• Korodhoz képest nagyobb vagy, mint a többiek. Nem vádoltak meg még azzal, hogy biztosan doppingolsz?

– Nem nagyon foglalkozom azzal, hogy mások mit gondolnak vagy terjesztenek rólam. Nyilván visszajutott már párszor a fülembe ilyesmi, de nekem csak a saját lelkiismeretem számít. Én csakis legális szereket használok, mint a fehérjék és az aminosavak, különböző vitaminok. Egyébként már kicsi gyerekként is nagyobb voltam, mint a többiek, nem hiszem, hogy az anyukám valami tiltott dologgal etetett.

• Mi a helyzet a sulival? Jó tanuló vagy?

– Nem tartozom a legjobb tanulók közé, de szeretem a (Selye) gimit. Jó a közösség, sok barátra tettem szert. Én a jövőben is inkább a sporttal szeretnék foglalkozni, esetleg a családi vállalkozásunkat tovább vinni.

• Melyik a kedvenc tantárgyad?

– Főleg a nyelveket szeretem. Spanyolt és angolt is tanulok, de a legjobban Králik Zsuzsa szlovák óráit kedvelem.

• Mit jelent számodra a szórakozás? Kikapcsolsz néha?

– Nagyon szeretek a haverokkal lenni, ilyenkor moziba járunk vagy nyáron a strandra.

• Barátnő?

– Még nem volt komoly kapcsolatom, jelenleg jól elvagyok magam is, de sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.

• De azért terveid csak vannak…

– Főleg a sport terén. Nagyon sokat szeretnék utazni, de most a legfontosabb a szeptemberi világbajnokság, ahonnan jó lenne szép eredményekkel hazatérni. Jelen pillanatban is ezért dolgozom és úgy érzem, egy ideig ez még így is marad.

(KGD)

Top