A jó pálinka az élet ajándéka

Bár a Híd párt javaslatára tavaly elfogadott törvénynek köszönhetően év elejétől korlátozott mennyiségben bárki főzhet legálisan otthon pálinkát, a jogszabályba került túlságosan szigorú előírások miatt (lásd keretes írásunk) országos viszonylatban alig tucatnyian használták ki a lehetőséget és regisztráltatták magukat. A többség továbbra is a hivatalos pálinkafőzdékben főzeti ki cefréjét, illetve – ahogyan eddig is – feketén, saját kis főzdéjében teszi azt meg.

pálinka-jó

A lebukás és a büntetés kockáztatásának veszélyén túl mindenképpen érdemes a minőségi kritériumokat is figyelembe venni. Ha valóban ízletes, élvezetes és az egészségre nem ártalmas pálinkát szeretnénk kortyolgatni, jó, ha szakemberre bízzuk elkészítését.

A pálinkafőzési idény a cseresznye és a meggy érésével indult be, és a további gyümölcsfélék, a kajszibarack, a szilva, a körte és az alma feldolgozásával folytatódik. „Az idei gyümölcstermés igazán jónak mondható, hiszen rekordmennyiségű sárgabarack, szilva termett, de a cseresznyére és a meggyre se panaszkodhatnak a gazdák. Így minden feltétel adott, hogy a legjobb minőségű pálinkát tudjunk főzni a beszállított gyümölcsből – mondta hetilapunknak Karkó Zoltán, a búcsi pálinkafőzde munkatársa. – Már nagyapáink is úgy vélték, ismerik a jó pálinka titkát, de a trendek rohamosan változnak. A gyümölcspárlatok igazi esszenciájának rejtélye azonban mindig is ugyanaz marad: az aromagazdag, egészséges gyümölcs, valamint a technológiai fegyelem. Ha a kettőből bármelyik kimarad, akkor búcsút mondhatunk a tökéletes párlatnak.” Téves az a nézet, miszerint a lehullott, szinte már rothadásnak induló gyümölcsből is első osztályú nedű készíthető. A szakember szerint abból a gyümölcsből kell pálinkát főzni, amelyet közvetlenül a fáról szedünk le, amely egészséges és alaposan megérett. Vallja, hogy a jó pálinka összehozza az embereket és a gyümölcspárlatba mindig belekerül a készítőjének a lelkivilága is, ezért csak nagy szeretettel szabad vele foglalatoskodni.

„Minket, pálinkásokat, akár aromavadászoknak is lehetne nevezni: évről évre keressük a legmeggyőzőbb gyümölcsöket, így a galagonyát, csipkét, somot, madárberkenyét, fekete ribizlit, Golden Delicius almafajtát birssel keverve, málnát és a természetben megtalálható további értékes bogyósokat. Az idényt a szőlővel fejezzük be, mert van, aki a szőlőből nem bort, hanem pálinkát készít. Egyre nagyobb jövőt látok abban is, miként is lehet gyógynövényekkel aromásítani a pálinkát”– magyarázta Karkó Zoltán. És hogy hány fokos is a jó pálinka? Gyümölcse válogatja. Általában 40-45 fok között a legjobbak a pálinkák, így a szilva és a törköly is, viszont a meggy, a barack negyven fok alatt finomabb, jobban érezni a gyümölcs ízét.„Vallom, hogy a mai kor embere nem árucikket, hanem élményeket szeretne vásárolni. A pálinka sem kivétel. Ettől válik a gyümölcspárlatok készítése egy nagy játékká. A jó pálinka ezer dologtól függ, nem is találhatunk két egyformát, de pont ebben rejlik a csodája. A jó pálinka egyfajta ajándék az élettől, ami a tisztaságot és őszinteséget képviseli. Nem csak magamnak, hanem másoknak is. Ezt a szellemiséget igyekszem átadni azoknak, akik megkóstolják a pálinkáinkat” – zárta gondolatait a pálinkamester.


A legális otthoni pálinkafőzés feltételei

Alapfeltétel a szabványosított gyártóberendezés bejegyzése, amely maximum 100 literes lehet. Évente legfeljebb 25 liter 100 százalékos, vagy 50 liter 50 százalékos alkoholt lehet előállítani. Az otthon főzött pálinka után adóbevallást kell tenni a vámhivatalnak, legkésőbb a berendezés beindítását követő három munkanapon belül. A pálinkafőző berendezést ugyanis le kell plombáltatni. Ha valaki pálinkát akar főzni, ezt írásban be kell jelentenie a vámhatóságnak, és az leveszi az ólomzárat, később pedig ismét lezárja a berendezést. A jövedéki adót is be kell fizetni, ami a 100 százalékos alkohol esetében literenként 5,40 euró, vagyis 25 literre számítva 135 euró. A jogszabály megsértőit akár 3 ezer euróra büntethetik, ráadásul három évre eltilthatják az otthoni pálinkafőzéstől.


miriák

Top