Évet értékelt a naszvadi Csemadok

Naszvadi Csemadok-évzáró

Nívós kultúrműsorral egybekötve tartotta évzáró tagsági gyűlését a Csemadok naszvadi alapszervezete. 

Az ünnepi rendezvényt Simonics Hanga és Bencsik Aliz éneke, valamint Simonics Tímea és Pém Bódis Aurélia szavalata nyitotta meg. Ezt követően egyperces néma csenddel emlékeztek meg azokról a tagokról, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából. Simonics Tibor, az alapszervezet elnöke évzáró beszámolójában rámutatott, mindannyian nagyon büszkék lehetnek arra, hogy a szervezet taglétszáma évek óta ezer fő körüli, ami azt jelenti, hogy a városban minden harmadik magyar nemzetiségű felnőtt fontosnak érezte, hogy csatlakozzon hozzájuk. 2025-ben negyvenhat különböző programot szerveztek, négy csoportjuk – a Búzavirág éneklőcsoport, a Mécsvirág irodalmi kör, a Sústya citerazenekar és a Pettyem néptánccsoport – nemcsak itthon, hanem a határon túl is nagy sikerrel lépett színpadra.

Kiemelte, hogy a február elején megtartott XIV. Csemadok Ifjúsági Bál iránt idén óriási volt az érdeklődés, a jegyek szinte pillanatok alatt elkeltek. Négyszáz fiatal ropta reggelig a táncot a kalózok világát idéző mulatságban. Sokan először jöttek el, de biztosan nem utoljára. A tapasztalatok szerint a rendezvény nagyban elősegíti a fiatalok csatlakozását, kötődését a Csemadokhoz. 

Programjaikat megfelelő anyagi háttér nélkül azonban nem tudnák biztosítani, hiszen a szervezéséhez, a fellépésekhez, kirándulásokhoz és a vendégművészek meghívásához szükség van anyagi fedezetre, amelyet kizárólag pályázati úton tudnak előteremteni. Az elmúlt évben tíz helyre pályáztak, ebből ötöt a Bethlen Gábor Alaphoz nyújtottak be.

A rendezvény keretében köszöntötték a jubilánsokat is: Csontos Máriát, Szűcs Irént, Hengerics Mártát, Csontos Erzsébetet, Kovács Lászlót és Csontos Tibort. JN. 

Related posts

Top