Április 17-én Egressy Zoltán 4×100 című tragikomédiájának nagy sikerű bemutatójával folytatódott a Komáromi Jókai Színház Ti + Mi = Jókai címmel meghirdetett magyar szerzők évada. A darabot a Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan rendezésében láthatta a közönség.

A József Attila-díjas Egressy Zoltán neve a legtöbb színházrajongó számára ismerősen cseng, hiszen Sóska, sültkrumpli című darabja máig elképesztő népszerűségnek örvend. A 2003-ban bemutatott 4×100-at – amelyből Dobrai György 2007-ben nagysikerű filmet is rendezett – sokan a „nőközpontú társdarabként” emlegetik. A párhuzam valóban felfedezhető, hiszen ez az előadás is „zárt térben”, az öltözőben és a pálya szélén játszódik, és nem egy nagy drámai konfliktus áll a középpontban, hanem apró, a néző számára szórakoztató viszályok, kicsinyes veszekedések és abszurd viták szövik át pókhálószerűen a hat szereplő kapcsolatát. Egyre jobban és jobban, már-már fullasztóvá válnak, ám a nézők számára a szöveg humorának és a színészek remek játékának köszönhetően, mindez nem válik nyomosztóvá.

Legfeljebb annyi tűnik fel, hogy itt jóval többről van szó annál, mint amit kimondanak, vagy amit látunk, hogy a magyar női váltó négy tagja éppen egy versenyre készül, amelynek tétje az olimpiai kvóta elérése. Ezt pedig csak akkor érhetik el, ha összefognak, ha egy emberként érzik szívügyüknek a versenyt. Ahogy Dzsudi néni (Molnár Xénia) hangsúlyozza, bár mindenki máshonnét indítja a futást – szívből, agyból, ágyékból vagy lábból fut – mégis így lesznek egy egésszé. Mondani könnyű, megvalósítani azonban már jóval nehezebb, hiszen a csapat korántsem homogén. Perec (Holocsy Krisztina), már a visszavonulás küszöbén áll, Grafika (Holocsy Katalin), akit az a bizonytalanság gyengít, vajon jól döntött-e, amikor a család helyett az élsportot választotta, Kiseszter (Kiss Szilvia), az irigylésre méltó sztárfutó és Hóvirág (Jeney Luca), a törtető, ambiciózus fiatal, aki „nem győzni akar, hanem legyőzni”. Ráadásul mindannyian váratlan nehézségekkel szembesülnek, mindegyikük hordoz valamilyen magánéleti terhet, amely valamilyen módon kötődik Dalihoz, a gyúróhoz, akinek karakterét zseniálisan hozza Szabó Viktor, aki hol életről, hol halálról filozofál. És míg az első felvonásban még érthető, mitől vonzó a nők számára, a második végére ez már szinte felfoghatatlan. Még akkor is, ha tudjuk róla, hogy jó ember, egy igazi milleri kisember. Csak éppen azt is tudjuk és látjuk, hogy lefelé lejt neki a pálya.

Ahogy a verseny után a csapatnak is, akik nemcsak magukért versenyeznek, és nemcsak magukért kellett volna összezárniuk és elérniük a közös célt, hanem az országért is, amelynek címere ott díszeleg a melegítőjükön, szembe kell néznie a kudarccal. Még mielőtt azonban elkezdenénk szomorkodni, sorra jönnek a váratlan fordulatok, amelyek azonban már túlmutatnak a tragikomédia keretein. Amikor pedig könnyű szívvel, feltöltődve kilépünk a színházból a hűvös estébe, egyre inkább érezzük, ez a darab jóval több annál, mint amit elsőre mutat. Valójában egy abszurd humorral megírt politikai parafrázis, egy jó kis társadalomkritika és ez a mélyebb második réteg adja az előadás sava-borsát, a hat színész kiváló alakítása mellett.

Janković Nóra
Dömötör Ede felvételei