2014 óta folyamatosan javul Komárom értékelése az átláthatóság terén, a Transparency International Slovensko (TIS) múlt héten közzétett országos rangsora szerint az elmúlt 4 évben 21 helyet javítva a 22. helyen szerepel száz várost felsoroló listán. A délnyugati régió városainak többsége ezzel szemben kifejezetten rosszul teljesített az átláthatóság terén.

A TIS rendszeresen elkészíti a szlovákiai önkormányzatok átláthatósági rangsorát, többek között a nyilvánosságra hozott információk, a gazdálkodás, a közbeszerzések és a lakosság tájékoztatása alapján.
Komárom az idei értékelésben 73 százalékos eredményt ért el, ami jelentősen meghaladja a 65 százalékos országos átlagot. A város négy évvel ezelőtt még a 43. helyen szerepelt, mostanra azonban a 22. helyre lépett előre – a felmérés szerint a város működésének átláthatósága szinte valamennyi vizsgált területen javult, összességében A mínusz besorolást kapott.
A Komáromi járásból Gúta szerepel még a rangsorban, kifejezetten rossz értékeléssel: a TIS szerint százból a 98. helyet szerezte meg a 10 ezer lakosú város. Ezzel 6 helyet rontott a 4 évvel ezelőtti helyezéséhez képest. Gúta 48 százalékos eredményt ért el az értékelés során, jelenlegi besorolása C minősítésű.

Régiónk rangsorolt városai közül Nagysurány a 94., Párkány pedig a 99. helyet szerezte meg. Dunaszerdahely a 79. pozícióban, Érsekújvár pedig a 33. helyen szerepel. Tágabb régiónkban Komárom mellett csupán utóbbi város ért el átlag feletti eredményt a Transparency International értékelése alapján.
d
Hogyan gazdálkodtak járásunk városai?
Szarva közt a tőgyét