Emléktábla jelzi az egykori rajziskola helyét

Jókai emléktábla

A Szent András utca 6. szám alatti ház falára került az az emléktábla, amely arra emlékeztet: itt állt, egykoron a királyi rajziskola, amelyben Jókai Mór elsajátította a képzőművészet alapjait. A táblaavatót, a Jókai 200 bicentenáriumi emlékév keretében, november 22-én tartották. 

A táblaállítás kezdeményezője a Duna Menti Múzeum Baráti Köre volt, a kivitelezést pedig a Bethlen Gábor Alap, Ryšavý Boldizsár és a római katolikus egyház támogatta. A dermesztő hideg ellenére a városi művészeti alapiskola tanár házaspárja, Fekete Éva, és Fekete Vince muzsikájukkal ünnepi hangulatot varázsoltak. Az egybegyűlteket Sipos Anna, a Duna Menti Múzeum etnológusa köszöntötte, Keszegh Béla polgármester foglalta össze a végéhez közeledő Jókai-év eseményeit és méltatta az író irodalmi jelentőségét. Nagyra értékelte, hogy újabb emlékhellyel gazdagodott az író szülővárosa.

A táblát Novák Tamás és Keszegh Béla leplezte le

„Komárom történelme során számos katasztrófa tette próbára az itt élőket. A város mégis mindig felállt. Nem a véletlen miatt, hanem azért, mert mindig akadtak erős polgárok, akik nem engedték el a város jövőjét. Akik úgy gondolták, hogy Komáromot meg kell tartani. Fel kell építeni. Újra és újra. Mindig voltak olyanok, akik hittek abban, hogy érdemes dolgozni, tenni ezért a városért. Jókai Mór ilyen ember volt. A tehetsége országos volt, de a szíve komáromi maradt. A várost nem felejtette el. Sok művében ott vannak a komáromi utcák, a komáromi emberek, a komáromi gondolkodás. Ez az emléktábla ma nemcsak Jókainak szól. Szól azoknak is, akik évtizedek óta építik Komáromot. Szól mindenkinek, aki tesz valamit a városért, akár csendben, akár látványosan. Egy várost ugyanis nem a kövek tartanak össze, hanem a polgárai hozzáállása. A munka, amit beletesznek. Az a tudat, hogy ide tartoznak” – mondta Novák Tamás, a Duna Menti Múzeum Baráti Köre elnöke. Emlékeztetett arra is, hogy a baráti kör a megalakulása óta eltelt 52 évben felvállalta a Jókaihoz kötődő emlékhelyek gondozását és megóvását is. 1975-ben, Jókai születésének 150. évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el az egykori Komáromi Református Kollégium falán (Jókai egykori iskoláján), valamint táblával megjelölték az Erzsébet-szigeti egykori Beöthy-kertben álló Jókai-filagóriát.

Galo Vilmos történész ünnepi felszólalását azzal kezdte, hogy Komárom mindig szeretettel őrizte Jókai emlékét, megjelölve mindazon helyeket, amelyek gyermekkorának fontos állomásai voltak. Ám egy helyszín sokáig méltatlanul háttérbe szorult, az egykor neves rajziskola. 1837 és 1841 között Jókai Mór is elmélyült itt a rajz és festészet világában, s bár irodalmi munkássága tette halhatatlanná, a művészet iránti szenvedélye egész életét végigkísérte. A történész ismertette a rajziskola 1795-ben indult történetét, amely szorosan összefonódik a város múltjával. Az intézmény többszöri megszűnés után 1824-ben a Szent András utcában kapott új épületet. Vezetője, Orbán Gábor, több mint négy évtizeden át tanított, s nemcsak Jókai mestere volt, hanem a komáromi rajzoktatás megteremtője is. Az 1848-as tűzvész elpusztította az épületet, de Orbán Gábor a szabadságharc bukása után újraszervezte az intézményt, immár császári rajziskola néven, a Szombathy (ma Jókai) utcában. „Ma, amikor Jókai Mór emléke előtt tisztelgünk, nemcsak az íróóriásra gondolunk, hanem arra a fiatal diákra is, aki e falak között tanult látni, alkotni, és aki innen indult el, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjává váljon.” – fogalmazott Galo Vilmos.

A táblát Novák Tamás és Keszegh Béla leplezte le, és Kiss Róbert kanonok, komáromi esperesplébános áldotta meg. JN. 

Related posts

Top