2026 első félévében várható, hogy a Szlovák Közútkezelő (SSC) kiírja a közbeszerzést a Duna hajógyári medencéjét átívelő felnyitható híd felújítására – tájékoztatta lapunkat Jana Lukáčová, az SSC szóvivője.
Hajdan a város ifjai romantikus sétáinak helyszíne volt az Erzsébet-sziget, de nagy írónk, Jókai Mór is előszeretettel látogatta. Ma romantikusan andalogni legfeljebb a Nagy-Duna rakparton lehet, a Kis-Duna rakparton és a Platánfa soron ugyanis nincsenek járdák, így a gyalogosan haladók jobban teszik, ha inkább az intenzív áthaladó forgalomra koncentrálnak. A XIX. század végétől, 1898. november 21-étől egy acélszerkezetű hídon lehetett átjutni a szigetre. A szocialista iparosítás hevületében kiépült, egykor egész régiónknak munkát biztosító hajógyár termelésének megizmosodása azonban nem tűrte a fix szerkezetű hidat, a hajók ugyanis nem tudtak volna kihajózni, a hídnak mennie kellett, 1958-ban elbontották, a gyalogosok és a kerékpárosok pedig kompon kelhettek át; az abban az időben lényegesen kevesebb autónak pedig a sziget felső vége felé kellett kerülni. Erre a mindennapokban nem egyszerű helyzetre jelentett megoldást az 1968-ban átadott csapóhíd. A hidat augusztus 9-én adták át, és augusztus 21-ére virradóra mindjárt nagyon komoly, nem tervezett terhelési próbának is elá lett vetve. A Varsói Szerződés “baráti segítségnyújtásra” igyekvő tankjai az új hidat is felhasználták Csehszlovákia sikeres megszállásához. Megépülése idején a komáromi volt az első ilyen híd az országban.
Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, különösen Szlovákia schengeni övezetbe való belépése után a hídon megsokszorozódott a forgalom, mely a híd szerkezetén is éreztette hatását. A közelmúltban két, nagyobb volumenű felújításon is átesett. 2009-ben a SSC a híd alsó részének, támasztószerkezetének felújítását végezte el, 2018-ban pedig az útburkolat cseréjére került sor. Ez nem volt olyan régen, talán még mindenki emlékszik rá, hogy a felújítás hat hete alatt csak a gyalogosok és kerékpárosok kelhettek át a hídon, az autós forgalomnak az Erzsébet-szigeten kellett áthaladni.
A hídon levő járda állapota azonban az utóbbi években nagyon megromlott. A sziget felé tartó jobb oldali járdát a közútkezelő évekkel ezelőtt kordonnal zárta le. Akik ezt nem tudják, és a jobb oldalon indulnak neki, azoknak a híd közepén kell átkelniük a másik oldalra, amire egy tábla is figyelmezteti őket. Ezzel kapcsolatban Jana Lukáčová megjegyezte, az átkelő gyalogosok is a közúti közlekedés résztvevői, így az átkelés során kötelesek betartani a közlekedési törvény rájuk vonatkozó részét. A gépjárművezetőket táblák figyelmeztetik a fokozott gyalogosforgalomra.
A helyzet azonban a közeljövőben megváltozhat. “A Szlovák Közútkezelőnél előkészület alatt áll a közbeszerzés kiírása a híd komplex felújítására, mely az úttest, a járdák és a gépészeti rész felújítását is tartalmazza. Ez 2026 első félévében kerül meghirdetésre. A közbeszerzés értéke is ekkor válik ismertté” – tette hozzá a szóvivő. (kl)