Leszakadt a Komáromi Járási Hivatal ügyfélközpontjának bejárata, egy ember meghalt

járási hivatal

Ma a délelőtti órákban leszakadt a Komáromi Járási Hivatal, illetve a rendőrség ügyfélközpontjának otthont adó, Kertész utcai épület bejárata.
A rendőrség közlése szerint a balesetben egy személy életét vesztette.
A helyszínen a bejáratban egy tűzoltóautó áll, két mentőautó van a környéken, illetve háromnegyed 11 tájban a Víztorony mellől a mentőhelikopter is felszállt, mely az egyik súlyos sérültet elszállította.

A környéket a rendőrség lezárta.

Frissítve 12:30

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter a helyszínen tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy egy személy elhunyt, egy pedig súlyosan megsérült, de nincs életveszélyes állapotban. Őt mentőhelikopter szállította az érsekújvári kórházba. A másik sérültet könnyebb fejsérüléssel a komáromi kórházba vitték.
Az épület a nyolcvanas években épült, majd 2018-ban és 2019-ben felújításon esett át. Ennek során hőszigetelték is. Azóta nem érkezett jelentés arról, hogy bármi probléma lenne az épülettel. A felújítás európai uniós alapokból történt. A kivitelezőt versenytárgyalás során választották ki.
Az ügyben közveszélyokozás gyanújával eljárás indult.
A belügyminiszter szerint jelen pillanatban nem lehet kizárni, hogy a közelmúltban történt földrengés is szerepet játszhatott a bejárat leomlásában. Emiatt elrendelték a minisztérium hatáskörébe tartozó épületek átvizsgálását.
A miniszter köszönetet mondott az ügyfélközpont munkatársainak, akik gyorsan reagáltak.
A miniszter garantálta, hogy az eset ki lesz vizsgálva. Az egész épületet a belügyminisztérium statikusa is át fogja vizsgálni. Ha az épületet rendben találja, holnap újraindul a félfogadás. Ha viszont hibát tár fel, akkor az ügyfélszolgálati tevékenységet a környékbeli ügyfélközpontok veszik át.

Peter Pellegrini államfő a közösségi oldalán részvétét nyilvánította az áldozat családjának.

Top