Remek pedagógusként ismertem meg fiam osztályfőnökeként, később készítettem vele riportot, interjút, mint a város első emberével. Ezért nagyon kíváncsi voltam arra, milyen is Keszegh Béla, Komárom polgármestere magánemberként, zakó nélkül. Arra viszont nem számítottam, hogy egy órán át fogok mosolyogni, kacagni, nevetni, mint rajtam kívül olyan sokan, hiszen a Villa Camarum Polgári Társulás szervezésében megtartott, teltházas beszélgető esten, amelyet Milány Kincső újságíró vezetett a Zichy-pontban, egy sokkal közvetlenebb arcát mutatta.

Keszegh Béla, aki eredeti szakmáját tekintve angol-magyar szakos tanár, már az első kérdésnél szabadkozva megjegyezte, hogy ő még mindig negyvenöt perces gondolatmenetekre van berendezkedve, afféle „pedagógusbetegségként”. Otthon a szemére vetik, hogy túlságosan szótlan, ami abból fakad, hogy napközben rengeteget kommunikál, egymást érik a feladatok és programok, zúdulnak rá az információk. Ahogy telnek az évek, hiszen lassan 50 éves lesz, egyre jobban igényli a csendet; már futás közben sem hallgat zenét, mint korábban. „A Corvinus Egyetemen, ahol politológiát tanultam, volt egy kedves tanárom, aki mindig azt mondta, figyeljünk arra, hogy többet olvassunk, mint amennyit írunk, tehát többet kell töltődnünk, mint amit kiadunk magunkból” – jegyezte meg.

Biztonsági öv, meg egy jó adag fröccs

Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozna, ha nem polgármester lenne, elmondta, eddig négy területen tevékenykedett, és bármennyire furcsán hangzik, mindegyik munkáját nagyon szerette. Igaz, miután friss diplomásként a Selye János Gimnáziumba került, ahol éppen angoltanárhiány volt, akadtak nehezebb pillanatai, ugyanis rá egy évre megkapta az összes végzős osztályt. „Még nem voltam 22 éves, és amikor bementem a nyelvi osztályba, 24 fiatal hölgy ült velem szemben, akik ügyeltek arra, hogy zavarba ejtsenek, öltözködésükkel és viselkedésükkel egyaránt, és bizony zavarban is voltam.”

Mesélt a Pátria Rádiónál töltött időszakáról, arról, hogy egy jó ideig újságíróként is tevékenykedett, és az Új Szóban megjelent cikkeiben Méla Bélának titulálta Bugár Bélát. Erre felfigyelt Duray Miklós, aki megkereste, és munkát kínált neki. Tulajdonképpen ennek köszönhetően került közel a politikához, ami egyre inkább úgy működik, hogy „kell hozzá biztonsági öv, meg egy jó adag fröccs”.

Ki szereti az igazgató fiát?

Szülei pedagógusok voltak, édesapja pedig akkoriban, amikor ő alapiskolás volt, igazgatóként dolgozott Marcelházán, ahol éltek. „Semmire sem vágytam jobban, mint hogy átlagos gyerek lehessek, mert ki szereti az igazgató fiát? – töprengett hangosan. – Mindenki úgy gondolta, velem úgyis kivételeznek, miközben ennek fordítottja volt igaz, sokkal magasabbak voltak velem szemben az elvárások. Persze lázadtunk, elszabotáltam a zongoraóráimat, később nekem is volt hosszú hajam. Amikor levágattam, a copfomat eltettem emlékbe, a mai napig megvan.”

Szlovák barátnők után olasz feleség

A szülei azon a véleményen voltak, hogy magyar ember mellé magyar „menyecske” való. „Az első két komolyabb, szlovák barátnőm miatt nagyon rezgett a léc, pedig a besztercebányai lány esetében még azzal is próbálkoztam, hogy távoli rokona Benedek Eleknek, de nem vették be” – mesélte nevetve.

A feleségét végül Gödöllőn ismerte meg, ahol a bátyját látogatta meg az egyetemi campuson, Simona pedig az Erasmussal ott tanuló barátnőjét. A kapcsolat elején az angol volt a közös nyelvük, ma pedig már a magyar, amit a felesége rövid idő alatt tökéletesen elsajátított. „Ír és olvas is magyarul, ami az olaszoknál nagy teljesítmény, mert elég lusták a nyelvtanuláshoz” – jegyezte meg mosolyogva. Mint kiderült, ha ebben Simona nem is tipikus olasz, azért markánsan ott van benne az olaszos mentalitás. „Ő először kimondja, aztán gondolja át, ami nem rossz vagy jó, csak más. Ezt meg kell szokni, és el kell fogadni. Számára ugyanilyen furcsa, hogy én meg az a típus vagyok, aki kétszer is mérlegeli, mielőtt kimond valamit.  Érdekes módon ez mégis jól tud működni.” A gyerekeikben is visszaköszön ez a kettősség: nagyobbik fiuk nyugodtabb, zárkózott, a kisebbik viszont olaszosan lobbanékony.

Próbál nyitott szülő lenni

Azt sem titkolta, hogy kamaszgyerekes apaként nem mindig érzi magát a helyzet magaslatán. Egy hónapja például a 15 éves fia kérte meg, hogy vigye el őt és a barátait Budapestre egy Molywood-koncertre. „Próbálok nyitott szülő lenni, hát rábólintottam. Amikor rákerestem a YouTube-on, csak annyit tudtam mondani, hogy atyaúristen! De mentünk. A fiúk a robbantott sérójukkal alig fértek be az autóba, útközben pedig bekapcsolták a Molywoodot, hát a szöveget hallva stresszlabdaként szorongattam a kormányt. Végül a fiúk jól szórakoztak, én pedig kiszellőztettem a fejem a Duna-parton. Hazafelé arra gondoltam, valószínűleg édesapám ugyanígy élte meg, amikor mi koncertekre jártunk, és Metallicát, AC/DC-t vagy Guns N’ Rosest hallgattunk, ahelyett, hogy lelkesen énekeltünk volna csokornyakkendőben a kórusban.” Hozzátette, meg kell érteni a fiatalok lelki világát, hiszen annak idején ők is mást akartak, mint a szüleik, ami természetes dolog, hiszen minden generációnak más kihívásokra kell reflektálni, más elvárásokhoz alkalmazkodni. „Egy olyan várost kell teremteni, ahol a fiatalok jól érzik magukat, ahol el tudják képzelni a jövőjüket.”

Ami lehúz, azt el kell engedni

Komáromban gyakorlatias szempontokból, munkája miatt telepedtek le, bár feleségének egyre inkább honvágya van, így nem kizárt, hogy nyugdíjas éveiket Toszkánában töltik majd. Az olaszok másként kezelik az időt, más tempóban zajlanak náluk a mindennapok. „Furcsa, amikor az apósom csak ül, és megkérdezem, mit csinál, és azt válaszolja, elmélkedek. Megélik az édes semmittevést, aztán pillanatok alatt kétszázzal pörögnek fel” – mesélte mosolyogva.

„Próbálok minden negatív dolgot kizárni az életemből, ami lehúzza az embert, azt el kell engedni” – árulta el életfilozófiáját, ami polgármesterként nem mindig könnyű, mert az emberek hajlamosak magától értetődőnek venni, ami jó, miközben a legkisebb dolog miatt is „hangos” kommentekkel árasztják el a közösségi hálót. Arra viszont ritkán van példa, hogy konstruktív ötleteket vagy javaslatokat osszanak meg. Nagyra értékeli kollégáit, akiknek nem mindig könnyű vele, mert ha lát valamit a városban, ami szerinte nincs rendben, azonnal lefotózza, és küldi az illetékesnek, hogy intézkedjen. „Néha azt érzem, miközben ebben a városban nagyon sok fantasztikus ember él, egyre jobban széthúzunk, pedig csak akkor lehetünk igazán eredményesek, ha összetartunk. Ezért tartom fontosnak a különböző civil és sportszervezetek, valamint a nyugdíjas klub működését. Amikor azt látom, hogy az emberek a kisközösségekben jól érzik magukat, hogy fiatalok és idősek együtt mozognak a fitneszparkokban, vagy az irodám ablakából azt látom, hogy tele a tér, akkor én annak nagyon tudok örülni.”

A polgármester saját készítésű, igazi olaszos tiramisuval is meglepte a beszélgetés résztvevőit. Elárulta, ő mindig jobban szeret adni, mint kapni.  Ezúttal ez igazán jól sikerült neki.

Janković Nóra