Nagymegyer. Tavaly a sportcsarnok felújítása miatt elmaradt a Cseh-Szlovák Veterán Súlyemelőkupa névre keresztelt rendezvény, így a rekonstrukciót követően csak idén zajlott le a sportesemény negyedik évfolyama. Igaz, az is csak a létesítményhez újonnan felépített edzőteremben, mivel a sportcsarnok gumiborítású talaját nem a súlyemelő-dobogóra rázuhanó nehéz tárcsákra tervezték.
A súlyemelőklub nagy bánatára a csarnok tavaly őszi átadását követően már nem is szervezhettek egyetlen versenyt sem a nagyteremben. Ennek ellenére egy remek hangulatú csapatversenyt rendezett a helyi klub augusztus 16-án, az eredetileg cseh és szlovákiai veterán csapatoknak meghirdetett verseny idén már egy újabb ország résztvevőivel bővült, hiszen a tárcsákkal való küzdelembe a magyarországi Kazincbarcika veterán vasgyúrói is beszálltak. Csehországot idén az SKV Baník Havířov képviselte, míg Magyarországot a már említett Kazincbarcika, addig Szlovákiát a Sokol Hlohovec és a Nagymegyeri Thermal Súlyemelő- és Erősportok Városi Klubja.
A Mezei Tibor, Juhász László, Megály János és Igor Hanák összeállítású hazaiak végül magabiztosan lettek elsők, a végelszámolásnál a csapat legjobb három eredményét vették figyelembe. A súlycsoportok nélküli abszolút sorrendben a nagymegyeri klub versenyzője, Mezei Tibor lett a torna legjobb súlyemelője 260 kg-os összteljesítményével (szakításban 120, míg lökésben 140 kg-ig jutott), ami átszámítva 358,791 Sinclair-pontot eredményezett neki, második helyen a kassai Jaroslav Šolc, míg a harmadikon a kazincbarcikai Pátrovics Géza végzett. A IV. Cseh-Szlovák Veterán Súly-emelőkupa csapatversenyének végeredménye: 1. Nagymegyer 975,749 pont, 2. Kazincbarcika 879,904 pont, 3. Hlohovec 835,158 pont, 4. Havířov 731,291 pont.
Kovács Zoltán