Részben pályázati támogatásból, részben közadakozásból új polcrendszerrel és impozáns üvegszekrénnyel újult meg a szentpéteri Zichy Könyvtár belső tere, Hamran Tibor polgármester jóvoltából pedig kuriózumszámba menő 19. századi Pallasz Lexikonokkal, régi kiadványokkal gazdagodott. A falra egy felhívás került, arról, hogy az országban egyedüli gyűjtőpontként csatlakoztak a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány mesekönyv-gyűjtéséhez a kárpátaljai magyar gyermekek számára. A felnőtt részlegen pedig, a kényelmes kanapé mellett, otthonos „igazmondó fotel” várja mindazokat, akik szeretnék kicsit kiönteni a lelküket.
A hely hivatalosan könyvtár, de folyamatosan bővülő, több mint tízezres könyvállományukkal, mesesarokkal, a különböző generációknak szóló programjaival, otthonos hangulatával, már jóval több annál. Viccelődve meg is jegyezte egy szentpéteri ismerősöm nemrég, hogy lassan a faluban nagyobb a forgalom a könyvtárban, mint a kocsmában. Közösségi térré nőtt ki magát, ahová jó betérni. Pedig nem mindig volt ez így, hiszen a község központjában található könyvtár húsz éven át stagnált. A könyvtárosi végzettséggel is rendelkező Sárközi Anasztázia, a Kossányi József Alapiskola pedagógusa és az iskolai könyvtár megalapítója, egyre gyakrabban gondolt vissza azokra az időkre, amikor még kedvére válogathatott a könyvek között. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, és a könyvtár 2024 októberében újra megnyitott. A következő év januárjában már az Év Könyvtára 2024 verseny 2. helyezettje lett, rá egy évre pedig elnyerte az Év Könyvtára 2025 címet, már Zichy Könyvtár néven, időközben ugyanis felvették a grófi család nevét, amelynek a birtokában volt a község. Ezen a ponton akár hátra is dőlhetett volna, de Anasztázia nem az a típus.

Február végén már a megújult belső térben fogadták Száz Ildikó újságírót-írót, akinek Hajónapló című kötete a hajós élet élményanyagát és az autobiografikus irodalom hagyományait kapcsolja össze. A szerző elmeséli, hogy kutyájuknak köszönhetően miként fedeztek fel és szerettek bele egy öreg kis hajóba, és milyen kalandokban volt részük az elmúlt hét évben, amióta az övék lett. A rendezvény végén Száz Ildikó felajánlotta, hogy a nyári könyvtári táborban résztvevő kis lurkók ellátogathatnak a hajójukra.
„Örömmel tapasztaljuk, hogy könyvtárunk iránt folyamatosan növekszik az érdeklődés, amiben nagy segítségünkre van a média is, amelynek munkatársai segítenek közvetíteni kulturális értékeinket” – jegyezte meg Sárközi Anasztázia. JN.