Bunkererdő védte (volna) a határt

Csehszlovákia nehéz- és könnyűgéppuskával, illetve péncéltörő ágyúval szerelt bunkerek sorát tervezte a komáromi határszakaszra, hogy szükség esetén tűz alatt tudja tartani az Erzsébet- és a vasúti hidat. A teljes védelmi rendszer egyes darabjai meg sem épültek, volt, amit később elbontottak, de aki nyitott szemmel jár, ma is láthatja azt, ami ebből megmaradt.

A mai 50 körüli komáromiak, jellemzően talán a férfiak, akik a rendszerváltás körül voltak suhancok, még emlékezhetnek rá, mikor már enyhült a határvédelem, mekkora kaland volt felmászni a Dunán átívelő vasúti híd töltésére, és körülnézni az ottani bunkerben. A híd mellett álló, annak védelmét ellátni hivatott objektumon már régóta nincs ajtó, bent térdig járhatunk a szemétben, a jelekből ítélve a hely hajléktalanok tanyája lehet. Az őrház 1914-ben épült, és a Duna túloldalán is áll egy hasonló. 

Egy légi felvétel az őrházról (Forrás: multvandor.blog.hu)

Ábrahám Szabolcs amatőr helytörténész, a Múltvándor blog szerzője blogján arról számolt be, az őrházat integrálták a harmincas éves második felében megindult, csehszlovák erődítési munkálatok során megépítendő bunkerek sorába. A bunkerek egy része költségvetési okokból meg sem épült. Ami igen, onnan sem adtak le egy puskalövést sem, mivel a Felvidék, és vele az inkriminált határszakasz is tárgyalás útján, harc nélkül, az első bécsi döntéssel került vissza Magyarországhoz.

(Forrás: multvandor.blog.hu)

Ábrahám Szabolcs közli a megépült és tervezett védművek térképét. A Ko-S 1 jelzésű bunker a mai Monostori híd lábától mintegy 400 méterre állt, Örsújfalu irányába. 1937-ben építették meg. Fő fegyverzetét két nehézgéppuska alkotta, amelyből az egyik a vasúti hidat tartotta célkeresztben. 

Ennek ma már csak hűlt helyét találjuk (Forrás: multvandor.blog.hu)

A Ko-S 4 bunker a Nagy-Duna sor és az Első keresztút találkozásánál állt. Innen az Erzsébet-hidat tartották ellenőrzés alatt, illetve, tartották volna szükség esetén tűz alatt. A bunkerre, illetve arra, hogy a környékén nem volt szabad sétálni, már csak nagyon öregek emlékezhetnek. A pusztító, 1965-ös, nagy árvíz után, az árvízvédelmi töltés, illetve annak támfala építése során az elsőként említett bunkert 1966-ban, a másodikat 1969-ben elbontották, bár az első alapjának nyomai még ma is felfedezhetők.

Csak terv maradt a Ko-S 2 bunker, amelyet a vasútvonal mentére, a vasbeton őrháztól nem messze akartak megépíteni. Szintén csupán tervezőasztalon maradt a  Ko-S 5 bunker, mely a csehszlovák stratégák szerint a Spiccen, a Duna és a Vág összefolyásánál állt volna. 

Ez még megvan. Tudja, hol? Ha nem, olvasson tovább! (Forrás: Delta)

Ami viszont el is készült, és meg is maradt, az a Ko-S 3 bunker – hívja fel a figyelmet Ábrahám Szabolcs. Ez a vízmű területén, a Platánfa sor végén áll, a szigeten áthaladók naponta elhaladnak mellette, de valószínűleg kevesen veszik észre, mivel a kerítés mögött árválkodó, egykor szebb napokat is látott, később műhelyként és garázsként is funkcionáló objektumot eléggé benőtték az invazív futónövények. A bunker 1937-ben épült, a vasúti híd felé két géppuskája nézett, a hátbatámadás elleni védelmet pedig két-két könnyűgéppuska biztosította. Aki Dél-Morvaországban kirándul, ott is találhat egy darab Komáromot, ugyanis ennek a bunkernek a páncélharangját a háború után Mikulov környékére vitte, és ott építette be a Csehszlovák Néphadsereg – tudtuk meg Ábrahám Szabolcstól. (kl)

Top