Összeállításunkban a Komáromi járás 37 falvának önkormányzati választási eredményeit közöljük. Polgármesterek, polgármesterjelöltek, szavazatok száma, megválasztott képviselők, részvételi arány. Kapcsolódó cikkünkből kiderül az is, hol volt a legalacsonyabb, hol a legmagasabb a szavazókedv, hol zajlott a legélesebb küzdelem.
Míg országosan 48,5 százalék volt a részvételi arány, a Komáromi járásban csupán 42,3 százalék – ennél alacsonyabb szavazókedvet csak egyes kassai városrészekben mértek, a klasszikus járásokban mindenhol magasabbat.
A Komáromi járáson belül pedig Komáromban volt a legnagyobb a választási érdektelenség, csupán a választók 29 százaléka járult az urnákhoz. Még azokban a falvakban is többen voltak választani, ahol teljesen tét nélküli volt a szavazás, miután csak egy polgármesterjelölt indult, és a képviselő-testületbe is csak annyian pályáztak, ahány hely kiadó volt. Ez két településen volt így: Gelléren a választók 34 százaléka, Virten pedig 35 százaléka így is voksolt.
Komárom után Perbetén (30,4%) és Gútán (31,8%) volt a legalacsonyabb részvétel, ám mindkét helyen csak egy-egy polgármesterjelölt indult, ami magyarázza a távol maradást. Komáromban nem újkeletű a választói passzivitás: nyolc éve csak 28 százalék, négy éve 34 százalék volt a részvételi arány.
Ezzel szemben a legnagyobb részvételi arányt Dunaradványon mérték – a választók 74 százaléka szavazott –, illetve Mudroňovóban (Újpuszta – 73,8%) és Paton (73,6%). Mindhárom községben szoros eredmény született a polgármester-választáson, csak néhány szavazat döntött – Mudroňovóban csak egyetlen voks. Madaron és Karván ugyancsak kiélezett küzdelemben dőlt el a polgármesteri tisztség sorsa.

Összesen 10 járásbeli faluban és egy városban – Gútán – csak egy jelölt pályázott a polgármesteri tisztségre. Harminc településen azonban megmérkőztek a felek, a legnagyobb arányú győzelmet Válek Iván aratta Nemesócsán, ahol a polgárok 91,3 százalékának támogatásával választották meg.
Eddig Szalay Rozália kolozsnémai polgármester volt a legrégebben hivatalban lévő faluvezető, ám ő már nem indult, így Varjú Éva, Csallóközaranyos polgármestere lett a rekorder. Ő 2002 óta – 24 éve – tölti be ezt a tisztséget, most is meggyőző különbséggel választották újra további 4 évre.
A Komáromi járás 41 településén – 4 városban és 37 faluban – 28 független polgármestert választottak meg, 12-őt a Magyar Szövetség támogatásával, egyet pedig a KDH-Smer-Hlas-SNS koalíció jelöltjeként.
Összesen 327 helyi képviselő lett tagja valamelyik járásbeli település helyi önkormányzatának, nagy többségük, 62,7 százalékuk független, 32,7 százalékuk pedig a Magyar Szövetség színeiben indult.

Alábbiakban a Komáromi járás 37 falvának önkormányzati választási eredményeit közöljük. A polgármester-választás esetén elsőként a megválasztott polgármester nevét, zárójelben a jelölő pártot (MSz – Magyar Szövetség, f – független), végül a szerzett szavazatok számát. Ezt követően a polgármesterjelöltek eredményei következnek. Külön soroljuk fel a megválasztott helyi képviselőket, a rájuk leadott szavazatok sorrendjében, a legtöbb voksot szerző képviselőtől kezdve. Végül az adott település választási részvételi adata következik.
Bajcs – Polgármester-választás: Bachorec František (MSz) 448, Jurčík Kristián (PS) 90.
Képviselők: Mareková Denisa, Kopačka Stanislav, Kmeťo Tibor, Kocsisová Viktória, Tankó Kristián, Béres Zsolt (mind független).
Részvétel: 54,4 %
Bátorkeszi – Polgármester-választás: Labancz Roland (MSz) 1109, Mešťánek Róbert (f) 315.
Képviselők: Nátek Mária, Cséplő Zoltán, Matušek Zoltán, Bárczi Tibor, Urbán Gábor (MSz), Noszkai Zoltán (független), Gažo René, Dolník Attila, Radvanszký Ladislav, Szabó Tibor, Bóna Zoltán (mind Magyar Szövetség).
Részvétel: 53,8 %
Bogya – Polgármester-választás: Borsányi Antal Márta (f) 136, Farkas Tomáš (f) 26.
Képviselők: Antal Vojtech, Horváthová Monika, Fábik Ľudovít, Kacz Tibor, Lakyová Silvia (mind független) – utóbbi pótképviselő lesz a megválasztott polgármester helyén.
Részvétel: 54 %
Bogyarét – Polgármester-választás: Kočišová Zora Hajnalka (f) 68.
Képviselők: Borsányi Vojtech (MSz), Sztakovics Štefan (f), Vermes Regő, Vermes Anikó, Farkas Štefan (mind Magyar Szövetség)
Részvétel: 50,6 %
Búcs – Polgármester-választás: Várady Gál Éva (f) 325, Grajczki István (f) 170, Medza Arnold (f) 92.
Képviselők: Karkó János, Persei Eugen, Fodor János, Marcsa Zalán, Barton Roland (mind független), Szigeti Bálint (MSz), Zsidek Réka (f), Hatyina Olivér (MSz), Puskás Attila (f).
Részvétel: 63,7 %
Csallóközaranyos – Polgármester-választás: Varjú Éva (MSz) 580, Senešiová Klaudia (f) 297.
Képviselők: Hegedűs Csaba (Msz), Antal Melinda (MSz), Lelkes Tamás (f), Szabó Viktor (MSz), Horváth Gyöngyvér (f), Vígh Péter (MSz), Kušík Tomáš (f), Molnárová Ildikó (f), Sebestyén Mária (MSz).
Részvétel: 44,8 %
Csicsó – Polgármester-választás: Megály Kollár Anikó (MSz) 347, Németh Andrea (f) 302.
Képviselők: Mező Ondrej, Bödők Károly, Polgár Szabolcs, Szép Imrich, Kósa Mikuláš, Váradi Ladislav, Komjáty Imrich (mind független).
Részvétel: 64 %
Dunamocs – Polgármester-választás: Banai Tóth Pál (f) 301.
Képivselők: Egyeg János, Vörös Péter, Gula Tibor (függetlenek), Antal Mihály (MSz), Danázs Kristián (f), Fülöp Zsigmond (f), Jókai Andrea (MSz), Vörös Géza (MSz), Szalay František (f).
Részvétel: 41,5 %
Dunaradvány – Polgármester-választás: Vojtová Markéta (f) 223, Púchovský Ľubomír (f) 215.
Képviselők: Vörös Attila (Msz), Juhász Péter, Sánta Norbert, Vörös Ferenc, Tarr Nóra, Jezso Ondrej, Basternák Imrich (mind független).
Részvétel: 74 %
Ekel – Polgármester-választás: Csernyánszka Mónika (f) 353.
Képviselők: Pataky Július (f), Kucsora Zoltán (MSz), Hrabovský Milan (f), Harmanovsky Viktor (MSz), Csinger Vojtech (f), Uzola Eleonóra, Kiss Klaudia, Hakszerová Katarína, Baják Kornélia (mind Magyar Szövetség).
Részvétel: 38,17 %
Füss – Polgármester-választás: Farkas Károly (f) 174, Eőzse Peter (f) 77, Kálmán Jozef (f) 61, Magyarics Szilvia (f) 39.
Képviselők: Horváthová Anita, Szabó Éva, Hlavačka Stanislav (mind független), Szabóová Anikó (Sme rodina, Smer, Hlas), Esztergályos Ľudovit (f).
Részvétel: 63,1 %
Gellér – Polgármester-választás: Kürthy György (f) 124.
Képviselők: Csémy Dionýz (f), Jassová Irena (MSz), Katonová Andrea (f), Inczédi Tomáš (MSz), Szabó Dezider (MSz).
Részvétel: 34,4 %
Hetény – Polgármester-választás: Magyari Ferenc (MSz) 621, Lucza Xénia (f) 123
Képviselők: Rancsó Róbert, Marcinkó Zsolt, Szikonya Tibor, Sárai Eugen, Hencz Loránt, Bakulár Zoltán, Berentei Ladislav, Csintalan István (mind Magyar Szövetség), Gábor András (f).
Részvétel: 65,9 %
Ifjúságfalva – Polgármester-választás: Gönczöl Gabriella (f) 163, Dobi Róbert (f) 68.
Képviselők: Fülöp Tibor, Fülöp Tibor, Martinček Ladislav, Varga Ottó, Gajdošík Ladislav (függetlenek).
Részvétel: 67,7 %
Ímely – Polgármester-választás: Tóth Marián (MSz) 422, Babiczová Adriana (f) 256, Justyák János (f) 164, Zácsik Jozef (f) 72, Kováč Jozef (SNS) 54.
Képviselők: Harisová Viktória (f), Hübsch Vojtech (f), Kovácsová Alica (MSz), Pastorek Alexander (f), Krkan Ladislav (MSz), Závodský Ladislav (MSz), Bacigál Tomáš, Novák Adam, Šebenová Lucia (függetlenek).
Részvétel: 59,1 %
Izsa – Polgármester-választás: Domin István (MSz) 393, Alföldy József (f) 235, Konc Slavomír (Smer) 82, Majkút Tamás (f) 72.
Képviselők: Balogh Tímea, Broczká Csilla, Maticsek Erik, Bulajcsík Klaudia, Šípoš Peter (mind Magyar Szövetség), Orság Ivan (f), Podmanická Ľudmila (f), Gaál Attila (MSz), Konc Slavomír (Smer).
Részvétel: 52 %
Karva – Polgármester-választás: Duka Gábor (f) 154, Bencsik Péter (f) 140, Horváth František (f) 22.
Képviselők: Gulyás Karol, Ropog József, Müller Konrád, Müller Dávid (függetlenek), Tóth Tibor (MSz), Vlahy Péter (MSz), Szendi Ján (f).
Részvétel: 52,2 %
Keszegfalva – Polgármester-választás: Pataki Dezső (MSz) 449, Baloghová Katarína (f) 223, Lehocký Milán (f) 123, Ďurišová Iveta (f) 76, Danics Rudolf (f) 18, Balog Ľudovít (f) 11.
Képviselők: Lőrincz Tibor (f), Baloghová Katarína (f), Szép Attila (Msz), Bényi Bence (f), Markovics János (MSz), Mészáros Gábor (f), Ďurišová Iveta (f), Tánczos Norbert (f). Ledinszki Bernadett (f) pótképviselőként kerülhet be Pataki Dezső helyett.
Részvétel: 56,7 %
Kolozsnéma – Polgármester-választás: Varga Tamás (f) 180.
Képviselők: Tarcsi Norbert, Németh Márk, Blecha Tomáš, Pocsaiová Andrea, Puzsér Horváth Cyntia (függetlenek).
Részvétel: 53,8 %
Lakszakállas – Polgármester-választás: Mayer Ferenc (f) 325
Képviselők: Kucsora Štefan (MSz), Lelkes Andrea (MSz), Mocsiová Noémi (f), Farkas Vojtech (MSz), Szabó Zoltán (MSz), Lelkes Péter (MSz), Kiss Tamás (f), Szuha Imrich (MSz), Pasztorek Andrea (MSz).
Részvétel: 34 %
Madar – Polgármester-választás: Tóth István (f) 254, Édes István (f) 245, Igar István (MSz) 131.
Képviselők: Édes Árpád, Stefankovics Attila, Berecz Tóthová Ildikó (függetlenek), Ollé Katalin (MSz), Papp Ján (f), Laczkó Zoltán (f), Tóthová Ildikó (MSz), Gáspár Illés (f), Igar István MSz).
Részvétel: 60,4 %
Marcelháza – Polgármester-választás: Vörös Kornél (f) 786, Varga Ervin (MSz) 611, Rosička Norbert (f) 108, Záhradník Jaroslav (f) 60.
Képviselők: Gergelyová Henrieta (f), Viderman Attila (f), Pálinkás Viktor (MSz), Bilko Tamás (f), Pálinkás Péter (MSz), Bogár Valéria (f), Vörös Zsolt (f), Czibor Károly (f), Keszegh Zsolt (f), Rehák Gábor (MSz), Baranyai Zoltán (MSz).
Részvétel: 51,7 %
Martos – Polgármester-választás: Keszeg István (MSz) 191, Keszeg Gábor (f) 172
Képviselők: Erdélyi Zoltán, Finta Zoltán, Jakab Csaba, Simonics Adrián, Keszeg Gábor, Koncz Izabella, Pinke Andrej (mind független).
Részvétel: 61,1 %
Megyercs – Polgármester-választás: Molnár Zoltán (f) 372, Zink Vass Nóra (MSz) 262.
Képviselők: Kováčová Csilla (f), Balogh Zoltán (f), Berecz Roman (f), Csikánová Kontášová Zuzana (f), Zink Vass Nóra (MSz), Bohuš Pavol (f), Beke Tamás MSz).
Részvétel: 67 %
Nagykeszi – Polgármester-választás: Ferusz Renáta (f) 308, Olláriová Adriána (f) 130, Spitznágel Erzsébet Eliza (f) 46, Soviar Roman (Republika) 14.
Képviselők: Molnár Dávid, Spitznágel Erzsébet, Jassa Dávid, Esztergályosová Anita, Potháczky Gizella, Szendi Ákos, Habardík Csóka Lúcia (mind független).
Részvétel: 62,6 %
Nemesócsa – Polgármester-választás: Válek Iván (MSz) 853, Horváthová Zuzana (Sme rodina) 81.
Képviselők: Bölcs Zsuzsanna, Both Péter, Baranyai Adrián, Horváth Bálint, Hipp Patrik, Lajos Marianna (mind Magyar Szövetség), Mészárosová Eva (f).
Részvétel: 49,2 %
Pat – Polgármester-választás: Tóth Rozália (MSz) 178, Matejičková Zuzana (Smer) 166.
Képviselők: Szajkó Péter, Pém Csaba, Pém Bálint, Pémová Adriana (függetlenek), Štefankovič Štefan (Smer), Gelle Róbert (f), Oroszová Zuzana (f).
Részvétel: 73,6 %
Perbete – Polgármester-választás: Zsitva Norbert (MSz) 527.
Képviselők: Tárnoková Katarína, Kocsis Levente, Sesztáková Zita (mind MSz), Lakatoš Mikuláš (Volt SK), Kuruczová Borbála (MSz), Kecskés Imrich (f), Balogh Csaba (MSz).
Részvétel: 30,4 %
Szentpéter – Polgármester-választás: Hamran Tibor (f) 931, Majtán Ján (Hlas-Smer) 381, Žilák Ondrej (f) 59, Sárközi János (f) 35.
Képviselők: Csanádi Csaba, Lábsky Viktor, Jobbágy József, Dudáš Juraj, Kovácsová Zuzana, Téglás Andóová Renáta (mind független), Majtán Ján (Hlas-Smer), Bocska Attila (f), Cserge Zsolt (f).
Részvétel: 61,3 %
Szilas – Polgármester-választás: Tóth Péter (f) 202.
Képviselők: Bušanski Jozef, Győri Attila, Ferencziová Marta, Szomolai Ján, Pasztorek Tibor (függetlenek).
Részvétel: 54,6 %
Szilos/Šrobárová – Polgármester-választás: Šušoliak Ján (KDH, Smer, Hlas, SNS) 200, Adrián Jaroslav (Rep.) 61, Gažo Miroslav (f) 21.
Képviselők: Štupický Jozef, Kaplík Pavol, Černek Anton (mind KDH, Smer, Hlas, SNS), Cabadaj Ján (f), Adrián Jaroslav (Rep.)
Részvétel: 72,2 %
Tany – Polgármester-választás: Bugár Imre (f) 209, Kartai Gergő (f) 184, Keszegh Anita (f) 60.
Képviselők: Kollár Zoltán, Anda Szilárd, Garai Gábor, Ledecká Katarína, Farkas Ľudovít (mind MSz)
Részvétel: 72,9 %
Újgyalla/Dulovce – Polgármester-választás: Vicena Miloš (f) 325, Kraslan Jakub (Hlas, Smer, SNS) 203, Slatinová Lovíšková Michaela (f) 116, Hamran Daniel (f) 15.
Képviselők: Szabó Dušan (f), Hamran Daniel (f), Bilko Ľubomír, Kraslan Jakub, Mazúch Matúš (mind Hlas, Smer, SNS), Slatinová Lovíšková Michaela (f), Hamranová Zuzana (f).
Részvétel: 52,5 %
Újpuszta/Mudroňovo – Polgármester-választás: Maťko Ľubomír (f) 28, Morongová Zuzana (f) 27, Šuba Marek (f) 20.
Képviselők: Peťovská Kristína (f), Mikula Daniel (f), Hurta Jozef (f).
Részvétel: 73,8 %
Vágfüzes – Polgármester-választás: Ilčík Péter (f) 156
Képviselők: Tóth Margit, Barics Hajnalka, Habadriková Zuzana (függetlenek), Šudák Ildikó (MSz), Hegedűs Norbert, Vázquez Duarte Raul, Kelemenová Viktória (függetlenek).
Részvétel: 37,8 %
Virt – Polgármester-választás: Lengyel László (f) 89
Képviselők: Bartúnková Alica, Cservenáková Lívia, Boteková Marta, Kovács Tünde, Góthová Ingrid (mind független).
Részvétel: 35 %
Zsemlékes/Lipové – Polgármester-választás: Kovácsová Dáša (f) 60
Képviselők: Buček Vlastimil, Firic Marek, Strojek Damian Wojciech, Nagy Dávid, Mesároš Jozef (függetlenek).
Részvétel: 62,4 %
Csaba Ádám
Komárom, Gúta, Ógyalla és Naszvad választási eredményei