A Škoda rekordszámú gépkocsit adott el az első félévben

A Škoda Auto csehországi autógyár rekordszámú – 522 500 darab – személygépkocsit adott el az idei első félévben. Ez éves szinten 12,5 százalékos növekedés – közölte az autógyár szerdán.
Júniusban 94 500 Škoda kocsi kelt el, ami éves szinten 8,1 százalékos növekedés, és a gyár új júniusi rekordjának számít. A Škoda gyár történetében ez volt az első olyan félév, amikor az eladott kocsik száma meghaladta a félmilliót.

A Škoda elemzése szerint a siker mögött az új modellek iránt megnyilvánuló kereslet húzódik meg. Nyugat-Európában különösen az Octavia modellek iránt ugrott meg az érdeklődés.

“Az új Škoda Octavia nagyon sikeres. Nyugat-Európában az idei első félévben a tavalyi év hasonló időszakával összevetve 47,7 százalékkal nőttek eladásaink” – mutatott rá közleményében a cég.

Nyugat-Európában az idei első hat hónap alatt 217 900 Škoda kocsi talált vevőre, 17 százalékkal több, mint a tavalyi év első felében. Nagy siker az erős német piac is, ahol a Škoda eladásai 76 600 darabbal 12,2 százalékkal emelkedtek.

Csehországban az első félévben 34 800 Škoda kocsi kelt el, 22,9 százalékkal több, mint a tavalyi első félévben. A többi közép-európai országban 13 300 Skoda autót adtak el, ami 15,6 százalékos növekedés.

A Škoda legerősebb piaca azonban Kína, ahol az első hat hónapban 130 700 kocsit adtak el, az eladás 8,7 százalékkal bővült.

A Škoda Auto üzemi nyeresége az első negyedévben 185 millió euró volt, ami éves szinten 65,2 százalékkal emelkedett.

A Mladá Boleslavban székelő Škoda azt tervezi, hogy évi eladását rövid időn belül 1,5 millió darabra emeli.

(MTI)

Top