Temető-gate: szakbizottság jön létre

A komáromi temető (Forrás: Komáromi Római Katolikus temető Facebook-oldal)

Szakbizottság próbálhat rendet tenni a komáromi római katolikus temető átadása-átvétele óta két éve tartó áldatlan helyzetben. A tanácskozási jogkörrel rendelkező testület akár már decemberben összeülhet.

A Delta előző számában beszámoltunk róla, november 21-én lakossági fórumot tartottak a Brigetio temetkezési vállalat ravatalozójában a komáromi katolikus temetőben kialakult állapotokról. 

Lapunk hasábjain folyamatosan figyelemmel kísérjük a temető körüli helyzetet, így rendszeres olvasóink bizonyára tisztában vannak vele, de azok kedvéért, akik nem, a meglehetősen bonyolult, szövevényes ügyet foglaljuk össze pár mondatban. A város legnagyobb temetőjét birtokló katolikus egyház úgy döntött, 2024-re már nem hosszabbítja meg a korábbi szolgáltató, a Földes Sándor vezette Komáromi Temetők Kft. üzemeltetői szerződését. A gondnokság ellátásával a Somnia centrum nonprofit szervezetet bízták meg. Az előző kezelő, arra hivatkozva, hogy erre a szerződés nem kötelezi, nem adta át a sírnyilvántartás a Somniának. A hiányos átadás következménye az lett, hogy a sírhelyekre vonatkozó nyilvántartás bizonytalanná vált: a Somnia jelezte, hogy csak a befizetéseket igazolni tudó hozzátartozók esetében vállalják a szolgáltatást; ahol nincs igazolás, új befizetést kérhetnek. Így előfordultak olyan helyzetek, hogy a Somnia olyan hozzátartozóktól is ismételt befizetést kért, akik Földes cégének korábban már fizettek, és a befizetett sírbérlet időtartama még nem járt le.

Az üggyel néhány hozzátartozó a városi képviselő-testületet is megkereste. Mivel azonban a város sem nem tulajdonosa, sem nem kezelője a temetőnek, jogköreik csak a működési rend törvényből adódó jóváhagyására terjednek ki. 

Idén januárban Keszegh Béla polgármester kezdeményezésére a Somnia, az egyház képviselője, és a képviselők tanácskoztak, e megbeszélés fókuszában azonban a díjemelkedésekkel is járó működési rend megvitatása volt.

Az ügy kapcsán, időről időre felmerült egy lakossági fórum összehívása is, melyre végül november 21-én került sor. Ezen azonban a Somnia és az egyház képviselői nem vettek részt. 

Ahogy előző számunkban jeleztük, természetesen kíváncsiak vagyunk az ő véleményükre is. Kajan Péter, a Somnia vezetője, és Kiss Róbert esperes-plébános írásban kérte a kérdéseket, melyekre lapzártánkig nem érkezett válasz. Így azt sem tudtuk meg, egyáltalán megkapták-e a meghívót. Természetesen nyilatkozatukat továbbra is várjuk. 

A mintegy kétórás lakossági fórumon – melynek teljes hangfelvétele vágatlanul meghallgató a Delta honlapján és a Delta SoundCloud csatornáján – több lakos is arról számolt be, hogy a Somnia centrum a korábban már befizetett sírbérlet újbóli megtérítését kérte tőlük. Ám panaszaikat csak a jelenlevő előző gondnoknak, a polgármesternek, illetve Miloslav Hrádeknek, a a pozsonyi Marianum temetkezési vállalat korábbi vezetőjének, Ladislav Strížnek, a Szlovákiai Temetkezési Szolgáltatók és Krematóriumok Szervezete (SAPaKS) elnökének, esetleg a sírkövesek képviseletében jelen levő Tatiana Konopčíkovának mondhatták el. 

Az olykor hevesebb véleménynyilvánításoktól kísért fórumon több lehetséges megoldási javaslat is felmerült, például a rendőrséghez vagy a bírósághoz való fordulás lehetősége, ám e tekintetben nem alakult ki egyetértés. Amiben látszólag közmegegyezés mutatkozott, az az volt, Ladislav Stríž SAPaKS-elnök javaslatára, hogy hozzanak létre egy független bizottságot, amelyre Keszegh Béla polgármestert kérték meg.

Keszegh lapunknak elmondta, a fórumon elhangzottak alapján kérte a város főellenőrét, vizsgálja meg a temető működési rendjét. Mivel a főellenőr független szerv, a polgármester nem felettese, így utasításba nem adhatta neki. A főellenőr jelezte, foglalkozni fog a megkereséssel. Emellett megkezdte a szakbizottság megszervezését is. A testületbe Ladislav Stríž és Miloslav Hrádek mellett meghívást kapott az előző és a jelenlegi gondnok képviselője. A testület ötödik tagja a város jogásza lesz. A tanácskozási jogkörökkel rendelkező testület akár még idén megkezdheti a tevékenységét. (kcr)

Ez a cikk a Delta 49. számában jelent meg. A témával a december 9-én megjelenő, 50. számunkban is foglalkozunk. Olvassa el az új fejleményeket is!

Korábbi, a temetővel kapcsolatos cikkeink:

Új temetőgondnokság a katolikus temetőben

Teszi a dolgát az új temetőgondnokság

Szépül a komáromi temető

Új kápolna a komáromi temetőben

Kísért a múlt a komáromi temetőben

Miért kísért a múlt a komáromi temetőben?

Indulatos, de eredménytelen lakossági fórum a temető kapcsán

A lakossági fórum teljes hangfelvételét meghallgathatja a Delta SoundCloud csatornáján, ide kattintva.

Related posts

Top