Közel 930 ezer eurós befektetéssel épült meg az a kilenclakásos bérház, amelyek ünnepélyes átadását március 5-én tartották Vágfüzesen. Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy egy kis falu is képes nagy dolgokat tenni lakosai számára.
A község a beruházást az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) 615 ezer eurós kedvezményes hiteléből és a közlekedési minisztérium 308 ezer eurós támogatásából valósította meg. Az elkészült kilenc új bérlakás összesen 504 négyzetméteren biztosít modern, elérhető otthont a helyi családok számára.
„A lakhatás alapvető biztonság, amelyre a családok, a munkahelyi lehetőségek és régiók jövője épül. Az Állami Lakásfejlesztési Alap minden település partnere, függetlenül annak méretétől. Vágfüzes bizonyítja, hogy ha egy önkormányzatnak van jövőképe és bátorsága, képes a kedvező finanszírozási lehetőségeket konkrét segítséggé formálni lakosai számára. A kilenc új lakás nem csupán új falakat jelent, hanem elsősorban új lehetőségeket fiatal családoknak és mindazoknak, akik szülővárosukban vagy falujukban szeretnének élni és dolgozni” – hangsúlyozta Milan Lipka, az ÁLA főigazgatója. Jozef Ráž közlekedési miniszter levélben köszöntötte a megjelenteket, és megerősítette, hogy a bérlakások támogatása a tárca egyik kiemelt prioritása. „Továbbra is következetesen dolgozunk azon, hogy lakosaink számára elérhető és minőségi lakhatást biztosítsunk. Öröm számunkra, hogy az első sikeres projektet követően most ismét konkrét megoldást tudtunk nyújtani a községünkben élő családok számára” – mondta Peter Ilčík polgármester.
Milan Lipka egy hársfát is elültetett az új lakóház közelében, amely – a növekedés és a stabilitás jelképeként – az új lakók életében kezdődő új fejezetet hivatott szimbolizálni. JN.