Átadták a komáromi városi díjakat

Komárom. Vasárnap, április 26-án átadták a város legrangosabb díjait. Pro Urbe (Városért) díjat vehetett át Fekete István és Škodáček Gustáv, Hites Kristóf pedig In Memoriam Pro Urbe díjban részesült. Maurovich Horvat Pál Komárom díszpolgára lett. Hárman polgármesteri díjat kaptak.

Pro Urbe díjazottak


Fekete István Komáromban született 1945-ben, itt járt alapiskolába, majd a Komáromi Gépipari Szakközépiskolában érettségizett.

Szakmai pályafutását 1968-ban kezdte a járási víz- és csatornaműveknél, majd nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett annak jogutód szervezeteinél. Dolgozott víz- és csatornamesterként, részlegvezetőként, majd műszaki és termelési igazgatóhelyettesként. Miután közreműködésével megalakult az önálló városi vízmű, a KOMVaK, 9 éven át igazgatóként irányította a vállalatot, innen vonult nyugdíjba 2007-ben.

Közéleti szerepvállalása 1989 után két választási cikluson át tartott: komáromi városi képviselőként és a környezetvédelmi bizottság elnökeként dolgozott. Ebben az időszakban a nagy kazánház barnaszén-alapú fűtési rendszerét földgázra állították át.

Fiatal korában aktív vízilabda játékos volt. 1982 és 2007 között a komáromi vízilabda klub elnöke. 1994-től 1999-ig a Szlovák Vízilabda Szövetség elnökségi tagja, egyúttal a szlovák junior vízilabda válogatott csapatvezetője. Az 5 komáromi játékossal felálló együttes történelmi világbajnoki bronzérmet szerzett 1995-ben.


MUDr. Škodáček Gustáv Komáromban született, az alapiskolát, majd a gimnáziumot is itt végezte. Általános orvosi diplomáját a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemen szerezte.

Orvosi munkáját a komáromi kórház sebészeti osztályán kezdte meg. 1997-ben az osztály helyettes főorvosává, 2001-ben főorvosává nevezték ki, ezt a tisztséget 2025. december 31-ig töltötte be. 2006 óta igazságügyi szakértő, emellett az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal tanácsadója, továbbá a Szlovák Sebészeti Társaság felügyelőbizottságának tagja.

MUDr. Škodáček Gustáv alapvetően hozzájárult a sebészeti eljárások fejlődéséhez és a betegellátás színvonalának emeléséhez a komáromi kórházban. Aktívan közreműködött a modern műtéti technikák bevezetésében, különös tekintettel a gyermeksebészetre és az onkosebészeti laparoszkópos beavatkozásokra. Pályafutásának meghatározó állomása az egynapos sebészeti osztály létrehozása.

2016-ban a Nyitra Megyei Önkormányzat „Az év egészségügyi dolgozója” címmel tüntette ki, 2019-ben Komárom polgármesterének díját vehette át. 2026. január 1-jétől a kórház sebészeti és intenzív ellátási osztályának helyettes főorvosaként dolgozik.


Hites Kristóf, eredeti nevénHrotkó Endre kapta idén az In Memoriam Pro Urbe díjat. 1913-ban született Csicsón, majd a komáromi bencés gimnáziumban érettségizett. 21 éves korában belépett a Szent Benedek rendbe, 1938-ban pappá szentelték. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és a prágai Károly Egyetem Hittudományi Karán végezte tanulmányait.

1943-ban tért vissza a komáromi gimnáziumba latin-magyar szakos tanárként. Hivatalosan mindössze egy évig taníthatott, mivel a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletben szüntette meg a szlovákiai németek és magyarok összes iskoláját.

Ennek ellenére Hites Kristóf közel három évig rejtve működtette a bencés gimnáziumot, hogy az utolsó diákok is eljussanak az érettségiig. Hites Kristóf ember volt, aki másokért kockáztatott. Törvényt sértett, hogy anyanyelvükön taníthassa diákjait.

1948-ban el kellett hagynia szülőföldjét, az Egyesült Államokba vándorolt ki, ahol hosszú évtizedeken keresztül segítette az ottani magyarokat. 1994-ben tért haza Pannonhalmára. 1998-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki. „Szíve elfogadó és nyitott volt, mindenki az övé volt, rendi testvérei, a komáromi diákok, a kaliforniai gyerekek“ – emlékezett róla Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát 1999. június 1-én, Kristóf atya temetésén mondott imájában.


Komárom díszpolgára

Prof. Dr. Maurovich Horvat Pál Komáromban született 1978-ban. Gyermekkorát Dunamocson és Komáromban töltötte, a Selye János Gimnáziumban érettségizett. Édesanyja és édesapja évtizedek óta általános orvosként szolgálják Komárom lakosságát.

Maurovich Horvat Pál a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát 2006-ban. Vendéghallgatóként a Cambridge-i, a berlini Humboldt, a stockholmi Karolinska, az Uppsalai és a Harvard Egyetemen szerzett gyakorlatot. A diploma megszerzése után a Harvard Egyetemen folytatta tanulmányait és szerzett Master of Public Health (MPH) diplomát 2012-ben.

2006-tól a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján dolgozott. 2019-től a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója és a Radiológia Tanszék vezető professzora.

Kutatóként jelentős mértékben járult hozzá a szív- és érrendszeri betegségek korai felismeréséhez, korszerű diagnosztikai módszerek kidolgozásához és a megelőzés fejlesztéséhez. Tudományos érdeklődésének középpontjában a  szívkoszorúér-meszesedés kutatása, a személyre szabott kardiovaszkuláris rizikóbecslés és a mesterséges intelligencia képalkotásban való alkalmazása áll.

Több száz tudományos publikáció szerzője, nemzetközi orvostudományi szervezetek tisztviselője, számos rangos díjjal tüntették ki.


Polgármesteri díjazottak

A Fekete Éva és Fekete Vince házaspár 34 éve tanítja a komáromi Művészeti Alapiskola diákjait.

Fekete Éva furulyát, fuvolát és kamarazenét tanít. Nemcsak diákjait, hanem több gyermek és felnőtt kórust is ő kísér zongorajátékával.

Fekete Vince hegedű és vonós szakos tanárként tanított. A Művészeti Alapiskolában sokáig vezető tisztséget töltött be: 1999-től igazgatóhelyettesként, majd 2002 és 2013 között igazgatóként dolgozott. Ő alapította a zeneiskola Musica Iuvenalis kamarazenekarát. Évtizedekig a komáromi Református Egyházközség, illetve a Szlovákiai Református Keresztény Egyház főgondnoka volt. Fekete Éva kántorként szolgált.


Kučera Martin itthon és külföldön is elismert a fotós, rengeteg díjban részesült. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség két művészi titulussal díjazta: Artist FIAP (AFIAP) és Excellence FIAP (EFIAP).

A Helios fotóklub oszlopos tagja, egyben pénzügyi vezetője. Kedvenc műfaja a tájképfotózás. Sorozatokat készített például a Dolomitokban, Norvégiában és Izlandon. Idehaza fényképezte a Tátrát, a Nagyléli szigetet, Zsitvatő és Martos környékét, de Komáromról is csodálatos képei vannak.


A TANDEM fejlesztő és képző nonprofit szervezet 2009-ben alakult. A TANDEM egy mozaikszó. Minden betű egy-egy általuk képviselt értéknek felel meg. T – tudatos, A – alternatív, N – nem formális, D – dinamikus, E – emberközpontú, M – megerősítő. Ezen értékek mentén tartanak egyéni és csoportos fejlesztéseket különböző témákban és különböző célcsoportoknak. „Olyan világért dolgozunk, ahol az egyének felelősséget vállalnak önmagukért és a környezetükért. Minőségi és emberközpontú fejlesztő munkát végzünk, szívből jövően, támogató partnerségben“ – fogalmazzák meg missziójukat.

(cs)
(fotók: Kopják Angelika)

Top