Régi terve válhat valóra a községnek: egy modern látogató- és tudományos központ épül az UNESCO világörökség részét képező római kori katonai tábor mellett. A beruházás az INTERREG VI-A Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program keretében, a #4museums – A kulturális örökség innovatív megőrzése és bemutatása elnevezésű nemzetközi projekt részeként valósul meg.
Az Európai Unió, a szlovák és a magyar állam, valamint a projektpartnerek összesen közel 3,85 millió euróval támogatják a négy múzeum által benyújtott projektet, amelynek keretében négy jelentős kulturális helyszín újulhat meg Szlovákiában és Magyarországon. Izsa mellett a kassai Miklós-börtön, a vásárosnaményi Máthé-kúria és a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum is megújul. A program vezetője a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum, de partnerei között szerepel Vásárosnamény városa és a Gömör-Kishonti Múzeum is. Izsa önkormányzata mintegy 580 ezer euró uniós támogatást kapott a projektre, a kivitelezés várhatóan 2026 júniusában fejeződik be.
„Községünk kezdetektől fogva törekszik arra, hogy a Leányvár térségét, amely jelentős turisztikai potenciállal bír, minél jobban bemutassa. Ennek érdekében építettük meg a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumot, amelyet később iparművészeti műhellyel bővítettünk. Két, római kort idéző őrtorony is épült a község keleti és nyugati végén, a főút mellett. Fejlesztési koncepciónk részeként már korábban is pályáztunk egy látogatóközpont építésére, sajnos sikertelenül. Ezért is örülünk, hogy kiemelkedő partnerekre találtunk a három muzeológiai intézményben. Fontos számunkra az együttműködés a komáromi Duna Menti Múzeummal, a Nagyszombati Egyetem régészeti tanszékével, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia régészeti tanszékével – rájuk számítunk a látogatóközpont berendezésének megtervezésében és a kivitelezés szakmai felügyeletében. Ehhez természetesen a múzeum fenntartója, Nyitra megye támogatására is szükség lesz, hogy biztosítani tudják két szakember munkáját a kiállítás kialakításához és a tárlatvezetésekhez” – részletezte Domin István, Izsa polgármestere.
A látogatóközpont alsó szintje nyitott, szabadtéri bemutatótérként működik majd, amely szabadon látogatható lesz. A zárt kiállítótér a tetőtérben kap helyet, ahol a látogatók többnyelvű audiovizuális tartalmak és interaktív elemek segítségével nyerhetnek bepillantást a római kori katonai élet mindennapjaiba. Az interaktív kiállításban a régészeti leletek másolatai is helyet kapnak, így minden korosztály számára élményt nyújt majd. A polgármester elmondta, egy másik EU-s pályázati forrásból egy közeli épületben tudományos műhelyt szeretnének kialakítani. Jelenleg az építési engedélyre várnak.
A #4museums projekt fontos része az ismeretmegosztás és a múzeumi szakemberek képzése. Workshopokat, oktatási programokat és szakmai konferenciákat is szerveznek. Domin István hozzátette, a projekt egyszerre szolgálja a kulturális örökség megőrzését, a turizmus élénkítését, az EuroVelo kerékpárút jobb kihasználását és a régió gazdasági fejlődését. JN.